Belföld

Alapjaiban alakítja át az egészségügyi rendszert az orvosi béremelésről szóló törvényjavaslat

A hálapénz adásáért is börtön járhat, a magán- és az állami ellátást a másodállás tiltásával is szétválasztanák.

Benyújtotta a kormány azt a törvényjavaslatot, amelyről a hétvégén a Magyar Orvosi Kamara elnöksége tárgyalt és egyezett meg Orbán Viktor miniszterelnökkel. A törvényjavaslat szerint három lépcsőben valósul meg az orvosok béremelése: 2021-ben, 2022-ben és 2023-ban kaphatnak emelést, vagyis az utolsó kör már a 2022-es választás utánra esik.

A 34 oldalas javaslat nemcsak a háromlépcsős béremelést tartalmazza, hanem a hálapénz büntetését is, emellett a magán- és a közellátás viszonyát is alapvetően átalakítaná.

Hálapénz: január 1-jétől börtön jár az adásért, csak kis ajándék engedélyezett

A törvényjavaslat értelmében a hálapénzt a beteg és az orvos oldaláról is büntetni fogják, vagyis börtön járhat a paraszolvencia adásáért és elfogadásáért is. A javaslat szó szerint így szól:

Az egészségügyi dolgozó vagy az egészségügyben dolgozó az egészségügyi szolgáltatás nyújtása során a jogszabályban vagy jogszabály alapján meghatározott térítési díjon felül az egészségügyi szolgáltatás nyújtásáért semmilyen pénzbeli, gazdasági szolgáltatás keretében nyújtott vagy természetbeni ellenszolgáltatást vagy egyéb előnyt nem kérhet, illetve nem fogadhat el.

A büntető törvénykönyvet úgy módosítják, hogy egy év börtön járhat annak is, aki hálapénzt ad 2021. január 1-jétől.

Ugyanakkor a törvény nem tiltja az ajándékozást, bár erőteljesen korlátozott annak összege is:

az egészségügyi dolgozó vagy az egészségügyben dolgozó a folyamatos benntartózkodás mellett végzett, hosszú ideig tartó egészségügyi szolgáltatás nyújtása során kéthavonta egy alkalommal elfogadhat a beteg vagy rá tekintettel más által ajándékként adott olyan tárgyat, amelynek értéke nem haladja meg a mindenkori minimálbér havi összegének 5%-át,

és ugyanez az értékhatár vonatkozik egy konkrét egészségügyi szolgáltatás nyújtására is, ott egyszer engedélyezett egy ilyen összegű, vagyis jelenleg maximum 8 ezer forintos ajándék.

Orvosi béremelés három lépcsőben

A jogszabály mellékletében felsorolt táblázatok szerint így változik majd az orvosok bruttó bére a gyakorlati idő függvényében:

2021. január 1. – 2021. december 31-ig

  • Gyakorlati idő 0-2 év:  481 486 forint
  • 3-5 év: 613 134 forint
  • 6-10 év: 861 848 forint
  • 11-15 év: 979 473 forint
  • 16-20 év: 1 044 175 forint
  • 21-25 év: 1 158 975 forint
  • 26-30 év: 1 256 300 forint
  • 31-35 év: 1 307 997 forint
  • 36-40 év: 1 417 967 forint
  • 41- év: 1 666 040 forint

2022. január 1. – 2022. december 31.

  • Gyakorlati idő 0-2 év:  619 053 forint
  • 3-5 év: 788 315 forint
  • 6-10 év: 1 108 091 forint
  • 11-15 év: 1 259 322 forint
  • 16-20 év: 1 342 511 forint
  • 21-25 év: 1 490 087 forint
  • 26-30 év: 1 615 243 forint
  • 31-35 év: 1 681 710 forint
  • 36-40 év: 1 823 100 forint
  • 41- év: 2 142 051 forint

2023. január 1. – 2023. december 31.

  • Gyakorlati idő 0-2 év:  687 837 forint
  • 3-5 év: 875 906 forint
  • 6-10 év: 1 231 212 forint
  • 11-15 év: 1 399 247 forint
  • 16-20 év: 1 491 679 forint
  • 21-25 év: 1 655 653 forint
  • 26-30 év: 1 794 715 forint
  • 31-35 év: 1 868 567 forint
  • 36-40 év: 2 025 667 forint
  • 41- év: 2 380 057 forint

Összeférhetetlen lesz a másodállás a magánellátásban

A törvényjavaslat értelmében a bérrendezéssel párhuzamosan alapvetően átalakulhat a magán- és az állami egészségügy viszonya. A jelenlegi helyzetet a párhuzamosság jellemzi: az orvosok jelentős része dolgozik mindkét ellátási formában, vagyis miközben gyógyít az állami kórházban, magánpraxist is fenntart. Ez a törvényjavaslat értelmében január 1-jétől tiltott gyakorlat lesz, vagyis az az orvos, aki állami fenntartású kórházban dolgozik, az ezzel párhuzamosan nem dolgozhat a magánellátásban. A javaslat szövege erre vonatkozóan a következő:

Az összeférhetetlenség körében a törvényjavaslat rendelkezik arról is, hogy az egészségügyi szolgálati jogviszonyban álló személy további munkavégzésre irányuló jogviszonyt, ideértve más keresőfoglalkoztatást, valamint díjazás ellenében folytatott tevékenységet is – a tudományos, oktatói, művészeti, lektori, szerkesztői, jogi oltalom alá eső szellemi tevékenység, a nevelőszülői foglalkoztatási jogviszony (gyakorolható tevékenység) kivételével – kizárólag a kormány által kijelölt szerv előzetes engedélyével létesíthet. Ugyanakkor a gyakorolható tevékenység végzéséhez is szükséges a kormány által kijelölt szerv előzetes engedélye abban az esetben, ha a munkavégzés időtartama részben azonos az egészségügyi szolgálati jogviszonyban álló személy munkaidejével, kivéve, ha egészségügyi szolgálati jogviszonyban álló személy a gyakorolható tevékenységet egy másik, a törvényjavaslat hatálya alá tartozó egészségügyi szolgáltatónál végzi.

Az előzetes engedély kérésének elmulasztását a törvény szigorúan szankcionálja: az egészségügyi szolgálati jogviszony rendkívüli felmondással történő megszüntetését vonhatja maga után.

Így elvileg megszűnik az a gyakorlat is, hogy a beteg az orvosával annak magánpraxisában konzultál, majd az az állami kórházban műti meg:

A betegek részére nyújtott ellátások nyomon követhetősége érdekében a törvényjavaslat értelmében az egészségügyi szolgálati jogviszonyban álló személy az egészségügyi szolgálati jogviszonya keretében – sürgős szükség esetét kivéve – nem láthat el olyan beteget, akinek más (nem az egészségügyi szolgálati) jogviszonyában már ugyanazon betegség tekintetében egészségügyi szolgáltatást nyújtott.

Lesznek azonban ez alól kivételt képező esetek, például a szülészeti-nőgyógyászati eseteknél:

Ezen korlátozás alól is felmentés adható azonban egyes, kormányrendeletben meghatározott esetkörökben, ilyen lehet különösen a komplex megközelítést igénylő területeken, például a szülészeti-nőgyógyászati szakterületen nyújtott ellátások köre.

Kiemelt kép: MTI/Balogh Zoltán

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik