Belföld

Senkit nem ítélnek el orvosi műhiba miatt

Állítólag egyre többen halnak meg orvosi műhibák következtében. De hogy valóban így van-e, nem tudni, mert jogi értelemben nem létezik az orvosi műhiba fogalma, sem a polgári, sem a büntetőjogban. De akkor miként folyhatnak perek százai évente orvosi műhibák miatt?

Az orvosi műhiba kifejezés első értelmezését egy német kórboncnoknak, Rudolf Virchownak tulajdonítják, aki 1870-ben így írta le a fogalmat: „azok a gyakorlati tevékenységükben engedélyezett gyógyító személyek, akik hivatásuk gyakorlása során a szükséges figyelmesség vagy óvatosság hiánya folytán a gyógyítás általánosan elismert szabályai ellenében cselekvésükkel vagy mulasztásukkal a kezelésükre bízott személy egészségét megkárosítják, büntetendőek.” Ma már ennél jóval szélesebb körben használjuk a kifejezést. A számtalan műhibaperben a sértetteket képviselő néhai Ádám György jogászprofesszor szerint egy gyűjtőfogalomról van szó, ami „büntetőjogi, polgári jog, államigazgatási jogi, fegyelmi eljárási és etikai bizottsági eljárásra vonatkozik, és amelynek tárgya az orvos által gyógyítás közben okozott hiba”.

De vajon a gyakorlatban mit jelent az orvosi műhiba, egyfelől a polgári, másfelől a büntetőjogban?

Nagy port kavart fel a közelmúltban annak az agárdi kisfiúnak a halála, akinek az ügyében a szülei és a nagyszülei mellett egy természetgyógyászt és egy házi gyermekorvost is elítéltek. A sajtóban az eset „fényevőperként” vált ismertté. A szülők és a nagyszülők súlyos – 9 és 12 év közti – szabadságvesztés büntetést kaptak mulasztással elkövetett emberölés bűntette miatt. Ám a mi témánk szempontjából az ügy ötöd- és hatodrendű vádlottja, vagyis a gyermekorvos és a természetgyógyász – „bioenergetikus” – tettének jogi megítélése a lényeges.

halálra éheztetett kisfiú tárgyalása (halálra éheztetett, agárdi kisfiú, tárgyalás)
Halálra éheztetett agárdi kisfiú - felmentésért harcolnak a vádlottak
Hat ember áll az ítélőtábla elé: a szülők, a nagyszülők, egy természetgyógyász és a gyermek háziorvosa.

A bioenergetikust az ítélőtábla jogerősen halált okozó, foglalkozás körében elkövetett szándékos veszélyeztetés bűntette miatt három év börtönre ítélte, és véglegesen eltiltotta a foglalkozásától. A házi gyermekorvos pedig foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt hat hónapi, végrehajtásában két évre felfüggesztett szabadságvesztést kapott. E két vádlott a jogerős ítélettel szemben felülvizsgálati kérelemmel a Kúriához fordult – sikertelenül.

A gyermekgyógyász háziorvos a homeopátiás gyógymód híve volt. A kisbabát először kéthetes korában kereste fel, a kicsi testsúlya ekkor 3270 gramm volt. Az úgynevezett Apgar-értéket, amelyet az orvosnak a baba légzése, szívműködése, izomtónusa, reflexe és bőrszínének vizsgálata alapján kell kiszámítania, pusztán a szülők bemondása alapján állapította meg. Később az orvos ultrahangvizsgálatot írt elő, ám a szülők ezt nem végeztették el, az orvos pedig nem ellenőrizte, hogy a vizsgálat megtörtént-e.

Amikor utoljára vizsgálta a gyereket, számos rendellenességet észlelt a baba fejlődésében, de semmit sem tett azért, hogy ennek okát kiderítse. Majd az ezt követő tíz hónap alatt – míg a gyerek élt – a gyermekorvos nem látta a babát.

A szülők és a nagyszülők az interneten találták meg a bioenergetikus természetgyógyászt, akinek működési engedélye sem volt. A természetgyógyász a gyerek állapotfelmérését „bioindikátorral”, valójában egy sima fémpálcával végezte, ezt mozgatta a gyerek fölött, ezzel „erősítve az immunrendszerét”. A gyermek ekkor már erősen alultáplált, sőt súlyos beteg volt. Halála előtt két nappal a természetgyógyász még a belső szervek tökéletes, a szív 80 százalékos működését „állapította meg”. A kicsi egyre rosszabbul lett, végül a gondozói mentőt hívtak, ám a szakemberek már hiába próbálkoztak az újraélesztéssel.

A 18 hónapos gyerek súlya a halála pillanatában négy és fél kiló volt, ki volt száradva, emellett vízfejűségben és agysorvadásban is szenvedett. Ha hónapokkal korábban szakszerű orvosi kezelést kap, esélye lett volna az életben maradásra.

Mind a gyerekorvos, mind a természetgyógyász megszegte a foglalkozásának szabályait, de nem egyforma mértékben. Amikor a gyerekorvos utolsó alkalommal látta a gyereket – tíz hónappal a halála előtt –, az általa észlelt rendellenességekből még nem kellett arra következtetnie, hogy a baba meghalhat. Őt tehát a gyerek haláláért közvetlenül nem terheli felelősség, azért azonban igen, hogy szakmája szabályait megszegve nem hárította el a gyereket fenyegető veszélyhelyzetet. Az orvost gondatlan veszélyeztetés miatt vonták felelősségre. Aki ugyanis a „foglalkozási szabály megszegésével más életét, testi épségét vagy egészségét gondatlanságból közvetlen veszélynek teszi ki, egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő”.

Fotó: Police.hu

A természetgyógyász azonban a foglalkozásának több szabályát is megsértette, ő ténylegesen megakadályozhatta volna a kisgyerek halálát. Szándékos veszélyeztetést követett el, ami a gyerek halálát okozta, ami a büntető törvénykönyv szerint kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

De vajon mi az a foglalkozás, amitől a bíróság végleg eltiltotta a természetgyógyászt? Az egészségügyről szóló törvény „nem-konvencionális eljárások” néven említi azokat, amelyek a bevett gyógyítási módszereket kiegészítő, helyettesítő, továbbá életmódjavító eljárások. Kimondja a törvény azt is, hogy ha a nem-konvencionális eljárást a hagyományos orvosi eljárás helyett alkalmazzák, kötelező az orvosi ellenőrzés.

A vonatkozó miniszteri rendelet szintén azt rögzíti, hogy „a nem orvos személy tevékenységét csak orvosi vizsgálat, szakellátás után, vagy azzal párhuzamosan, a beteg rendszeres orvosi ellenőrzése mellett – kiegészítő tevékenységként – végezheti önállóan”. Emellett minden természetgyógyásznak hatósági működési engedéllyel kell rendelkeznie. Ehhez képest a legutóbbi elérhető (2015-ös) statisztikai adatok szerint a természetgyógyászoknak mindössze 14 százaléka rendelkezik szabályos működési engedéllyel.

Miközben az interneten böngésztem az orvosi műhibapereket, feltűnt: számos cikk jelent meg arról, hogy „évről évre egyre több” büntetőeljárás és kártérítési per indul az orvosokkal és a kórházakkal szemben. Erre azonban nincs semmiféle kézzelfogható bizonyíték, mert

„orvosi műhiba” címmel nincs statisztika, a növekvő tendencia többnyire a témában nyilatkozók becsléseit jelenti.

A bűnügyi statisztikában ugyanis csak a „foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés” kategória szerepel, ebben azonban a közlekedési bűncselekményektől a vadászbalesetekig sokféle ügy szerepel. A polgári jogban szintén csak olyan átfogó kategóriákat találunk, mint a „szerződésen kívül okozott kár” és/vagy a személyiségi jogi perek. Az ilyen típusú polgári pereknek nyilván csak egy részét teszik ki az orvosi műhiba miatt indult eljárások.

Azt is érdemes tudni, hogyha a beteg egészségét, életét a kórházban veszélyeztetik, akkor az ezzel kapcsolatos kárigényt nem a hibázó orvossal, hanem a kórházzal, az egészségügyi intézménnyel szemben kell érvényesíteni. Magyarán a polgári pert a kórház ellen kell megindítani. Ha az intézmény elismeri a felelősségét, a felek sokszor peren kívül is megegyezhetnek, ezzel többnyire mindenki jobban jár. Ha a kórház fizetett a betegnek, az már az intézeten múlik, hogy a szóban forgó összeget vagy legalábbis annak egy részét átterheli-e a hibát elkövető doktorra.

Fotó: iStockphoto

A kórházak felelnek azért is, hogy a beteg megfelelő, személyre szóló felvilágosítást kapjon egy-egy beavatkozás előtt. Fontos, hogy a beteg pontosan meg is értse, amit egy leletére, műtét előtti beleegyező nyilatkozatába írtak. Íme egy konkrét eset. Az adott ügyben érintett beteg egy mellvizsgálat után olyan leletet kapott, amelyen az szerepelt: „kontroll p. e.” Amikor a beteg a következő alkalommal megjelent a kórházban, mellrákja már olyan előrehaladott állapotban volt, hogy el kellett távolítani a mellét. Az elsőfokú bíróság kártérítést ítélt meg az asszonynak, mondván, az első alkalommal az orvos nem végezte el a megfelelő vizsgálatokat.

A másodfok azonban elutasította a nő keresetét azzal az indokkal, hogy a leleten szerepelt: „kontroll p. e.” – vagyis „kontroll panasz esetén”. A jogerős döntés szerint az asszony saját maga is felelős az állapotáért, amiért nem jelentkezett időben. Nekem azonban erős kétségeim vannak afelől, hogy minden beteg valóban meg is érti a leletére rávezetett rövidítéseket, ha azokat nem magyarázzák el neki.

Az orvos büntetőjogi felelősségét csak akkor mondja ki egy bíróság, ha a doktor megsértette a szakma szabályait, és ezzel összefüggésben következett be a beteg veszélyeztetése, esetleg a halála. Ezek a szakmai előírások azonban nem csupán az egészségügyi törvényben szerepelnek. Számos egyéb szabályt is figyelembe kell venni, így például az úgynevezett módszertani leveleket, a szakirodalmat, esetenként még a gyógyszerek használati utasítását is. Egy konkrét példát említek a saját tapasztalatomból. Édesanyám a szemére kapott gyógyszert, majd váratlanul rettenetesen rossz állapotba került. A gyógyszer használati utasításában szerepelt, hogy rossz veseműködés esetén nem alkalmazható. Anyámnak egy veséje volt, ám a szemorvos ezt nem tisztázta vele. Magunknak kellett rájönnünk, hogy a szemcsepp okozhatja a rosszulléteit, amelyek a gyógyszer elhagyásával napokon belül meg is szűntek, szerencsénkre.

Visszatérő vita, hogy vajon a műtét során a testben maradt idegen test – törlő, tű, csipesz – műtéti kockázat, avagy orvosi műhiba. Azt gondolom, általánosságban sem az orvosok, sem a jogászok egymástól eltérő álláspontja nem általánosítható. Mindig azt kell vizsgálni, az orvos minden tőle telhetőt megtett-e annak érdekében, hogy ezt elkerülje.

Zárásként egy ijesztő statisztikai adat: egy 2016-os amerikai kutatás szerint az Egyesült Államokban évente 250 ezer haláleset köthető orvosi hibákhoz. Az USA-ban – a szívbetegségek és a rák után – az orvosi műhiba lett a harmadik leggyakoribb halálozási ok. Könnyen lehet, hogy máshol sem jobb a helyzet.

Kiemelt kép: GODONG / BSIP / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik