Belföld

Simonka György: Magam is csak elszenvedője voltam ennek az egésznek

Először szólalt meg érdemben meggyanúsítása óta Simonka György fideszes országgyűlési képviselő az őt érintő eljárásról. A politikust – aki ellen komplett vádiratot állított össze az ügyészség – bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények gyanúja miatt indult nyomozás keretében nemrég gyanúsítottként hallgatta ki a Központi Nyomozó Főügyészség.

Simonka Facebook posztjában írt az őt ért megpróbáltatásokról. Mint írta:

Az elmúlt napok igazán embert próbálóak voltak. Nem az eljárás! Sokkal inkább a szavak, amivel támadtak olyanok, akiknek fogalmuk sincs semmiről; ráadásul nem kímélték a családomat és a barátaimat sem. Ezért az elmúlt napokban elsősorban velük voltam, hogy erősítsük egymást. Megviselt ez mindannyiunkat, de hála az Úrnak, minden oké! Nagyon sajnálom, hogy a hozzám közelállóknak is át kellett élni ezt…

A megpróbáltatások nyilván arra is vonatkoznak, hogy Simonka György környezetében nagyszabású házkutatást tartottak a nyomozók, több helyszínen is.

Ellepték a rendőrök a csalással vádolt fideszes politikus érdekeltségeit
Simonka György lakásán is házkutatást tartottak, iratokat is lefoglaltak.

A politikus posztjában ártatlanságára is utalt:

Bár magam is csak elszenvedője voltam ennek az egésznek, de mindezek ellenére bocsánatot kérek az érintettektől, valamint hálásan köszönöm a támogatásotokat, nagyon jól estek és nagyon kellettek!

Üzent azoknak is, akik hátráltatni akarják:

Mindig a gyermekeink jövőjéért, helyben való boldogulásukért dolgoztam, és úgy gondolom – hogy így is megérte -, bár vannak, akik szeretnének lassítani, hátráltatni. Üzenem, nagyon nehéz lesz, mert továbbra is Dél-Békés jövőjéért fogok dolgozni!

Egyébként Simonka és ismerősei, illetve gyerekei számára bizonyosan megérte, ugyanis az eddig beszerzett adatok alapján a Simonka György rendelkezései szerint lebonyolított beruházások kapcsán okozott vagyoni hátrány meghaladja az 1 milliárd 400 millió forintot. Ráadásul az ügyészség szerint Simonka meghatározta azt is, hogy az egyes beruházásokat megvalósító cégek képviselői a nekik átutalt, vagyis felülárazott vállalkozói díj mekkora részét – általában 45%-át – szolgáltassák vissza neki készpénzben. De nem csak ezen kereshetett a politikus és köre.

Nagyot kaszáltak a fideszes Simonkáék a 973 milliós kárt okozó cégük felszámolásán
Kirívóan olcsón került vissza a becsődölt társaság ingatlanvagyonának egy része a politikus köréhez.

Az ügyészség szerint egyébként Simonka György országgyűlési képviselő cselekménye:

  • kétrendbeli, felbujtóként, bűnszervezetben elkövetett különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettének,
  • kétrendbeli, bűnszervezetben, gazdálkodó szervezet részére tevékenységet végző, önálló intézkedésre jogosult személlyel kapcsolatban elkövetett vesztegetés bűntettének,
  • kétrendbeli vesztegetés elfogadása bűntettének,
  • kétrendbeli, társtettesként bűnszervezetben elkövetett, kötelesség megszegésére irányuló hivatali vesztegetés bűntettének,
  • kétrendbeli folytatólagosan, és felbujtóként elkövetett hamis magánokirat felhasználása vétségének megalapozott gyanúja megállapítására alkalmas.

És ez valószínűleg csak a jéghegy csúcsa. 

Kiemelt kép: Simonka György (középen) MTI / Kovács Tamás

Ajánlott videó

Olvasói sztorik