Belföld

Vitézy: Sok tízezer ember háborodott fel ma reggel

Sok tízezer ember háborodott fel ma reggel, amikor szembesült azzal, hogy a BKK mától a szombati menetrend szerint közlekedteti a járatait. Amióta bejelentették, világos volt, hogy itt valami nem stimmel: egy rendkívüli járványhelyzeti munkanapi menetrend helyett, talán lustaságból, talán nemtörődömségből, de egyszerűen megpróbálták a szombati menetrendeket ráhúzni a mostani helyzetre

– írta szerda reggel Facebook-oldalán Vitézy Dávid, a BKK korábbi vezetője, aki jelenleg a Budapest Fejlesztési Központ vezérigazgatója.

Hozzáteszi, nincs viszont szombat, így pont azok maradtak a buszokon és azok járnak dolgozni, akik műszakos munkarendben dolgoznak: azaz ebben a helyzetben is helytállnak, kórházakba, áruházakba, üzemekbe, a közüzemeket biztosító munkahelyekre tartanak reggel 5 és 7 között.

Ilyenkor az utasforgalom lényegesen magasabb, mint a szombati. Míg a reggeli órákban később, az iskolai és irodai munkába járási csúcs idején nyilvánvalóan töredék az utasszáma a normálisnak. Ráadásul nem is lehet a korábbi módon mérni az utasszámot: a járványhelyzet és a tömeges megbetegedések küszöbén a még most is munkába járó emberek joggal várják el, hogy tarthassanak legalább 2 méter távolságot utastársaiktól. Ez azt jelenti, hogy egy buszon már az is zsúfolt érzetet kelt, ami máskor akár alig kihasznált terheltségnek tűnhet

– magyarázta.

Arról is írt, nem akart előre beleszólni a Fővárosi operatív törzs munkájába, de sajnos az első, mai reggel beigazolta, hogy a BKK rossz döntést hozott a szombati menetrendek gondolkodás nélküli bevezetésével.

Az utasok véleménye jól követhető a Facebookon is. Számos olyan járaton, melyen az emberek dolgozni járnak, az elmúlt napokhoz képest a járványhelyzethez mérten kényelmetlen zsúfoltság alakult ki, ráadásul a buszok eleje nagyon helyesen a járművezetők védelmében le van zárva

– folytatta.

Mint fogalmazott, a szombati menetrendet úgy sikerült bevezetni, hogy a csak hétvégén járó járatok minden nap közlekednek, mint az amúgy is értelmetlen, de máskor munkanapokon legalább nem közlekedő belvárosi City-troli vagy a Normafáig hosszabbított 212-es. Eközben a munkanapokon a munkába járást segítő 85E, 98E, 101B, 122-es, 282E, 284E stb., azaz épp a kórházak, ipari negyedek dolgozóit szállító járatok egyáltalán nem járnak, pont ezeket állították le.

Az állam által megrendelt elővárosi kék buszjáratokon (melyek a BKK szervezésébe tartoznak, de menetrendjükről már a minisztérium dönt 2017, az agglomerációs járatok átvétele óta) nem követték el ezt a hibát: a Volánbusz a legritkább, de munkanapokra kitalált, máskor december végén a két ünnep között alkalmazott menetrendet vezette be. Ez lett volna a helyes lépés a budapesti helyi közlekedésben is – és ismét megmutatja, miért kellene regionális logikában együtt tervezni Budapest és környéke menetrendjeit

– indokolt Vitézy Dávid, aki egyúttal arra kérte a Fővárosi Önkormányzatot és a BKK-t, hogy korrigáljanak és a szombati menetrend helyett sürgősen vezessenek be egy, a járványügyi veszélyhelyzethez igazodó rendkívüli munkanapi menetrendet.

Frissítünk!

Csütörtöktől sűríti járatait a BKK
Szerdán reggel álltak át a szombati menetrendre, nem jött be.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik