A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra – december 30-ig – elrendelte az erzsébetvárosi gyújtogató letartóztatását. A férfit közveszélyokozás kísérletével gyanúsítják, mert szombaton éjszaka a lomtalanítás miatt az utcára kihelyezett tárgyakat gyújtott meg több erzsébetvárosi ház előtt.
A tüzeket táplálta, elősegítve azok továbbterjedését. A 26 éves férfit a rendőrök elfogták, miközben a lángokat a tűzoltók megfékezték. Amikor előállították, gyanúsítottként kihallgatták; a férfi a cselekmény elkövetését elismerte, tettét ittasságával indokolta.
Mivel a közelben járművek és lakóépületek is voltak, ezért ezzel közvetlen veszélyhelyzetet idézett elő. Az ügyészség a szökés, elrejtőzés, bűnismétlés veszélye miatt indítványozta letartóztatását.
A terhére rótt cselekményt felfüggesztett szabadságvesztés hatálya alatt követte el. Több eljárás is folyt ellene, ezért a bíróság úgy ítélte meg, hogy a kényszerintézkedéssel elérni kívánt célok a terhelt esetében kizárólag letartóztatással biztosíthatók. A végzés végleges.
![Letartóztatták az erzsébetvárosi gyújtogatót 1](https://s.24.hu/app/uploads/2020/11/lomtalanitas-e1606648833692-1.jpg)