Elnézést kérek mindenkitől, akik úgy érzik, hogy megbántottam őket a tolószékesekkel kapcsolatos, óvatlan fogalmazásmóddal az Elég az érzékenyítésből, hagyjátok élni az embereket! című cikkemben
– kezdi bocsánatkérését Vésey Kovács László, a Pesti Srácok propagandaportál munkatársa, aki azután posztolt, hogy egy mozgáskorlátozottakat képviselő szervezet beperelte cikke miatt, amelyben például azt írta, hogy „tolószékes embereket sem szeretnénk mozgólépcsőnyi meg buszmegállónyi hirdetéseken nézegetni”, illetve „nem hazudjuk azt magunknak meg másoknak, és főleg nem tömjük a gyerekeink fejét olyan hülyeséggel, hogy tolószékben élni ugyanolyan természetes, mint két lábon sétálni, és nem rosszabb, csak más”.
Természetesen nem a mozgáskorlátozottak, kerekesszékesek bántása volt a célom, ahogy ugyanezt hangsúlyoztam a szóban forgó cikkben is, hiszen az nem is róluk szólt, hanem a homoszexualitást népszerűsítő lobbi folyamatos és gyerekeinkre veszélyes nyomulásáról
– így folytatta magyarázkodását Vésey, aki zavarosan arról írt, hogy „nem célpontként, hanem hasonlatként szerepeltek a cikkben” a tolószékesek.
Ha ennyi alapján nem lenne világos, hogy Vésey a kikényszerített bocsánatkérés ellenére sem érti, mi a probléma az írásával, akkor a következő mondatokból már egészen biztosan az:
A visszajelzések alapján sokan értették a hasonlatot, azt hiszem, sokan azok közül is, akik most úgy tesznek, mintha nem értenék, hogy ne a cikk lényegi részéről essen szó
– a propagandista szerint az „ellenzéki gyűlöletügynökség” próbálja így elterelni arról a roppant fontos ügyről a figyelmet, hogy lehetnek-e homoszexuálisok egy multi plakátjain. Mintha nem a csapból is Coca-Cola folyt volna az elmúlt napokban, bár lehet, hogy Vésey egy kő alatt töltötte ezt az időszakot.
„Száz éve még bizarr szórakozás volt a vurstliban különböző fogyatékossággal élő embereket nézegetni a katasztrófaturisták megkönnyebbültségével” – írja bizarr bocsánatkérésében Vésey, nem sokkal azután, hogy megértően beismeri, hogy a „mozgáskorlátozottak részéről megérti a felzúdulást”.
„Majd ha a sérült és fogyatékkal élő emberek nem Isten háta mögötti, lepukkant, egykori főúri kastélyokban lesznek eldugva a világ szeme elől, ahová a szocializmus alatt intézményesen rejtették őket, akkor a társadalom is közvetlenebbül fog tudni viszonyulni hozzájuk. Nem plakátokról, hanem személyes, emberi találkozásokból lehet megismerni őket, és többet megtudni róluk, az életükről, az igényeikről” – áll a szövegben, az viszont nem derül ki, hogy vajon Vésey találkozott-e már tolószékesekkel, és azért írt róluk bántó dolgokat, vagy azért, mert a szocialisták eldugtak előle minden kerekes széket a főúri kastélyokba.
Teljes mértékben egyetértek a MEOSZ-szal, hogy a mozgáskorlátozott embereket ugyanazon jogok illessék meg, mint a társadalom többi tagját, és nem kérnek sajnálatot, hanem élni akarják a mindennapokat
– írja Vésey azután, hogy mindenkit megnyugtat, hogy szerinte nem kell táborokba zárni a tolószékeseket.
„Pontosan tudom, hogy a mozgáskorlátozottak tudnak teljes és boldog életet élni, annál is inkább, mert ezt látom azon a kedves barátomon is, aki tizenéve tolószékben él” – dobja be ezen a ponton a híres „nekem is vannak ilyen-olyan barátaim” érvelést a propagandista, majd arról ír, hogy valljuk be, „kis vagy nagy testi bajjal élni nem más, hanem nehezebb, mint nélküle”.
Ezután érkezik a pazar finálé:
És az érintettek valóban naponta nagy dolgot tesznek azzal, hogy így is megoldják az életüket, sokuk egészen kiválóan, de a cikkem ezt nem is vitatta. Csupán hasonlatként említettem a tolószékeseket, mert például őket sem akarja senki bántani, akárcsak a homoszexuálisokat, viszont előbbiek állapotát nem is idealizálják óriásplakátokon, ahogy az utóbbiakét viszont igen.
Tehát Vésey szerint a homoszexualitás is „kis vagy nagy testi baj”, amivel nehezebb élni. Csak az nem fordul meg a fejében, hogy potn a hozzá hasonló homofóbok miatt nehezebb ezzel élni, mint nélküle.
