Belföld

Dunai hajóbaleset: addig maradnak Budapesten az utolsó áldozat rokonai, amíg elő nem kerül a holttest

A dunai hajóbaleset utolsó áldozatának családtagjai hetek óta nem tágítanak Budapestről, a rokonok itt akarnak lenni, ha azonosítaniuk kell a szerettüket, írja a Blikk a Hankook Ilbo dél-koreai lapra hivatkozva.

A tragédia óta Budapesten van az utolsó áldozat családja, képtelenek megnyugodni. Minden egyes alkalommal, amikor meghallják, hogy egy eltűnt ember nyomára bukkantak, azért imádkoznak, hogy értesítsék őket a rendőrök. Reménykednek és egyszerre kétségbe is vannak esve

– mondta az újságnak a koreai fogorvos, aki a sétahajó tragédiájának idején és a mentések során is Magyarországon tartózkodott.

A Blikk úgy tudja, a napokban újabb koreai búvárok érkeztek hazánkba, hogy segítség a magyar hatóságok munkáját.

A rendőrség a napokban azt írta honlapján, a koreai társszervekkel közösen továbbra is folytatja a keresést a Duna 215 kilométeres szakaszán. Ez a egy neve elhallgatását kérő mentőbúvár szerinteegy nagyon hosszú időintervallumra utal. Jobb esetben ugyanis hosszú hónapokig is eltarthat egy ilyen keresés.

Rádióadásokból derül ki, hogyan következett be a dunai hajóbaleset
Egyre inkább erősödik a gyanú, hogy a Viking Sigyn kapitánya sokkot kapott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik