Belföld

Beszámítható a kettős gyilkos, aki azt állította, azért ölt, mert nem vette be a gyógyszereit

Az igazságügyi elmeorvosi orvosszakértő szerint beszámítható az a férfi, aki végzett az élettársával és a testvérével Kenézlőn bő egy évvel ezelőtt – tudta meg a 24.hu. Ez sorsdöntő lehet a bűnügyben, mivel a pszichés betegségekkel küzdő férfi a vallomásában azzal védekezett, hogy nem volt pénze kiváltani a gyógyszereit, ezért nem volt beszámítható a gyilkosság elkövetésekor.

Az 51 éves férfi tavaly januárban költözött a sógornőjéhez a párjával. Két héttel később komoly veszekedés robbant ki közöttük, és a nő közölte vele, hogy már nem akar semmit tőle, költözzön el. Ekkor dulakodás alakult ki közte és a két nő között. T. István felvett egy karót és agyonverte vele a nővéreket. T. István a bűncselekmény után átöltözött, majd elégette azt a cipőt, amit a gyilkosság során viselt.

Az ügyészség életfogytiglani fegyházat kért a férfira különös kegyetlenséggel, több emberen elkövetett emberölés miatt.

Jogg Zsolt főügyészségi ügyész kérdésünkre elmondta, hogy a vádlott az előkészítő ülésen nem ismerte be a vád szerinti büntetést, és új vallomást tett. Azt állította, hogy pszichés betegséggel küzd, és tette elkövetésekor nem volt beszámítható, mert nem vette be a gyógyszereit.

Azt mondta, hogy 15 szem gyógyszert szed naponta. A bizonyítási eljárás során kiderült, hogy a számára felírt gyógyszerek közül egy-két szem gyógyszer szedését írták elő neki. Az elsődleges igazságügyi elmeorvosi szakértői vélemény nem állapított meg olyan körülményt, ami kizárta vagy korlátozta volna a beszámítható képességét

– magyarázta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség szóvivője. Az ügyben kiegészítő elmeorvosi szakértői vélemény is készül.

T. István rosszul lett a gyilkosság elkövetése után. Miután rájött, hogy nem lélegeznek a nők, megpróbálta őket újraéleszteni. Pár órán keresztül nézte a holttesteket., aztán nekiállt eltüntetni a nyomokat. Elrejtette a kertben a karót, kitakarított a házban, az idős asszony telefonját pedig töltőre tette, nehogy bárkinek is gyanús legyen, hogy ki van kapcsolva a készülék. Mikor mindezzel végzett bezárta az ajtót, majd elutazott az egyik gyerekéhez. A gyilkosságról azonban egy szót sem szólt neki.

A holttestek csak két héttel később kerültek elő.  T. István ugyanis csak akkor árulta el a fiának, hogy mi történt, miután kiengedték a pszichiátriáról. A hozzátartozók azt javasolták neki, hogy adja fel magát, majd értesítették a rendőröket.

Az egyik áldozat lánya lapunknak korábban azt mondta, felháborítónak tartja, hogy az ideggyógyászati és gyógyszeres kezelés alatt álló férfi arra hivatkozik, hogy nem emlékszik semmire. Elmondása szerint a férfi már korábban is agresszívan viselkedett. Édesanyja húga többször elhagyta emiatt, ám addig nem hagyta békén, amíg vissza nem könyörögte magát. A gyilkosság napján két vita is kirobbant az érintettek között. Először a lány anyja, majd nagynénje keveredett szóváltásba a férfival. A nő szerint T. István a lebukásáig folyamatosan üzenetekkel bombázta az élettársa két gyermekét, és úgy tett, mintha ezúttal is csak szakítottak volna.

Csütörtökön a tanúk meghallgatásával folytatódik a Miskolci Törvényszéken a kettős gyilkos pere.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik