Belföld
Business Man holding handcuffs after releasing over sunset background. Freedom and Burden-free concept

TEK-eseknek öltözött csalókat is bevetett a volt DK-tag

Kovács-Angel Marianna
Kovács-Angel Marianna

újságíró. 2018. 06. 18. 08:07

Korábban a témában:

A Somogy Megyei Főügyészség többrendbeli vesztegetést állítva, hivatalos személyi jelleg színlelésével, üzletszerűen elkövetett befolyással üzérkedés bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat Kőrös Gusztáv Tiborral és 13 társával szemben, akik közül tízen egy bűnszervezet tagjaként vállalkozóktól csaltak ki jelentős pénzösszegeket arra hivatkozva, hogy a pénzeket pályázatok elnyerése érdekében hivatalos személyeknek juttatják. A főügyészség négy olyan vállalkozóval szemben is vádat emelt, akik ennek érdekében Kőrös Gusztáv Tibornak vesztegetésre szánt pénzt juttattak — közölte a Somogy Megyei Főügyészség.

A vádirat szerint Kőrös Gusztáv Tibor I. rendű vádlott 2017-ben egy hierarchikusan felépített, előre leosztott szerepek szerint, összehangoltan működő bűnszervezetet hozott létre, amely tehetős vállalkozóktól jelentős pénzösszegeket csalt ki.

A bűnszervezet tagjai közül több vádlottnak az volt a feladata, hogy olyan jól prosperáló, és nagyobb beruházásokat tervező vállalkozókat kutassanak fel, akik a vállalkozásaik növekvő tőkeigényét pályázati pénzekből akarták kielégíteni.

Ekkor lépett színre Kőrös Gusztáv Tibor, aki álnéven magát hivatalos személynek – hol a pályázatok elbírálásában közreműködő államtitkárnak, hol magas beosztású minisztériumi dolgozónak – kiadva azzal a hamis ígérettel ejtette tévedésbe a vállalkozókat, hogy kiterjedt kapcsolatrendszerén keresztül jelentős összegű, – akár több száz milliós nagyságrendű – vissza nem térítendő uniós támogatás elnyeréséhez segíti őket. A vádlott ennek ellentételezéseként különböző pénzösszegeket kért, többek között arra hivatkozva, hogy a pénzt a pályázatokról döntő hivatalos személyek befolyásolására, megvesztegetésére fordítja, azonban ilyen kapcsolatokkal valójában nem rendelkezett.

Budapest, 2015. február 25.
A február 22-i veszprémi időközi országgyűlési képviselő-választásra a külképviseleteken leadott szavazatokat tartalmazó egyik urna a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) ülésén Budapesten 2015. február 25-én.
MTI Fotó: Szigetváry Zsolt
A mentelmi jog segít szabadulni a volt DK-snak
Vállalkozót zsarolt, tavaly vették őrizetbe, most összegyűjtött 500 aláírást, szabadulhat.

Ál-TEK, megtévesztő autó

Kőrös Gusztáv Tibor azért, hogy a színlelt állami vezetői beosztása hitelesebbnek tűnjön, a vállalkozókkal tervezett találkozók alkalmával magát a Terrorelhárítási Központ bevetési öltözékéhez hasonló ruházatot és felszerelést – így lőfegyvereket utánzó riasztó- és légfegyvereket – viselő személyekkel kísértette.  Arra is ügyelt, hogy a találkozókra az állami vezetők által is használt típusú és színű gépkocsikkal érkezzen, amikre a hivatalos jelleg hangsúlyozása érdekében megkülönböztető fényjelzést vásárolt, illetve a kíséretét adó vádlott-társai (az „ál-Tekesek”) őt államtitkárnak vagy képviselőnek szólítsák.

A Kőrös Gusztáv Tibor által vezetett bűnszervezet hat vállalkozót tévesztett meg, akik közül öt személytől 4,5 millió és 80 millió forint közötti, összesen 168,5 millió forintot csaltak ki. A vádlottak 2017. október 6-ig további vállalkozók megtévesztését is előkészítették, azonban a bűncselekmény-sorozat folytatását a rendőrség közbelépése megakadályozta.

A Somogy Megyei Főügyészség négy vállalkozó ellen is vádat emelt, mivel azzal a szándékkal adták át a pénzösszegeket Kőrös Gusztáv Tibornak, hogy abból hivatalos személyeket vesztegessen meg. A nyomozás során a rendőrök több millió forint készpénzt foglaltak le. Kőrös Gusztáv Tibor lakásán tartott házkutatás során közel 7,5 millió forint került elő.

A bűnszervezetben részt vevő Kőrös Gusztáv Tiborral és kilenc társával szemben, akik közül öten előzetes letartóztatásban vannak, az ügyészség – a bűnszervezetre vonatkozó szabályok alkalmazása miatt – fegyházbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta. Elítélésük esetén a vádlottakkal szemben 2 évtől 24 évig terjedő szabadságvesztés szabható ki. Az ügyészség a vádlottakkal szemben vagyonelkobzásra is indítványt tett, melynek összege Kőrös Gusztáv Tibor esetében több mint 163 millió forint. A főügyészség a vesztegetni szándékozó vállalkozókkal szemben felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására tett indítványt.

Ugyancsak Körösi Gusztáv Tiborral szemben 2014 júliusában a Központi Nyomozó Főügyészség Kaposvári Regionális Osztálya 4 rendbeli hamis vád bűntette miatt már vádat emelt, ugyanis a vádirat szerint Körösi Gusztáv Tibor a 2014-es bajai megismételt időközi önkormányzati választásokhoz kapcsolódóan a kormánypártokat lejáratni szándékozó hamis videót készített és adott át az az MSZP tagjainak azért, hogy azt a választás rendje elleni bűntett miatti feljelentéshez csatolja. A hamis videót végül a hvg.hu hozta nyilvánosságra, az ügy után távozott Gavra Gábor, a hvg.hu főszerkesztője és Déri Balázs, az MSZP kommunikációs igazgatója is. Kőrös Gusztávot pedig kizárták a Demokratikus Koalícióból, amelynek egy ideig tagja volt.

Az ügy jelenleg megismételt eljárás keretében a Pesti Központi Kerületi Bíróságon zajlik

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

EINDHOVEN, NETHERLANDS - OCTOBER 22:  Balazs Dsudzsak of PSV Eindhoven battles for the ball with Mathieu Valbuena of Marseille during the UEFA Champions League Group D match between PSV Eindhoven and Marseille at the Philips Stadium on October 22, 2008 in Eindhoven, Netherlands.  (Photo by Paul Gilham/Getty Images)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.