Belföld

Még tovább csúszik a 3-as metró felújítása

Három hónapos csúszásban a 3-as metró déli szakaszának felújítása ahhoz képest, amit Tarlós István főpolgármester az északi szakasz átadásakor előrevetített — írta meg az Mfor.hu.

A lap szerint a BKV nem a lassú tempó miatt aggódik a déli szakasz esetében, hanem a folyamatban lévő azbesztmentesítési munkálatok miatt, amelyek  „befolyásolhatják a szerződéses határidőt”. Az M3 metróvonal építésekor ugyanis az akkori trendnek megfelelően előszeretettel alkalmaztak azbeszt származékokat.

Az északi szakasz buszpótlása, illetve a hétvégi és esti teljes vonali pótlás tavaly 4,5 milliárd forint többlet kiadást jelentett a cégnek – tájékoztatta az Mfort a BKV.

Hozzáteszik: már a Mészáros cégbirodalom is megjelent a kapuknál. Júliusban bejelentették, hogy a Mészároshoz köthető 4iG (korábban az Opus-Konzum cégbirodalom volt az egyik tulajdonosa, most a gázszerelő jobbkeze, Jászai Gellért) felvásárolja T-Systemet.  A 4iG a Sys IT Services Kft. nevesített alvállalkozójaként részt vesz a BKV informatikai rendszerének hosszú távú üzemeltetésében is. A másik alvállalkozó a T-Systems Magyarország Zrt. Az első 5 évre szóló megbízás keretösszege meghaladja a 19 milliárd forintot.  A szintén júliusban aláírt szerződés 5+5 évre szól.

Kiemelt kép: Balogh Zoltán/MTI

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik