Belföld

Budafokon úgy oldódott meg a patthelyzet, hogy az MSZP átszavazott a Fideszhez

Budafok-Tétényben patthelyzet alakult ki a választások után, mert a képviselők többsége annak ellenére is ellenzéki lett, hogy a szavazatokat egy körzetben újraszámolták, ahol új választást is tartanak majd, a polgármester viszont fideszes maradt. A választás óta eltelt időszakban az történt, hogy a két oldal megpróbált megegyezni arról, hogyan tud majd működni az önkormányzat, és mi legyen a pozíciók elosztása.

Az ellenzék azt szerette volna, ha az erőviszonyoknak megfelelően két alpolgármesteri posztot kapnak a harmadik fideszes mellé, de végül nem ez történt. A patthelyzet ugyanis úgy oldódott meg, hogy az MSZP két képviselője átszavazott a Fidesz mellé.

Odáig húzódott a helyzet, hogy az alakulóülést csak ma tudták megtartani, és ma szavaztak először a személyi döntésekről is. Az ellenzék úgy szerette volna megakadályozni, hogy döntsenek a kinevezésekről, hogy levetetik napirendről ezt a döntést. A szocialisták először ezt szavazták le, majd még egyszer átszavaztak, amikor arról kellett dönteni, hogy az egyik alpolgármesteri posztot Dankóné Hegedűs Jolán, a szocialisták helyi politikusa kapja.

Havasi Gábor, a Momentum választáson a fideszes Karsay Ferenccel szemben elbukó polgármesterjelöltje azt írja a Facebookon, hogy felszólítja az országos MSZP-t, hogy zárják ki Dankónét a pártból.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik