Belföld

Még nagyobb feladatkört kaphat Kispest sokat kritizált pénztárnoka

Lackner Csaba szavazatával Gajda Péter és az MSZP-DK koalíció végül elérte, hogy Kránitz Krisztián maradhat, sőt, akár még több hatásköre, és még több pénze is lehet a végén.

– írja Paróczai Anikó momentumos önkormányzati képviselő arról, hogy a kispesti vagyonkezelőt összevonják egy másik önkormányzati céggel.

Mai ülésén a kispesti képviselő-testület kínos fejetlenség mellett, a Közbeszerzési és Költségvetési bizottság javaslatával szembemenve (a testület a javaslat előkészítetlenségére hivatkozott) elfogadta a VAMÜSZ és a Közpark összevonását célzó határozati javaslatot – ám az erre vonatkozó intézkedési tervezetet és a Közpark végelszámolásáról szóló előterjesztést már nem. Hogy akkor most ez mégis mit jelent? Tejes fejetlenséget és további átláthatatlan működést. Sőt: végeredményben Mr. 40% akár még több hatáskört, még nagyobb költségvetést is szerezhet magának, ha végül a Közparkot olvasztják be a VAMÜSZ-be (igen, még ez sem kizárt sőt: az eredeti, bár egy MSZP-s képviselő távolmaradása okán el nem fogadott javaslat szerint ez történt volna)!

 

A sors furcsa fintora, hogy a fenti “eredmény”, eléréséhez a szocialista és DK-s képviselőknek Lackner Csaba szavazatára is szükségük volt. Miután első körben ez az összevissza határozat nem ment át, a polgármester úr – mint minden alkalommal, amikor nem a szája íze szerint alakul egy szavazás – megkérdezte, nem akadt-e esetleg valaki, aki tévedésből rosszul szavazott. A véletlenek furcsa összjátéka folytán Lackner Csabával (hogy, hogy nem…) éppen ez történt, hogy aztán az ezt követő, megismételt szavazáson korábbi ‘nem’ szavazata helyett már támogassa a Közpark és a VAMÜSZ összevonását.

– írja a posztban Paróczai. Végül leírta, azzal, hogy a testület megszavazta a VAMÜSZ és a Közpark összevonását, akár még több pénzt és hatáskört rendelhetnek a spanyol villával kapcsolatos üzelméről, és egyéb problémás ügyeiről ismert Kránitz Krisztián irányítása alá.

Lackner Csaba szavazatával a Gajda Péter és az MSZP-DK koalíció végül elérte, hogy Kránitz Krisztián maradhat, sőt, akár…

Közzétette: Paróczai Anikó – 2020. szeptember 24., csütörtök

Az ügyről itt olvashatnak részletesebben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik