Nem újdonság, hogy a fiatalok már egyetemi éveik alatt elkezdenek dolgozni, de számos felmérés, mint például a fiatalok munkaerő-piaci helyzetéről szóló legutóbbi KSH-kutatás is azt mutatja, hogy egyre többen tesznek így: míg 2006-ban a nappali tagozatosak 11 százaléka, 90 ezer hallgató nyilatkozott úgy, hogy dolgozott tanulás mellett, 2010-ben ez az arány már 20 százalék volt, ami 138 ezer hallgatót jelentett. Még nagyobb növekedést mutat azok aránya, akik egész évben dolgoznak: a két felmérés között megháromszorozódott a számuk. Eközben egyetemi vezetők, oktatáskutatók azt tapasztalják, hogy a munkaerőhiány miatt kevesebb hallgató megy mesterképzésre, sőt, akár már az alapszak alatt otthagyják egyetemet egy jól fizető állás kedvéért.
Örülnek a fiatalok, hogy van pénzük
Utóbbi jelenség a gazdasági és üzleti szakokon, de leginkább az informatikai képzéseken lehet jelentős. A feltételes mód azért indokolt, mert nincsenek pontos adatok arról, hogy hallgatók milyen arányban hagyják el az egyetemet kifejezetten azért, hogy inkább dolgozzanak. Beszéltünk olyan informatikai céggel, ahol a fejlesztők 60 százaléka, mintegy 70 fő, azért hagyta ott az egyetemet, hogy dolgozzon. Érthető, hogy miért: a 300 ezer forintos kezdő fizetés mellé csomó egyéb juttatás is jár, például fesztiválbérlet és saját laptop.
Nem csak informatikusokról van szó, van köztük bölcsész is, mesélte Norbert, a cég vezetője. Akkora harc megy a munkaerőért, hogy a cégek már az egyetem alatt megpróbálják magukhoz csábítani a tehetségesebb hallgatókat; Norbertnek több egyetemen is vannak kapcsolatai, akik segítenek neki a lehetséges jelöltek felkutatásában. Nem elvárás a jelentkezőktől a diploma, a gyakornokoknál is inkább az olyan alapvető készségeket nézik, mint a logikus gondolkodás vagy a problémamegoldás. Emellett rengeteg belső képzést szerveznek, hogy lépést tudjanak tartani a technológia fejlődésével, magyarázta Norbert. Maga sem fejezte be az egyetemet, egy ponton annyira jól ment a vállalkozása, hogy döntenie kellett a tanulás és a munka között, és az utóbbit választotta.
István már az egyetem első évétől kezdve dolgozott, mivel családja nem tudta támogatni anyagilag, ő viszont szeretett volna önállósodni, eljárni bulizni. Salesesként az ügyfelekkel való kapcsolattartás és a megrendelések kezelése volt a feladata, ehhez elsősorban nyelvtudásra volt szükség, szakmai ismeretre nem. A mellékállásból hamar főállás lett, amiben az anyagi szempontok mellett az is szerepet játszott, hogy egyre inkább feleslegesnek érezte az egyetemet: zavarta az oktatás merevsége és a tanárok hozzáállása. Először csak passziváltatta magát, hogy megmaradjon a hallgatói viszonya a munka miatt, de végül nem fejezte be a szakot.
Később egy informatikai cégnél kapott munkát; mindent a gyakorlatban tanult meg, és közben folyamatosan képezte magát a cég saját képzésein. Úgy látja, hogy most még megéri otthagyni az egyetemet, mert olyan mértékű a munkaerőhiány az informatikában – az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége szerint 22 ezer szakember hiányzik a szektorból –, hogy fiatalként is hamar jól lehet keresni, de ez néhány éven belül meg fog változni, és akkor újra előnyt jelenthet a diploma. “Sok fiatal viszont úgy gondolkodik, hogy örül a pénznek és nem érdekli a tanulás.”
Nem tudni, miért morzsolódnak le annyian
Bódis Lajos, a Budapesti Corvinus Egyetem Munkagazdaságtan Központ docense többek között azt kutatja, hogyan alakul az egyetem mellett történő munkavégzés a hallgatók, az oktatási intézmények és a munkáltatók szemszögéből. Szerinte a jelenség mögött, hogy a hallgatók már az alapszak alatt abbahagyják a tanulást egy jól fizető állás kedvéért, az állhat, hogy a jelenlegi munkaerőpiaci viszonyok között nem látják hasznát a diplomának, ami később esetleg jobban fizető pozícióba juttathatja őket.
Lehet, hogy bizonyos ágazatokban elavult az egyetemi képzés, nem ott képződik a tudás. Nemcsak, hogy az egyetemen kívül is fel lehet csipegetni a tudást, hanem jobb tudásra lehet szert tenni a munkáltatóknál. Ugyanakkor más képességeket, melyek hosszabb távon és sok munkáltatónál hasznosíthatók, jól fejleszthetnek az egyetemek – itt viszont hiányozhat a munkáltatók érdekeltsége és felkészültsége.
Ezért is tartja fontosnak elemezni a lemorzsolódás okait, főleg, hogy az alapszakosok körében egyes felmérések szerint nagyon magas, 40 százalékos ez az arány.
„Nehéz kideríteni, hogy a hallgató azért nem iratkozott be a következő félévre, mert nem ment neki a tanulás, vagy elment dolgozni, mert nem tudta kifizetni az albérletét.”
Mivel csak néhány éve végeznek erre vonatkozólag méréseket, így nem tudni, hogyan alakult korábban ez az arány. Adatok hiányában azt is nehéz megmondani, hogy milyen hatással volt erre a munkaerőhiány. A statisztikába beleszámítanak azok is, akik egyébként elvégezték a képzést, de nyelvvizsga hiányában nem kaptak diplomát, mutatott rá Derényi András felsőoktatás-kutató. Ők valószínűleg így is el tudtak helyezkedni, erre utal szerinte az első diplomamentő program (államilag finanszírozott nyelvtanfolyamokon vehettek részt azok a hallgatók, akiknek csak a nyelvvizsga hiányzott a diploma megszerzéséhez) sikertelensége is: 2013 és 2016 között 10 ezren vettek részt a programban, közülük 6 ezren jutottak diplomához, miközben több mint 90 ezer érintett lehet.
Kérdés, mit tehetnek a hallgatók elszívása ellen az egyetemek, vagy hogy egyáltalán kell-e lépniük bármit. Derényi András arra tippel, hogy a munkaerőpiaci változások idővel megoldják a kérdést; az informatikai cégek már kezdik belátni, hogy ez a folyamat hosszú távon káros lesz a szektor számára, mivel nem lesz elég magasan képzett, mesterszakot végzett szakember, hiszen ahhoz alapszakos diplomára van szükség. Az viszont irreálisnak tűnik, hogy akik egyszer már abbahagyták az egyetemet, évekkel később újra belevágjanak egy alapképzésbe.
A vállalatok járnak jól a dolgozni akaró egyetemistákkal
Bódis Lajos nagyobb problémának látja, hogy a dolgozó hallgatók elnyújtják a tanulmányaikat – passziválással vagy a tantárgyak görgetésével – például azért, hogy minél tovább megmaradjon a hallgatói jogviszonyuk, és diákszövetkezeten keresztül tudjanak dolgozni, ahogy Istvánnál is történt.
Megkeresett egy hallgató azzal, melyik tantárgyból tudna konfliktus nélkül megbukni. Erre azért volt szüksége, hogy még egy éven keresztül legyen hallgatói jogviszonya, hogy megtarthassa a munkáját. Egy magyar nagyvállalat HR-osztályán dolgozott, ő kezelte a szállásmegrendeléseket. Diákszövetkezeten keresztül foglalkoztatták, mert úgy költséghatékonyabb volt a vállalat számára. Egyáltalán nem bízott abban, ha az egyetem elvégzése után jelentkezik a céghez másik pozícióba, akkor számítani fog az ott eltöltött idő
– ezzel a történettel illusztrálta Bódis, hogy milyen dilemmákkal szembesülnek ezek a fiatalok.
