Belföld

Elásta halott édesanyját a kertben, hogy fel tudja venni a nyugdíját

Nagyobb vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt emelt vádat a Kaposvári Járási Ügyészség azzal a Fonyód környékén élő asszonnyal szemben, aki huzamosabb időn keresztül vette fel elhunyt édesanyja nyugdíját, illetőleg az utána járó ápolási díjat.

Az asszony egyedül élt édesanyjával egy Fonyód környékén található faluban nehéz anyagi és szociális körülmények között. A nő 80 éves édesanyja időskori megbetegedésekben szenvedett, ezért két évvel ezelőtt otthonában elhalálozott.

Az asszonynak az elhunyt nyugdíján és az ápolási segélyen kívül más jövedelme nem volt, ezért a nélkülözéstől való félelmében elhatározta, hogy eltitkolja édesanyja halálát. Ennek érdekében a holttestet az ingatlanuk kertjében elföldelte, ott később egy sírt is kialakított, amit a lehetőségeihez mérten igyekezett gondozni.

Mivel a nő az állam által folyósított juttatások tekintetében a bejelentési kötelezettségeinek nem tett eleget, így egészen 2019 májusáig felvette az édesanyja után járó ellátásokat, melynek összege havi szinten – nagyságrendileg – 120 ezer forint volt. Az asszony 1 millió 700 ezret vett fel a közel másfél év alatt. A bűncselekménynek végül az vetett véget, hogy a szociális gondozók elkezdték keresni az idős asszonyt. Az asszony beismerte a bűnösségét és megbánta a tettét.

Az ügyészség közérdekű munka büntetést kért rá.

Fotó: 24.hu/Fülöp Dániel Mátyás

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik