Belföld

Minimum 13 év fegyházat kért az ügyész a volt DK-s Kőrös Gusztáv Tiborra

Minimum 13 év fegyházat kért az ügyész vádbeszédében Kőrös Gusztáv Tiborra, a DK volt politikusára.

A Somogy Megyei Főügyészség sajtóosztálya megkeresésünkre azt közölte, hogy a többszörösen büntetett előéletű Kőrös Gusztáv Tibor bűncselekménye 2-től 24 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető. Mivel az ügyész a volt DK-s politikus esetében középmértéket meghaladó büntetést indítványozott, ez azt jelenti, hogy Kőrösnek minimum 13 év fegyházat kellene kapnia a vádhatóság szerint.

A főügyészség többrendbeli vesztegetést állítva, hivatalos személyi jelleg színlelésével, üzletszerűen elkövetett befolyással üzérkedés bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat Kőrös Gusztáv Tibor és társai ellen még tavaly áprilisban. Közülük  tízen egy bűnszervezet tagjaként vállalkozóktól csaltak ki jelentős pénzösszegeket arra hivatkozva, hogy a pénzeket pályázatok elnyerése érdekében hivatalos személyeknek juttatják.

A főügyészség négy olyan vállalkozóval szemben is vádat emelt, akik ennek érdekében Kőrös Gusztáv Tibornak vesztegetésre szánt pénzt juttattak.

A vádirat szerint Kőrös Gusztáv Tibor I. rendű vádlott 2017-ben egy hierarchikusan felépített, előre leosztott szerepek szerint, összehangoltan működő bűnszervezetet hozott létre, amely tehetős vállalkozóktól csalt ki jelentős pénzösszegeket.

A bűnszervezet tagjai közül több vádlottnak az volt a feladata, hogy olyan jól prosperáló, és nagyobb beruházásokat tervező vállalkozókat kutassanak fel, akik a vállalkozásaik növekvő tőkeigényét pályázati pénzekből akarták kielégíteni.

Ekkor lépett színre Kőrös Gusztáv Tibor, aki álnéven magát hivatalos személynek – hol a pályázatok elbírálásában közreműködő államtitkárnak, hol magas beosztású minisztériumi dolgozónak – kiadva azzal a hamis ígérettel ejtette tévedésbe a vállalkozókat, hogy kiterjedt kapcsolatrendszerén keresztül jelentős összegű, – akár több száz milliós nagyságrendű – vissza nem térítendő uniós támogatás elnyeréséhez segíti őket. A vádlott ennek ellentételezéseként különböző pénzösszegeket kért, többek között arra hivatkozva, hogy a pénzt a pályázatokról döntő hivatalos személyek befolyásolására, megvesztegetésére fordítja, azonban ilyen kapcsolatokkal valójában nem rendelkezett.

Kőrös Gusztáv Tibor azért, hogy a színlelt állami vezetői beosztása hitelesebbnek tűnjön, a vállalkozókkal tervezett találkozók alkalmával magát a Terrorelhárítási Központ bevetési öltözékéhez hasonló ruházatot és felszerelést – így lőfegyvereket utánzó riasztó- és légfegyvereket – viselő személyekkel kísértette.  Arra is ügyelt, hogy a találkozókra az állami vezetők által is használt típusú és színű gépkocsikkal érkezzen, amikre a hivatalos jelleg hangsúlyozása érdekében megkülönböztető fényjelzést vásárolt, illetve a kíséretét adó vádlott-társai (az „ál-Tekesek”) őt államtitkárnak vagy képviselőnek szólítsák.

A Kőrös Gusztáv Tibor által vezetett bűnszervezet hat vállalkozót tévesztett meg, akik közül öt személytől 4,5 millió és 80 millió forint közötti, összesen 168,5 millió forintot csaltak ki. A vádlottak 2017. október 6-ig további vállalkozók megtévesztését is előkészítették, azonban a bűncselekmény-sorozat folytatását a rendőrség közbelépése megakadályozta.

A Somogy Megyei Főügyészség négy vállalkozó ellen is vádat emelt, mivel azzal a szándékkal adták át a pénzösszegeket Kőrös Gusztáv Tibornak, hogy abból hivatalos személyeket vesztegessen meg. A nyomozás során a rendőrök több millió forint készpénzt foglaltak le. Kőrös Gusztáv Tibor lakásán tartott házkutatás során közel 7,5 millió forint került elő.

A mostani vádbeszéd szerint a bűnszervezeti jelleget erősítette az is, hogy a valós kilétüket a megtévesztett vállalkozók előtt titkolni igyekvő csoport tagjai tisztában voltak saját, illetőleg Kőrös Gusztáv Tibor vezető szerepével, és összehangoltan működtek annak a látszatnak a megteremtése érdekében, hogy Kőrös Gusztáv Tibor állami vezető és ezért érdemi ráhatása van a pályázati pénzek kiosztására.

Az ügyész minden bűnszervezetben részt vevő vádlott esetében középmértéket elérő büntetést indítványozott. Kőrös Gusztáv Tibornak minimum 13 év fegyházat kellene kapnia a vádhatóság szerint.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik