A szeptemberi iskolakezdés nemcsak a koronavírussal kapcsolatos szabályok betartása, hanem egy régóta létező probléma, az iskolai erőszak miatt is komoly kihívást jelent a tanároknak. Nyilvánvaló, hogy a diákok egymással vagy tanárokkal szembeni agresszív viselkedését kezelni kell, és ezt csak komoly szakmai együttműködéssel, átgondolt prevencióval, segítségnyújtással lehet megtenni. A kormány viszont e helyett szeptembertől iskolaőröket alkalmaz, akiknek a házirend betartása a feladatuk, és nyomatékul akár gumibotot, bilincset, valamint gázspray-t is használhatnak.
Komoly oka van annak, ha egy gyerek agresszív az iskolában
Tévhit, hogy ma a gyerekek erőszakosabbak, mint régen, mert otthon mindent megengednek nekik, és lazult az általános fegyelem. Az iskolai agresszió elkövetői elsősorban azok a gyerekek, akiknek a szülei fizikailag vagy érzelmileg bántalmazók, elhanyagolók. Persze a média hatása sem hagyható figyelmen kívül, de sokkal fontosabb, hogy a gyerek mit lát a családban, hogyan viszonyulnak hozzá a szülei, miként bánnak egymással. A bántalmazás beépül: akinek veréssel, megfélemlítéssel, szeretetmegvonással, az igényei semmibe vételével rombolják az önbizalmát, az hajlamos lesz másoknak ellenséges szándékot tulajdonítani és támadni.
Az erőszakos gyerekektől kortársaik gyakran elfordulnak, de vannak köztük olyanok, akik népszerűek lesznek. Kutatások szerint az agresszió eszkalálódásában nagy szerepük van a társas normáknak. Azokban a csoportokban, ahol több gyerek viselkedik agresszívan, normalizálódhat az erőszak, ez válik elfogadottá, és senki sem lesz motivált, hogy más eszközöket találjon a konfliktusok megoldására. Az erőszak spiráljából nehéz kiszállni, hiszen amikor a diákok jelentős része erőszakos, a tanár is nehezebben alakít ki pozitív kapcsolatot az osztállyal, e helyett korlátozó, büntető módszereket használ, ami fokozza az agressziót. A tantermi légkör gyakran sokkal inkább befolyásolja a gyerekek viselkedését, mint egyéb iskolai tényezők.
Sokan gondolják, hogy a szegényebb, társadalmilag és gazdaságilag hátrányosabb helyzetű szülők gyerekei agresszívabban viselkednek, mint azok, akik jó körülmények között élnek. Mivel előbbiek életében potenciálisan gyakoribb a stresszhelyzet, a diszkrimináció, és sokszor a közösségekben is bántják őket, az önértékelésük alacsonyabb lehet, és van esélye az erőszakossá válásnak. Kutatások szerint az énhatékonyság (az a képesség, hogy valaki bízik abban, hogy ki tud tűzni célokat és meg is tudja azokat valósítani) alacsonyabb foka gyakoribb agresszív viselkedéssel járhat együtt.
A bántalmazás nem fordul elő nagyobb eséllyel azokban a családokban, ahol egyik vagy mindkét szülő alacsony társadalmi státuszú, iskolai végzettségű. A NANE kiadványa szerint például a gyerekek elleni szexuális erőszak (az abúzus legsúlyosabb formája) bárhol jelen lehet, viszont az elismert, hatalommal vagy vagyonnal rendelkező emberekről ritkábban derül ki. Nekik több eszközük van, amivel eltitkolhatják, hogyan bánnak a gyerekeikkel, és sokan nem is hiszik el róluk, hogy bántalmazók.
Gyerekkori szexuális bántalmazás a WHO becslése szerint világszerte a nők 20, a férfiak 5–10 százalékát érinti, de ennél sokkal több gyereket bántanak (elsősorban a szülők) fizikailag, még többet érzelmileg. Valójában nem tudjuk, hány bántalmazott gyerek él a világon, mert egyrészt az se mindig egyértelmű, hogy mit nevezünk bántásnak, másrészt az esetek jelentős része rejtve marad. A gyerekek szégyellik, ami velük történik, félnek a szülőktől, a családok gyakran elszigeteltek, a társadalom pedig nem akar beleavatkozni a szülők „belügyeibe”.
Egyre több esetről tudunk, ami valószínűleg nemcsak a látencia csökkenését jelenti, hanem az érintett gyerekek számának növekedését is. (A lakosság körében kellene felméréseket készíteni, de Magyarországon nincs rendszeres adatgyűjtés.) 2015-ben például 169 ezer, kiskorúak veszélyeztetésére utaló jelzés – 58 százaléka lelki, 36 százalék fizikai és 6 százalék szexuális bántalmazás – érkezett be a magyar hatóságokhoz. Ez azt jelenti, hogy a gyerekek tizedét bántalmazták olyan súlyosan, hogy az az esetek nagy részével ellentétben nem maradt titokban.
Segíthet-e az iskolaőr?
Akármennyi iskolaőrt is vezényel a kormány az iskolákba, amíg a társadalomnak a családon belüli erőszakhoz, gyerekbántalmazáshoz való hozzáállása nem változik, addig az iskolai erőszak sem fog csökkenni. Az UNICEF magyar szervezete 2016-ban felmérte, hogyan viszonyulnak a felnőttek a bántalmazáshoz. A törvények alapján fizikai bántalmazásnak számító pofont a válaszadók 16 százaléka, a gyerekek bezárását 6 százaléka nem tartja bántásnak. Ugyancsak 6 százalék szerint nem bántó azt mondani a gyereknek, hogy
bárcsak ne születtél volna meg.
Minden harmadik válaszadó elfogadhatónak tartja, ha ráüvölt a gyerekére, és minden nyolcadik azt is, ha nyilvánosan megszégyeníti. A gyerekek alapvető, biztonsághoz és szeretetteljes szülői légkörhöz való jogait tehát sokan nem tartják tiszteletben, mégis csodálkoznak, amikor a diákok nem kezelik békésen az iskolai konfliktusokat.
Az iskolaőri rendszer működése a TASZ állásfoglalása szerint korlátozó és diszkriminatív is lehet. Szembehelyezkedik a kapcsolódó szabályokkal, ajánlásokkal, így sérti a szabadság- és emberi jogokat, a gyerekek mindenek felett álló érdekét. Az iskolaőrök valószínűleg nem lesznek alkalmasak arra a feladatra, amire alkalmazzák őket – még akkor sem, ha jóhiszeműen azt feltételezzük, hogy nem fognak erőszakosan viselkedni a gyerekkel. Egy 120 órás tanfolyam elvégzése után, aminek a pedagógiai-pszichológiai felkészítés, illetve a konfliktuskezelés csak egy kis része, senki sem lesz képes átlátni és kezelni egy olyan problémát, amit képzett és tapasztalt szakembereknek sem könnyű.
Pszichológiai közhely, hogy ha egy gyerek erőszakosan viselkedik, arra semmiképpen sem szabad félelemkeltéssel, fenyegetéssel, megszégyenítéssel vagy fizikai bántalmazással reagálni, mert egyrészt egy negatív spirálba kerülünk, másrészt az érintettek nem tanulják meg, hogy az agresszív viselkedés nincs rendben. E helyett a megfelelő határozottság és következetesség mellett a szeretetteli és bizalmas légkör, a pedagógus érzékenyítése, a gyerekek közti együttműködés fejlesztése az, ami segít. Nem szabad megfeledkezni az iskolai erőszak áldozataivá váló gyerekekről sem, nekik is nagy szükségük van a támogatásra. Érdemes minél több szakembert, illetve a szülőket és gyerekeket is bevonni a normák kidolgozásába és olyan eszközöket tanítani a gyerekeknek, amikkel békésen rendezhetik a konfliktusokat.
Az államnak iskolaőrök alkalmazása helyett a családon belüli erőszak, és a gyerekek bántalmazása ellen kellene küzdenie úgy, hogy nem normalizálja az erőszakot semmilyen területen, vagy például szülői tréningek, intervenciós programok támogatásával segít. A gyerekkorban elszenvedett bántalmazás ugyanis hosszú távú és súlyos hatásokkal jár, és az iskolai erőszakon messze túlmutató következményei vannak.
Kiemelt kép: MTI/Kovács Tamás
