Belföld koronavírus

Videón mutatta be a karantént az egyik koronavírusos magyar beteg fia

Videót készített a Kútvölgyi kórházban kialakított karanténban a gimnazista fiú, akinek édesanyjáról kiderült, hogy napokig koronavírus-fertőzötten feküdt a Szent János kórházban. A fiú a videóban azt állítja:

március 2-án anyukám belázasodott, és az állapota nem javult. Keddre az egyik testvérem is belázasodott.

A budapesti Toldy Ferenc Gimnázium tanulója továbbá arról is beszélt, hogy március 3-ára bátyja is belázasodott, ám miután jobban lett, újra bejárt az egyetemre.

Édesanyja állapota viszont nem javult, így szerdán felhívták a háziorvost, aki nem ment ki, csak a feltett kérdések alapján ítélte úgy, hogy a nő nem koronavírus-fertőzött. A nő állapota március 7-ére annyira súlyos lett, hogy kórházba vitték, ahol azt kérdezték tőle, járt-e külföldön, majd amikor erre nemleges választ adott, a Szent János kórházba szállították, ahol nem akartak koronavírus-tesztet végezni rajta.

A fiú elmondása szerint miután a férje „balhézott egy sort”, illetve a nő állapota nem javult, végül elvégezték rajta a tesztet, ami pozitív lett. Ekkor a fiú az iskolában épp órán ült, az igazgató pedig a hír hallatán hazaküldte őt és a komplett osztályát is.

Ezt követően a nő férjének és három gyermekének azt mondták, kötelesek karanténba vonulni, majd az ÁNTSZ telefonon azt közölte velük, hogy maradjanak házi karanténban. Egy nappal később az ÁNTSZ mégis arról értesítette őket, hogy menjenek be a kórházi karanténba, majd aznap este közölték velük, hogy a Kútvölgyi kórházba viszik őket.

Szombatra kiderült, hogy a gimnazista bátyjának koronavírus-tesztje is pozitív lett.

Frissítünk!

Beszéltünk a fiú szintén karanténban lévő édesapjával, cikkünk itt olvasható:

„Össze-vissza labdáztak a feleségemmel az orvosok”
A toldys diák testvérének koronavírustesztje pozitív lett, most a rosszabb állapotban lévő édesanyjával egy szobába akarják tenni őket – mondta el a családfő, Sólyom László, aki a 24.hu-nak mesélte el a család elmúlt napjainak történetét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik