Belföld koronavírus

Vége a kijárási korlátozásnak, Budapesten nyitnak a teraszok, vidéken bent is lehet fogyasztani

Két héttel a vidéki enyhítés után éjféltől Budapesten is megszűnt a március 28. óta érvényben lévő kijárási korlátozás, vagyis hét hét után már nem kell a kormányrendeletben meghatározott alapos indok ahhoz, hogy bárki elhagyja az otthonát.

A fővárosban mostantól azok a szabályok érvényesek, amelyeket a kormány május 4-ével vezetett be Budapest és Pest megye kivételével országszerte. Továbbra is mindenkinek törekednie kell arra, hogy tartsa a másfél méteres távolságot másoktól az utcán, a parkokban, az újranyitó játszótereken és a járműveken is, kivéve azokat, akikkel együtt él. Az üzletekben és a tömegközlekedési eszközökön kötelező a szájat és az orrot takaró maszk, sál vagy kendő viselése.

Kinyithat minden üzlet, tehát például a Budapesten eddig tilalom alá eső könyvesboltok, ruhaüzletek is, az eddig is nyitva tartóknak pedig nem kell délután háromkor bezárniuk. Az éttermek, kávézók, cukrászdák és presszók újra látogathatók, de

fogyasztani csak a teraszon vagy a kerthelyiségben szabad, vagyis a budapesti vendéglátás a következő két hétben még a jó időhöz kötött, ellenkező esetben marad az elvitel és a házhozszállítás.

Nyithatnak a strandok, a szabadtéri fürdők és az állatkert is, ugyanakkor továbbra is zárva maradnak a mozik, a színházak, a szórakozóhelyek, a nem szabadtéri múzeumok, és rendezvényeket sem lehet tartani, bár a házasságkötést, a temetéseket és a vallási szertartásokat engedélyezték, és június 15-e után már Budapesten is rendezhetnek lakodalmat a házasodók, legfeljebb kétszáz résztvevővel (vidéken pedig már június 1-jétől).

 

A vidékiek után immáron a fővárosi felsőoktatási intézmények is nyitva lehetnek, a rektor döntésétől függően így akár a szokott mederben is megszervezhető a vizsgaidőszak.

Eközben vidéken tovább lazították a szabályokat, és már nem csak a teraszokon, kerthelyiségekben lehet fogyasztani, hanem a vendéglátó helyek belső tereiben is. Az ott dolgozóknak kötelező maszkot hordaniuk, és – az egy asztaltársasághoz tartozók kivételével – gondoskodni kell a másfél méteres védőtávolságról is. Megkötések nélkül nyitva lehetnek a szálláshelyek.

Az egész országra változatlanul igaz, hogy élelmiszerboltokban, drogériákban és gyógyszertárakban 9 és 12 óra között csak 65 évnél idősebbek vásárolhatnak – ők csak ebben a három órában léphetnek be. A piacok esetében az önkormányzatok dönthetnek az idősek vásárlási sávjáról.

Az iskolák újranyitásáról továbbra sincs szó, a miniszterelnök pénteken arról beszélt, először az önkormányzatok által fenntartott bölcsődéken és óvodákon van a sor. Az operatív törzs közlése szerint nagyjából a gyermek tíz százalékának a felügyeletét kérik a szülők egyelőre.

Május 18-ától újraindulnak az egészségügyi szűrővizsgálatok, a fekvőbeteg-ellátásban elvégezhetők a tervezhető beavatkozások. A koronavírus-járvány miatt kiürített kórházi ágyak harmada ismét használható, például azok számára, akik eddig műtétre vártak, emellett újraindulnak a kúraszerű ellátások is.

Kiemelt kép: Mohos Márton /24.hu

Olvasói sztorik