Belföld koronavírus

Karácsony béreket emel fővárosi cégeknél a válság miatt

A kormány ma reggel – úgy gondolom nagyon helyesen – újabb korlátozó intézkedéseket vezetett be. Azt gondolom, hogy ezek lehetnek kellemetlen intézkedések, de emberek életeit menthetik meg

– kommentálta a kijárási tilalom pénteki elrendelését Karácsony Gergely főpolgármester, amit a minap nekünk adott interjújában is elkerülhetetlen lépésnek mondott.

Az időseknek azt üzente a főpolgármester, hogy arra kéri őket, a saját egészségük érdekében maradjanak otthon, ha csak nincs halaszthatatlan dolguk. Ha pedig el kell hagyniuk mégis a lakásukat, akkor délelőtt tegyék azt meg. Ez összhangban áll a mai kormányrendelettel is, amelyben az áll, hogy 65 év felettiek 9 és 12 óra között látogassák az élelmiszerüzleteket.

A Fővárosi Önkormányzat megbecsüli a dolgozóit

Aláírtam: végrehajtjuk azt a milliárdos béremelés csomagot, amelyet még korábban, "békeidőben" terveztünk el.Mert ezt a gazdasági válságot, amely már itt dörömböl az ajtónkon, csak akkor tudjuk legyőzni, ha lesz jövedelme az embereknek. Nem csökkenteni, hanem növelni kell a fizetéseket. A Fővárosi Önkormányzat mindent megtesz azért, hogy a munkavállalóit megbecsülje és ezzel is segítse Magyarország mihamarabbi talpraállását. #Budapest #maradjotthon #vigyázzunkegymásra

Közzétette: Karácsony Gergely – 2020. március 27., péntek

 

Karácsony Gergely azt is elismételte, hogy a BKV kihasználtsága a tizedére esett vissza, de sok járaton csúcsidőben még így is tömeg van. Ezért a menetrendeket és a járatsűrűséget úgy alakítják át, hogy ahol tömeget tapasztaltak, ott több járművet állítanak forgalomba, máshol viszont ritkítanak.

A főpolgármester arról is beszélt, hogy két miniszter is segítette a fővárost a járvány elleni védekezésben. Pintér Sándor belügyminiszternek azt köszönte meg, hogy 20 ezer maszkot kaphattak a fővárosi szociális dolgozók, Szijjártó Péter külügyminiszternek pedig azt, hogy a Budapest kínai testvérvárosai által felajánlott védőeszközöket szállíttatták. Karácsony Gergely elmondta, hogy ezek a védőfelszerelések nélkülözhetetlenek ahhoz, hogy egészségesek maradjanak azok, akik a jelenleg legfontosabb területeken dolgoznak a fővárosban, mert így tudják hosszú távon fenntartani a szolgáltatások színvonalát

Munkatársaimmal azon dolgozunk, hogy másfél millió maszkot tudjunk biztosítani a budapesti dolgozóknak

– mondat Karácsony, aki szerint „békeidőben hajlamosak vagyunk megfeledkezni azokról, akik rengeteget tesznek azért, hogy a város működjön”. Majd felsorolta az egészségügyben, a szociális szektorban, a hulladékszállításban, illetve a közlekedésben dolgozókat.

A főpolgármester éppen ezért aláírta azokat a rendeleteket, amelyek biztosítják a fővárosnak dolgozók béremelésének fedezetét. A BKV-nál például tízszázalékos, az FKF-nél hét- és tízszázalékos béremelések lesznek. A főváros a fenntartásában működő kulturális, köznevelési, szociálpolitikai ágazathoz tartozó költségvetési intézményeknél új bérelemként bevezeti az úgynevezett Budapest-pótlékot, amelyre idén 2 milliárd 858 millió 907 ezer forintot biztosít.

Ez pont ellentétes válságkezelési megoldás, mint amit piaci cégek alkalmaznak, ahol leépítések és bércsökkentéseket látunk. Pedig ahogy sok piaci cégnél, úgy a fővárosnál is hatalmas bevételkiesés lesz a járvány miatt, hiszen Budapest bevételeinek 70 százaléka a helyi iparűzési adóból származik. Igaz, a 2020-ban beszedett adó a 2021-es költségvetésre lesz hatással.

Nem emlékszem olyan pillanatra, amikor egyetértettem volna a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarával, de pont arra jutottunk a kollégáimmal a gazdasági kilábalásról beszélgetve, mint amire ők: gyors, likvid pénzügyi erőforrások időszakának kell eljönnie ahhoz, hogy ne álljon le teljesen a gazdaság

– mondta nekünk Karácsony Gergely, aki szerint nem csak a cégeknek, hanem a munkavállalóknak is plusz pénzre van szükségük ahhoz, hogy ne álljon le a gazdaság.

Kiemelt kép: MTI/Máthé Zoltán

Ajánlott videó

Olvasói sztorik