Belföld koronavírus

Gulyás Gergely: Május 3. után új szakasz kezdődik

A járvány kezdetekor matematikai modell számításokat készítettünk, és továbbra is azt tartjuk az egyedüli felelősségteljes magatartásnak, hogy ilyen helyzetben mindig a legrosszabb forgatókönyvre kell felkészülni, mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón a kórházi ágyak kiürítésével kapcsolatban.

A miniszter arról is beszélt, hogy Palkovics László ma fogja ismertetni a jelenleg rendelkezésre álló matematikai modelleket, bár ezekben mindig sok a bizonytalanság, tette hozzá.

Az európai gyakorlatban azt látják, hogy korábbra jön a tetőzés, mint a járvány elején közölt június-júliusi időpont, így Gulyás leszögezte:

a legkorábbi lehetséges tetőzés a május 3-i időpont.

Ezzel együtt nehéz megmondani, milyen hosszan lesz a platón a fertőzöttek száma. A jelenlegi szabályok május 3-ig érvényben maradnak, hiszen a miniszter szerint például korainak tartják a diákok visszaengedését az iskolákba.

A magyar egészségügy felkészültsége lehetővé teszi, hogy tervet állítsunk össze a magyar gazdasági élet újraindítására

– közölte Gulyás, aki leszögezte: május 3. után a védekezés új szakasza kezdődik majd el, ekkorra új szabályrendszert kell megalkotni, ami a leginkább veszélyeztetett időseknek és a nagyvárosoknak a védelmét képes biztosítani. Erről jövő szerdán dönt majd a kormány.

A miniszter közölte: a kormány döntése értelmében a magyar honvédség fertőtleníti majd az idősotthonokat. További döntéseket is hoztak: azoknak, akik otthon vannak és gyermekgondozásban vesznek részt, az első nyelvvizsgájukhoz és KRESZ-tanfolyam vizsgadíjához, és első emelt szintű érettségéhez hozzájárulnak.

A gödi ipari parkot érintő döntéssel kapcsolatban a miniszter azt mondta, hogy így tudnak tömegesen új munkahelyeket teremteni: további 2700 embert vesznek majd fel, így 4300-ra nőhet az ott foglalkoztatottak száma.

Gulyás szerint a cél, hogy a fejlesztés minél előbb megvalósulhasson, így úgy fogalmazott: nem elvettek pénzt Gödtől, hanem a város is részesedik az iparűzési adóból.

Az eddiginél igazságosabb, általánosságban is megfontolásra érdemes gyakorlatot szeretnénk bemutatni

– szögezte le.

A munkanélküliek számának alakulásával kapcsolatban elmondta:

március 11. óta a regisztrált álláskeresők száma 51 ezer fővel nőtt, az üres álláshelyek száma pedig 44 ezerrel csökkent.

Az érettségi esetleges elhalasztásával kapcsolatban a miniszter közölte, tisztázni kell, hogy miért hozták meg a korlátozó intézkedéseket március elején. A lényege az intézkedéseknek az, hogy azért lassítsuk a járvány terjedését, hogy a magyar egészségügy felkészülhessen egy olyan rendkívüli terhelésre, aminek az elmúlt évtizedekben egyáltalán nem volt kitéve – jelezte.

Olyan helyzet Magyarországon nem állhat elő, hogy emberi életek között kelljen dönteni, mint ahogy például Olaszországban történt.

Minden feltétel adott, hogy május 4-től biztonságos körülmények között az érettségit lebonyolítsuk

– szögezte le Gulyás. Az esetleges halasztásról Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár dönthet, erre felhatalmazást kapott a kormánytól.

A kormány mindig egyértelművé fogja tenni, mi az a magatartásforma, amely a vírus terjedésének veszélyét a lehető legcsekélyebbre szorítja. Bízzunk benne, hogy az idei nyáron is lehet majd a Balatonban fürdeni – jegyezte meg.

Az eddig érkező védőfelszerelések minőségével kapcsolatban a miniszter többek közt arról beszélt, hogy amikor a világ bármely pontjáról szállítmány érkezik hazánkba, akkor meggyőződnek arra, hogy védekezésre alkalmas-e az eszköz. Van egy protokoll, ennek során tudnak erről meggyőződni, a lélegeztetőgépekkel kapcsolatban van szükség a leghosszabb vizsgálatra.

Az a célja és érdeke mindenkinek, hogy a gazdasági élet és az élet is a régi kerékvágásban folytatódjon, mondta a miniszter, az ehhez szükséges döntéseket hozzák meg majd a jövő hét szerdai kormányülésen.

Újságírói kérdésre a gödi Samsung-gyárral kapcsolatban Gulyás úgy fogalmazott: érdemes törvényi formában is rögzíteni azt a megoldást, amit Gödön alkalmaztak.

A további gazdaságélénkítő intézkedésekről úgy szólt, hogy a meghozott intézkedések képesek voltak lassítani a munkahelyek megszűnését, a további intézkedésekről a jövő héten döntenek majd.

Arra kell felkészülni, hogy amíg vakcina nincs a vírus ellen, addig együtt kell vele élni

– hangsúlyozta Gulyás, aki felhívta a figyelmet arra, hogy ősszel jöhet a vírusnak egy második hulláma, így erre fel kell készíteni az egészségügyet. Most már majdnem 60 ezer teszt után mondhatjuk, hogy Magyarországon az átfertőzöttség mértéke nálunk alacsonyabb, mint Nyugat-Európában vagy az Egyesült Államokban, tette hozzá.

Megkérdezték Gulyás Gergelyt arról, elégedett-e Kásler Miklós és Müller Cecília munkájával. A miniszter azt mondta, ebben a kérdésben nem ő, hanem Orbán Viktor az illetékes, de azt megjegyezte, hogy egészségügyi válsághelyzet közepén vagyunk, és a magyar egészségügy felkészült a minden korábbinál nagyobb válság kezelésére.

Át kell gondoljuk az egészségügy finanszírozását

– mondta a miniszter, aki szerint a járvány elmúltával érdemes ezeket a kérdéseket átgondolni, és az erről szóló vitákat lefolytatni.

Kiemelt kép: MTI/Botár Gergely/kormany.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik