Belföld

Orbán: Minden mást megelőz a „csak a becsület” parancsa

Orbán Viktor miniszterelnök szombat délelőtt a budai Várban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Rendészettudományi Karának tisztavató ünnepségén mondott beszédet:

Magyarország büszke lehet arra, hogy olyan rendőrei vannak, akik védik az életet és a vagyont, képesek garantálni a mindennapok biztonságát, és akik képesek voltak tíz év alatt a bűncselekmények számát felére csökkenteni

– dicsérte Orbán a magyar rendőrséget a 168 frissen végzett hallgatónak. A miniszterelnök szerint „a magyar rendőrök sokszorosan bizonyították rátermettségüket: jöhetett árvíz, vörösiszap- vagy migránsáradat, a rendőrség mindig állta a sarat”. Az MTI beszámolója ugyan nem jegyzi meg, de nem túl elegáns a gyilkos vörösiszaphoz hasonlítani hazájukat hátrahagyó embereket.

Orbán köszönetet mondott a végzett hallgatók szüleinek, hogy elültették, megerősítették gyermekeikben a haza és a rend szeretetét, és ösztönözték, támogatták őket, hogy a rendőri pályára léphessenek. Szavai szerint a most avatott tisztek azokhoz a magyarokhoz tartoznak mától, akik csatlakoztak Hunyadi, Rákóczi, Kossuth és az 56-os forradalom zászlajához, akik azt akarták, hogy Magyarországon szabadság, biztonság, rend és élhető jövő legyen, és akik ezért az életüket is hajlandók voltak kockáztatni, sőt ha úgy hozta a sors, feláldozni is.

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy Magyarország ma már komoly és tekintélyes állam, a rendőröknek pedig az a feladatuk, hogy a törvényeknek érvényt szerezzenek azokkal szemben is, akik itt születtek és azokkal szemben is, akik az országba belépnek. 

Végül azt mondta az esküt tetteknek, hogy minden mást megelőz az a parancs, amely úgy szól, „csak a becsület”: a becsület bátorságot, hűséget és tiszteletet jelent. Ezért azt kívánta nekik, hogy munkájuk során ne remegjen meg a szívük, legyenek hűségesek esküjükhöz, tiszteljék bajtársaikat, elöljáróikat és mindenekelőtt hazájukat.

Kiemelt kép: MTI/MTI Fotószerkesztőség/Balogh Zoltán

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.