Belföld

Még az ÁSZ-elnök sem látja át a kórházak működését

Szerinte még az sem biztos, hogy kevés lenne a pénz az egészségügyben.

Az Állami Számvevőszék elnöke a Magyar Nemzetnek azt mondta, nem tudni, mi mennyibe kerül egy-egy kórháznál, az intézmények sorozatosan megsértik az előírásokat, átláthatatlan a működésük. A szabálytalanságok miatt nem lehet megmondani, tavaly mi okozta a több tíz milliárd forintos kórházi adósságot.

Domokos László indokoltnak tartja, hogy a kormány át akarja alakítani az egészségügy finanszírozását. Mint mondta, az ÁSZ már tavalyi elemzéseiben is arra a következtetésre jutott, hogy az egészségügy finanszírozása mellett az ellátórendszer struktúráját is át kell alakítani, mert leegyszerűsítve, elavult és átláthatatlan a rendszer. Az ÁSZ ellenőrzései alapján kizárt, hogy

a rendszert intézményi szinten fenntarthatónak lehessen tekinteni.

Szerinte főleg azok mondják, hogy a törvényi előírások a kórházak számára betarthatatlanok, akik nem is tartják be azokat. Az ÁSZ legfrissebb ellenőrzései szerint a korábbi kritikák dacára nem javult helyzet, amely

kicsit olyan, mintha lyukas vödörbe öntenénk vizet.

Domokos László szerint ez rombolja az államba vetett bizalmat. Szerinte még az sem biztos, hogy kevés lenne a pénz az egészségügyben.

A több pénz önmagában nem oldja meg a problémákat. Be kell foltozni a lyukakat a vödrön, utána lehet gondolkodni azon, hogy mennyi vizet öntsünk bele.

Szerinte a kormány döntése reményt arra, hogy az egészségügyi rendszer eredményesebb és átláthatóbb legyen és meg lehessen akadályozni a kórházi adósságállomány újratermelődését, de a  törvényeket az egészségügy szereplőinek is be kell tartaniuk. Úgy véli, e területen is

eljött az ideje a rendcsinálásnak.

ÁSZ-elnök: Azért nincs pénz a kórházakban, mert elszórják
Domokos László szerint sose volt ilyen csodálatos állapotban a magyar gazdaság.

Kiemelt kép: Marjai János / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik