Belföld

Pénteken benyújtják a nemzet megmentésének törvényét

A kormány megbízásából pénteken benyújtja az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) a családvédelmi törvényt az Országgyűlésnek - jelentette be Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere Budapesten, sajtótájékoztatón.

Kásler Miklós úgy fogalmazott, a törvénytervezet a nemzet megmentésének és fennmaradásának törvénye, mert középpontjában a család támogatása áll.

Kiemelte, 2010 óta a gyerekvállalási kedv jelentősen, 21 százalékkal emelkedett,

a vágy tehát létezik, a kormány pedig a rendelkezésére álló eszközökkel támogatást nyújt ennek realizálódásához.

Novák Katalin, az Emmi család- és ifjúságügyért felelős államtitkára azt hangoztatta, hogy Európában Magyarország fordítja a legtöbb pénzt a családok támogatására, 2010-hez képest már kétszer nagyobb összeget, 2000 milliárd forintot, ami a GDP 4,8 százaléka.

Kiemelt kép: MTI/Szigetváry Zsolt

Ajánlott videó

Olvasói sztorik