Ennek egyik hátulütője, hogy elhasználják az államilag finanszírozott féléveiket, így később nehezebben tudnak újra bekapcsolódni a felsőoktatásba. Nagyobb gond viszont, hogy jellemzően olyan munkakörökben tudnak elhelyezkedni, amelyek rutinszerűek, nem igényelnek szakképzettséget (inkább a nyelvtudás és az alapkompetenciák számítanak), alacsony hozzáadott értékkel bírnak és kevés előrelépési lehetőséget nyújtanak. Ezek jórészt a kereskedelemben, a szolgáltatási szektorban, adminisztrációs vagy ügyfélszolgálati területen találhatóak.
Teljesen mindegy, hogy a hallgató régész vagy marketingszakos. Tulajdonképpen középiskolai végzettséggel is elvégezhető munkákról beszélünk. Az érettségi rendszere is a vállalatoknak kedvez, mivel pont azokra az általános képességekre szűr, ami nekik hasznos lehet. Ha azokról az egyetemekről válogatnak a munkáltatók, ahová magas pontszámmal engednek be hallgatókat, akkor jó eséllyel találnak megfelelő munkaerőt.
Igazán tehát a munkáltatók járnak jól, mert könnyen és olcsón alkalmazható munkaerőhöz jutnak. Mivel tipikusan olyan területekről van szó, amelyeknél komolyan éreztette a hatását a munkaerőhiány, így ez a tendencia valószínűleg tovább erősödött az elmúlt években. A hallgatók szempontjából viszont fennáll a veszélye, hogy később nem tudnak kilépni ezekből a pozíciókból. Bódis úgy látja, mintha senkit sem érdekelne, hogy mi lesz ezeknek a fiataloknak a sorsa. Ezért lenne szükség olyan adatokra épülő, pályaorientációs tanácsadói szolgáltatásokra, amelyek a fejlettebb országokban már kiépültek, tette hozzá.
Főleg a szegényebb hallgatók dolgoznak
A munkavállalás másik árnyoldala, hogy a hallgatók fáradtabbak, kevesebb időt szánnak tanulásra. Erre reagálhat úgy az intézmény, hogy csökkenti a követelményeket, aminek hosszú távon az lehet a hatása, hogy még inkább úgy érzik a hallgatók, hogy nincs szükségük az egyetemi oktatásra, mondta Bódis Lajos. Egyébként sincsenek könnyű helyzetben az egyetemek, mert a felsőoktatás tömegesedésével elvesztették közvetítő szerepüket a hallgatók és a munkaerőpiac között, miközben megjelentek olyan globális cégek (például a vezetési tanácsadás területén), amelyek konkurenciát jelentenek számukra: ugyanolyan minőségű és végzettséget adó képzéseket nyújtanak a fiataloknak, úgy, hogy közben versenyképes fizetést és előrelépési lehetőséget is biztosítanak mellé.
Ugyanakkor egyre kevesebb fiatal engedheti meg magának anyagilag, hogy kizárólag a tanulásra koncentráljon, és ez még inkább igaz az albérletárak elszállása óta. A januárban kiadott Eurostundent 6 nemzetközi hallgatói kutatás is kiemeli, hogy Magyarországon jellemzően a rosszabb családi háttérrel rendelkező hallgatók dolgoznak az egyetem mellett. Emiatt kevesebb idejük jut a tanulásra, mint azoknak, akik több segítségre számíthatnak otthonról.
„A felsőoktatási tanulmányok melletti munkavégzés így hozzájárulhat a felsőoktatási intézményrendszerben meglévő szociális egyenlőtlenségek rögzüléséhez” – olvasható a kutatásban. Ezért javasolják a szerzők, hogy az egyetemek próbálják meg valamiképpen elősegíteni, hogy olyan típusú munkát vállaljanak ezek a hallgatók, ami illeszkedik a tanulmányaikhoz. Szintén megoldás lehet, ha jelentősen megnövelik a szociális támogatások és az ösztöndíjak összegét, jegyezte meg Derényi.
Kiemelt kép: iStock
