Belföld

Szél Bernadett: hazudik a kormány a kórházi ágyakról

A független képviselő leszámol két mítosszal.

Szél Bernadett attól tart, hogy valójában egy hosszabb távú terv része a kórházi ágyak mostani kiürítése, azok számát a kormány a koronavírus-járvány után tartósan csökkentené. A független képviselő Facebook-oldalán a „felesleges kórházi ágyakat” mítosznak, azt, hogy „csak 2 százaléknyi beteget kell kirakni” legendának nevezi, azt írja

úgy hazugság az egész, ahogy van.

A Népszavához hasonlóan ő is utánajárt az adatoknak (a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő honlapján), és figyelmeztette a kormányt – mielőtt nekiesne a fölösleges ágyaknak, és még jobban megvágná az egészségügyet –, hogy nincsenek „fölösleges ágyak” a rendszerben.

A statisztikák cáfolják Kásler Miklóst
A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő adatai szerint jóval több beteget küldtek haza a kórházakból, mint a miniszter állította.

Egyszerűen totális hazugság, amit a kormány mond. A 66 százalékos ágykihasználtság a valóságban 79 százalék, a botrányok által érintett krónikus ágyak ráadásul 85-90 százalék feletti kihasználtsággal működnek.

Szél Bernadett kutatásának külön érdekessége, hogy az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet ágykihasználtsága 88,8%-os, ebből a krónikus ágyaké 92,5%-os százalékos. A képviselő emlékeztet rá, innen rúgta ki Kásler miniszter Cserháti Péter főigazgatót,

mert nem dobta ki a betegeket elég gyorsan.

A képviselő szerint „a brutálisan embertelen esetek” magyarázata az, hogy fűnyíróelvszerűen minden kórházat egyforma kiürítésre köteleztek, noha az ágyak kihasználtsága minden intézményben más. Átlagos százalék-értékekkel dobálózni etikátlan, mert itt emberéletekről van szó – tette hozzá a képviselő, aki korábban is utalt rá, hogy a kormány valójában tartós ágycsökkentésre készülhet.

A Kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökö9n azt mondta, a járvány után át kell gondolni az egészségügyi ellátórendszer finanszírozását, a kórházi kapacitásokat. Korábban a Népszava azt írta, az ágyak kiürítésével és több intézkedésével a kormány lényegében le is bontotta az ellátórendszer struktúráját. A lap kérdésére Gulyás Gergely azt válaszolta, hogy a járványügyi helyzet egy próbát jelent az egészségügyi rendszernek, ha a mostani működés tanulságait a jövőre vonatkozóan lehet hasznosítani, akkor azt a kormány meg fogja tenni. A kancelláriaminiszter főnöke, Orbán Viktor az állami rádióban a kórházi ágyak felszabadítását ismét azzal magyarázta, hogy a kormány nem akar egyetlen beteg ember életéről sem lemondani.

Több országban le kellett mondani egyes emberek életéről, mert nem volt elég ágy és lélegeztetőgép.

A Demokratikus Koalíció csütörtökön ugyanakkor azt közölte, hogy egy 72 éves orosházi beteg éppen az átgondolatlan kormányzati döntések áldozata lett. 12 órával azután meghalt, hogy a rehabilitációs osztályról hazaküldték.

Kiemelt kép: Szél Bernadett / Facebook

Ajánlott videó

Olvasói sztorik