Belföld

Éhen halt a másfél éves kislánya, de nem jött rá, hogy életveszélyben van

Jövő szerdán hoz jogerős döntést a Debreceni Ítélőtábla annak a gyöngyösi párnak az ügyében, akik szó szerint halálra éheztették a pici gyermeküket. Az első fokon eljárt Egri Törvényszék közel másfél évvel ezelőtt 18 év fegyházra ítélte a kislányt megszülő nőt különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt, párja K. Gusztáv 15 év fegyházat kapott emberölésért. Az elsőfokú ítélet szerint legkorábban a büntetésük kétharmad részének letöltése után bocsáthatók szabadon.

A pár egy gyöngyösi albérletben lakott a két közös kiskorú lánygyermekükkel együtt. Már a 2014 novemberében született második gyermekük születése előtt is visszautasították a védőnői ellátást, és nem működtek együtt a gyermekjóléti központtal, mert úgy ítélték meg, hogy a védőnői tevékenység a család szükségtelen zaklatásával jár.

Második gyermekük születését követően kizárólag választott házi gyermekorvosukkal tartották a kapcsolatot egészen 2015 júliusáig. Ezt követően azonban a kislányt már orvoshoz sem vitték, és a kötelező oltásokat sem adatták be neki.

A gyermekorvos a kislányt nem vizsgálta meg, súlygyarapodását nem tudta ellenőrizni, mert a nő soha nem vitte be hozzá, és mindig csak telefonon diktálta be az adatokat. 2015 júliusától a legalapvetőbb gyermek gondozásával, táplálásával kapcsolatos dolgokat is elmulasztották. Még akkor sem vitték orvoshoz a kicsit, amikor már teljesen lesoványodott.

A több hónapja éhező kislány súlyos és tartós alultáplálás, kiszáradás kapcsán kialakult keringési,és  légzési elégtelenség következtében az átlagosat lényegesen meghaladó szenvedések között 2016 májusában meghalt. A másfél éves gyermek súlya annyi volt (3410 gramm) mint egy átlagos újszülötté. Azaz halála időpontjában még a korához képest legalacsonyabb elvárható 8850 gramm felét sem érte el.

Az ügyész az apa esetében súlyosításért fellebbezett. A két elkövető enyhítésért fellebbezett. K. Gusztáv védője, Magyar György azt szeretné elérni, hogy védencét ne emberölésben, hanem gondatlanságban mondják ki bűnösnek.

Az ő tudatában nem volt benne, hogy a kislánya veszélyeztetett helyzetben van, hiszen volt már otthon egy egészséges kislányuk, aki ugyanilyen sovány volt, de kinőtte. Abban a hiszemben ment el reggelente otthonról, hogy a felesége ellátja a gyermeket

– nyilatkozta a Borsnak az ügyvéd.

A két szülő a rémségek ellenére is kitart egymás mellett. Abban bíznak, hogy egy nap ismét együtt lehetnek, és közösen nevelhetik majd Kincsőt, a nagyobbik lányukat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik