Belföld koronavírus

„Unom, hogy maffiózók küldik rám a rendőrséget” – Újra eljárást indítottak a Lánchídnál tüntetők ellen

Negyedik alkalommal is dudálós tüntetést tartottak a Lánchídnál hétfő délután a magyar kormány koronavírussal kapcsolatos intézkedései miatt. A merce.hu közvetítése alapján nehéz eldönteni, hogy rendőrökből, vagy tüntetőkből voltak-e többen- az biztos, hogy mindkét csoport több tucatnyi szereplővel képviseltette magát a Clark Ádám téren.

Hadházy Ákos és Szél Bernadett, független parlamenti képviselők autóját pár perc után félreállították a rendőrök, ennek vége pedig szabálysértési eljárás megindítása lett tiltott rendezvényen való részvétel és gyülekezési joggal való visszaélés miatt. Gyalogosokat és kerékpárosokat is igazoltattak, akárcsak autóban dudáló civileket. A merce.hu szerint kerékpárost is büntettek meg a helyszínen. Donáth Anna, EP-képviselő is megjelent az eseményen.

Szél Bernadett azt mondta a helyszínen az igazoltatás után:

mintha nem lenne bűnöző ebben az országban. Jogunk van a szabad véleménynyilvánításhoz.(…) Beteg embereket zavarnak haza a kórházból… ebben a helyzetben véleményt kell nyilvánítani. Unom hogy maffiózók küldik rám a rendőrséget. Aki tiszteli a törvényt, azoknak kell a rendőröknek szembenézni.

A rendőrök Szél Bernadettet tiltott rendezvényen való részvétellel és szervezéssel gyanúsították, de Szél szerint ez nem rendezvény, és nem is írta alá feljelentést. Hadházy Ákos azt mondta az igazoltatás után: a rendőri fellépés törvénytelen volt. Hozzátette: megkeresik a rendőrök vezetőit, és megkérdezik, hogy miért volt szükség ilyen intenzív rendőri jelenlétre.

Nem lehet csendben, ha a kormány emberi életeket veszélyeztet.

Az eseménynek – leírás szerint – azért választották ezt a helyszínt, mert így Orbán Viktor is hallhatja a tiltakozókat a Várban.

Hadházy Ákos és Szél Bernadett az esemény végén odament a rendőrök helyi irányítójához, de ő nem volt hajlandó elárulni, hogy ki adta a parancsot, hogy ennyi rendőr jelenjen meg a helyszínen. Szél azt mondta: “Ez nem demokrácia, hogy azt mondják két országgyűlési képviselőnek, hogy forduljunk a sajtóosztályhoz. Ők egy masszát akarnak csinálni az ellenzékből, az újságírókból, az ellenzéki szavazókból. Ez a játék.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik