Belföld

Operatív törzs: Nem kötelező bevinni a gyereket az óvodába

Az operatív törzs vasárnapi tájékoztatóján Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár megismételte, hogy vidéken hétfőtől, Budapesten pedig június 2-től újranyitnak az óvodák és a bölcsődék. Hozzátette ugyanakkor, hogy a járványügyi helyzet elegendő indok arra, hogy a szülők, ha nem akarják, nem vigyék be a gyereküket, vagyis nem lesz kötelező óvodába járni.

Az iskolákban marad a digitális oktatás, de indokolt esetben oda is be lehet menni kiscsoportos fogalkozásra, a csoportok maximális létszámát a kormány nem határozza meg. Június másodikától ezen kívül minden iskolának biztosítani kell a gyerekfelügyelet lehetőségét.

Maruzsa elmondta még, hogy április másodikától a pedagógusok minősítését felfüggesztették, de több visszajelzést kaptak főleg gyakornokoktól és állapotos pedagógusoktól, hogy őket ez hátrányosan érinti, ezért ők külön eljárás szerint tudják kérvényezi, ha „minősülni szeretnének” – fogalmazott az államtitkár.

Kiss Róbert rendőr-alezredes arról számolt be, hogy az elmúlt 24 órában 1038 hatósági házi karantént rendeltek el, így összesen közel 12 ezren vannak otthoni karanténban, ennek megszegéséért harminc esetben történt intézkedés az elmúlt napon. Közterületen pedig 24 esetben intézkedtek a rendőrök a járnányügyi előírásáok áthágása miatt, ebből nyolc esetben helyszíni bírságot szabtak ki.

Dr. Vályi-Nagy István, a Dél-pesti Kórház főigazgatója arról beszélt, hogy amíg ez volt az egyetlen kijelölt intézmény az országban a koronavírusos esetek ellátására, munkatársaival óriási nyomás alatt dolgoztak, többen közülük beköltöztek a kórházba, de mivel nagyon vigyáztak, csak kevesen kapták el a fertőzést. Eddig 325 koronavírusos beteget láttak el, az intenzív osztályra 52-en kerültek közülük, most 18 beteget ápolnak az intenzíven.

Vályi-Nagy szerint Magyarországon szakmailag nagyon jól kezelték a járványt, arányosan is sokkal kevesebben haltak meg, mint a nyugati országokban, kórházuk pedig nagy eredményeket ért el a súlyos betegek kezelésében, a vérplazma-terápiát a világon is elsők között alkalmazták. Jelenleg négyen kapnak ilyen kezelést, egy beteg pedig már kikerült az intenzívről. Elmondta azt is, az innovatív terápiában kezelt betegek közül csak egy ember halt meg, ő pedig már nagyon „elhanyagolt és előrehaladott” állapotban volt.

A kiemelt képen Maruzsa Zoltán, fotó: MTI/kormany.hu/Botár Gergely

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.