Őszintén remélem, nem riasztok el senkit, ha mondandómat egy marxi gondolattal, az alap és a felépítmény viszonyával kezdem. Némileg leszűkítve a fogalmakat, alapnak most nem az egész gazdaságot, felépítménynek pedig nem az egész jogrendszert, csupán mindkettőnek egy-egy szeletét tekintem. Ráadásul meg is fordítom a logikát, mert a felépítménnyel, vagyis a veszélyhelyzetről szóló „különös jogrenddel” kezdem. Szokatlan módon – már ha eltekintünk attól az apróságtól, hogy a „veszélyhelyzet” kihirdetése nélkül is kezelni lehetne a járványt – a joggal kevesebb baj van, mint annak visszaélésszerű gyakorlásával.
Induljunk ki a jelenleg még hatályos, bár egyre inkább porladó „gránit szilárdságúból”. Azt írja az Alaptörvény, hogy
a helyi önkormányzat meghatározza költségvetését, annak alapján önállóan gazdálkodik, továbbá dönt a helyi adók fajtájáról és mértékéről.
Meg azt is írja, hogy „a helyi önkormányzat és az állami szervek a közösségi célok elérése érdekében együttműködnek, és a helyi önkormányzat a kötelező feladat- és hatásköreinek ellátásához azokkal arányban álló költségvetési, illetve más vagyoni támogatásra jogosult”.
Nem felejtettem el, hogy „veszélyhelyzet” van, ám ugyancsak az Alaptörvény mondja ki, hogy „különleges jogrendben az Alaptörvény alkalmazása nem függeszthető fel, az Alkotmánybíróság működése nem korlátozható”. Azaz, e rendkívüli körülmények között is a kormánynak együtt kell(ene) működnie az önkormányzatokkal, és a feladataik elvégzéséhez szükséges vagyoni támogatást kell(ene) nyújtania nekik.
Veszélyhelyzetben a konkrét feladatokat, jogokat és kötelezettségeket a katasztrófavédelmi törvény szabályozza. A valóságot ismerve érdemes néhány szabályt ebből is megemlíteni. Például azt, hogy a „kormány a jogkörét a szükséges mértékben, az elérni kívánt céllal arányosan a humánjárvány megelőzése, kezelése, felszámolása, továbbá káros hatásainak megelőzése, illetve elhárítása céljából gyakorolhatja”. Ha bárki megértetné velem, hogy például az ingyenes parkolás mennyiben előzi meg vagy számolja fel a járványt, annak örülnék.
Ugye nem csak én láttam esténként fegyveres katonákat cirkálni az utcákon? Olyannyira nem, hogy Benkő Tibor honvédelmi miniszter elmagyarázta, a szolgálati szabályzat –, amit egy 2005-ös miniszteri utasítás is megerősített – kimondja: a katonához hozzátartozik az egyéni felszerelése, értsd, a fegyvere. Nekem csak az a problémám ezzel, hogy sem a szabályzat, sem az utasítás nem jogszabály, és főként nem lehet ellentétes egy törvénnyel vagy rendelettel. Azok ugyanis valóban jogszabályok. Márpedig a katasztrófavédelmi törvény szerint, ha a közrend és közbiztonság fenntartására a rendőrség nem elég, akkor kérhetik a „Magyar Honvédség erőinek fegyver nélküli közreműködését”.
De térjünk rá a polgármesterek/főpolgármester feladataira. Ezzel el is jutottunk az „alaphoz”, vagyis a pénzügyekhez. Az említett törvény végrehajtási rendelete pontosan felsorolja, hogy a polgármesterek milyen „bontásban határozzák meg” a védekezéshez felhasznált költségeiket. Hogy miért? Mert ennek alapján kell(ene) ezeket a költségeket a központi költségvetésből megtéríteni. Még a járvány elején kaptak is erre szolgáló nyomtatványt a polgármesterek, ám ez később a feledés homályába merült.
