Belföld

Megkezdődött Mészáros Lőrinc válópere

Szerda reggel a Budai Központi Kerületi Bíróságon megkezdődött Mészáros Lőrinc és Mészárosné Kelemen Beatrix válópere.

A bíróságra – ahol zárt tárgyalást tartanak – elsőként az asszony érkezett meg egy tűzpiros, nyitott tetejű Mercedesszel, nem sokkal később a felcsúti milliárdos konvoja is befutott. Mészáros Lőrincet próbáltuk kérdezni a 270 milliárdosra saccolt vagyon megosztásának módjáról, ám kísérői pajzsként védték az üzletembert. Ügyvédje azt is közölte, ügyfele nem tekinti magát közszereplőnek, ezért nem járul hozzá a róla készült képek közzétételéhez.

A felcsúti milliárdos és felesége szeptember 4-én – magánszemélyektől szokatlan módon – MTI-közleményben jelentette be, hogy felbontják házasságukat. A pontos megfogalmazás szerint kezdeményezik a bíróságnál a házasság egyezséggel történő lezárását. A közleményben azt is állították, hogy a döntést teljes egyetértésben hozták meg, és a váláshoz szükséges döntésekben nem volt köztük vita.

Mészárosné a bejelentés előtt elköltözött Felcsútról. Az Opten cégadatbázis szerint a nevén lévő vállalkozásokban már szeptember 2-án átvezették a lakcímváltozást, e szerint Budapesten, egy XII. kerületi társasházban lakik.

Azóta az is kiderült, hogy Kelemen Beatrix nemcsak mint tulajdonos, hanem mint cégvezető is megszüntette a kapcsolatát a férje vállalataival, bár egyes zártkörű részvénytársaságoknál nem nyilvános a részvényesek személye. Az egyetlen olyan vállalkozás, amely Mészárosné Kelemen Beatrix nevén maradt, a Media Vivantis Zrt., amely két televíziócsatornát, a Life és az Ozone Tv-t üzemelteti.

A harmadik leggazdagabb magyar (Felcsút egykori fideszes polgármestere) nemcsak a miniszterelnök közeli barátja, hanem a bankrendszertől a turizmuson át az agráriumig számos stratégiai ágazatban meghatározó szereplő céges érdekeltségei révén – az esetleges vagyonmegosztás kimenetele ezek szempontjából is lényeges és közérdeklődésre tart számot.

Kiemelt kép: 24.hu / Mohos Márton

Ajánlott videó

Olvasói sztorik