Belföld

PSZ: már egy iskolaőr többet keres egy tanárnál

Átverés a kormány győzelmi jelentése a pedagógusok béremeléséről.

A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) szerint a július 1-től járó 10 százalékos ágazati szakmai pótlék nem béremelés. Mint írták, ezzel csak azt ismeri el a kormány, hogy csődöt mondott az életpályamodell.

PSZ: jól hangzik a tanári béremelés, de nem igaz
A szakszervezet szerint a tanári életpályamodell „becsődölt”. 

Valódi béremelésnek az lenne, ha a pedagógusok bérének vetítési alapját a minimálbérhez kötnék. 2014 óta, mióta a vetítési alapot elszakították a minimálbértől, a pedagógusok zsebéből 10 havi bért vett ki a kormány. A PSZ ezért továbbra is várja Bódis József, az Emmi egykori (az ITM jelenlegi – a szerk.) államtitkárának tavaly márciusi ígéretének teljesítését, az egyszeri 30 százalékos béremelést.

A PSZ felhívta a figyelmet az MNB versenyképességi  jelentésére, amely szerint a közoktatásban dolgozók átlagos bére a felsőfokú végzettséggel rendelkezők átlagbérének 64 százaléka. A KSH szerint az oktatásban dolgozók bruttó átlagbére 2010-ben a nemzetgazdasági átlagkeresetek 96,5 százalékát érte el, idén a 10 százalékos ágazati bérpótlékkal sem éri el a 86 százalékot.

Ma ott tartunk, hogy egy 8 általánost végzett iskolaőrnek magasabb lesz a bére, mint egy pályakezdő egyetemet végzett pedagógusnak.

Ezt kapja az iskolaőr a 220-230 ezres bére mellé
Ők éves, bruttó 200 ezer forint cafetériára és munkába járási költségtérítésre is jogosultak.

Az érettségizők pontosan tudják, mennyire nem becsülik meg a tanárokat, ezért nem vonzza őket a pálya. Mintegy 35 százalékkal kevesebb hallgatót vettek fel pedagógusképzésre, mint 2010-ben. 2025-ben több mint 6 ezer pedagógus tölti be a 65. életévét.

Ki marad a pályán ekkora megbecsülés mellett? Ki fogja tanítani a jövő nemzedékét?

A Pedagógusok Szakszervezete szerint ezek a valódi kérdések, ezért fenntartja tavaly ősszel megfogalmazott követeléseit.

  • Pedagógus óraszámok csökkentését!
  • Minimálbérhez kötött vetítési alapot!
  • Többletterhek csökkentését!
  • Kiszámítható jogalkotást!

Kiemelt képünk illusztráció, fotó: Mohos Márton/24.hu

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik