Spiró György a csütörtökön megjelent HVG-nek azt mondja, számára nem az a furcsa, hogy most drámát írt (rögtön kettőt) Kádár Jánosról, hanem az, eddig miért nem jutott eszébe. Olyan szimpla gazemberekről, mint a nácik soha nem írna, az viszont
drámába való, amikor valaki egy szent cél nevében válik gyilkossá. (…) Kádár, ahogy sok más kommunista, egy módosult tudatállapotban élt, olyan vallásban, amelyben Isten helyén a Párt áll, és amelynek (vagy akinek, aki épp a Pártot személyesíti meg) mindig igaza van, akkor is, ha korábban teljesen mást képviselt.
Az író hosszan beszél a Sajnálatos események című drámakötete kapcsán az egykori kommunistákról, a korszakról, a Rajk-perről, Kádárról, aki a fellelt dokumentumok szerint azokon állt bosszút, akiket politikailag veszélyesnek tartott.
A hívek felemelése és ejtése persze minden diktátor eszköztárába beletartozik.
Az áthallásokról azt mondja, a „modern cárok” korában egyszerűbb. A Rajk-peren még az ávósok is röhögtek, a Soros-tervhez nem kell vidékre népnevelőket küldeni, most „elég a gazdasági elnyomás és húsz ember, aki szétszórja a pártközpont utasításait”. Egyelőre ez sem drámába való, bár úgy látja, Orbán Viktor hibrid-rezsimjét sokáig már nem lehet elviselni.
Az amerikai elnökválasztást hozza példának arra, hogy sokszor olyan dolog jelentheti egy hatalom bukását, ami ellen nem képes tenni. Úgy véli, a koronavírus-járvány buktatta meg Donald Trumpot,
és majdnem az összes kormányzatra ez vár a világon. Súlyos, évek óta tartó mulasztásos vétkük, hogy a választóik egészségével nem törődtek.
A hatalom egy ideig trükközéssel megtartható, de nem lehet a végtelenségi kibekkelni. Szerinte a magyarok is érzik a szabadság és a törődés hiányát.
Amit az állam elhárít, azt semmilyen egyház nem pótolhatja.
Kiemelt kép: Szigetváry Zsolt / MTI