A törvény szerint veszélyhelyzetben a képviselő-testület, illetve a közgyűlés feladat- és hatáskörét a polgármester/főpolgármester gyakorolja. Ennek a hatalomgyakorlásnak vannak korlátai, például a polgármester nem szervezhet át, illetve nem szüntethet meg önkormányzati intézményt. Vagyis nem számolhat fel például egy óvodát vagy egy egészségügyi intézményt.
Hogy minden polgármester számára világos legyen, a Belügyminisztérium és a Miniszterelnökség még márciusban közzé tett egy közös állásfoglalást, amelyben óva intették őket, nehogy túllépjék a szükségesség és arányosság követelményét, vagy megszegjék a joggal való visszaélés tilalmát. Igaz, kezdetben volt egy-két ilyen eset – akadt polgármester, aki a veszélyhelyzet kihirdetésének napján hozott a korábbi testületi döntéssel ellentétes költségvetést, vagy aki személyre szabottan tartotta vissza egyes képviselők tiszteletdíját.
Számos olyan intézkedés van ugyanakkor, amit egy polgármester nem rendelhet el. Ilyen például a kijárási tilalom vagy kijárási korlátozás, ezek a kormány hatáskörébe tartoznak. Egyes rész-intézkedéseket azonban a kormány átadhat a polgármesterek hatáskörébe, de ezek sohasem lehetnek ellentétesek a kormány intézkedéseivel.
Miközben a BM és a Miniszterelnökség óva inti a polgármestereket a joggal való visszaéléstől, úgy tűnik, a kormány magára nézve ezt már nem tartja kötelezőnek.
A Társaság a Szabadságjogokért még májusban nyilvánosságra hozott egy állásfoglalást, amelyben kifejtette, „amennyiben a kormány nem nyújt ahhoz elegendő anyagi támogatást, hogy az önkormányzatok el tudják végezni a feladataikat, azzal a magyar állampolgárok Alaptörvényben rögzített alapvető jogait sérti meg”. Az önkormányzatok közfeladatai (például az egészségügyi, szociális és gyermekvédelmi alapellátás) az állampolgárok alapvető és az Alaptörvényben biztosított jogait szolgálják. Nevezetesen az élethez, emberi méltósághoz, egészséghez, oktatáshoz való jogokat.
Ha tehát az önkormányzatok nem tudják ezeket a feladataikat ellátni, az a magyar állampolgárok alapjogainak sérelméhez vezet
– írták.
De hol vagyunk már ettől? Mármint attól, hogy kevés a támogatás. Mára odáig fajultak a dolgok, hogy a kormány gyakorlatilag lenullázza anyagilag az önkormányzatokat. Elvette tőlük a gépjárműadó jelentős részét, megemelte az úgynevezett szolidaritási hozzájárulás összegét, a tervek szerint a korábbi summa csaknem négyszeresére. A pillanatnyi helyzet szerint a cégeknek csak jövő májusban kell befizetniük az idei évre esedékes iparűzési adót, már ha egyáltalán. Parragh László iparkamarai elnök elképesztő javaslatáról, az iparűzési adó „felfüggesztéséről” egyelőre – szerencsére – nincs döntés.
És hogy mi történik akkor, ha az önkormányzat nem tudja kifizetni a tartozásait? Csődöt kell jelentenie. Ez pedig azt jelenti, hogy pénzügyi gondnokot rendelnek ki, az ő szava lesz döntő, amikor a testületnek el kell fogadnia egy válságköltségvetést, nélküle nem csak dönteni, de még tárgyalni sem lehet a kiadásokról vagy bevételekről.
Kell-e még bizonyíték arra, hogy a kabinet – vagy adott esetben a parlament – visszaél a joggal, hogy döntései köszönőviszonyban sincsenek azzal a törvényi előírással, amely szerint a „kormány a jogkörét a szükséges mértékben, az elérni kívánt céllal arányosan – a humánjárvány megelőzése, kezelése, felszámolása, továbbá káros hatásainak megelőzése, illetve elhárítása céljából gyakorolhatja”?
