Közélet

Nagyot kaszáltak a fideszes Simonkáék a 973 milliós kárt okozó cégük felszámolásán

Nemrég számoltunk be arról, hogy miközben folyamatosan emelkedik a gyanúsítottak száma a Simonka György fideszes országgyűlési képviselő tulajdonában álló Magyar Termés TÉSZ Kft.-t érintő büntetőeljárásban, a becsődölt társaság vagyona már vissza is vándorolt a kormánypárti politikus köréhez.

Most a 24.hu azt is kiderítette, hogy a felszámolás alatt álló cég földvagyonát az eredeti értékénél jóval olcsóbban vásárolták vissza a fideszes politikus ismerőseihez, és rokonaihoz köthető társaságok.

Simonkáék 973 milliós kárt okoztak, de becsődölt cégük vagyona máris visszavándorolt hozzájuk
Nem hagyták elkótyavetyélni a földjeiket, inkább visszavásárolták a felszámolásból. Hogy miből, az nem világos.

A hazai és az európai uniós költségvetésnek 973 millió forint kárt okozó Magyar Termés TÉSZ Kft. felszámolását 2015-ben rendelte el a Békés Megyei Bíróság. A közzétett adatok szerint a társaság tetemes tartozást halmozott fel az állami tulajdonú Magyar Fejlesztési Bank (MFB), több kereskedelmi bank és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal felé.  A felszámolási eljárást a Pre-Holding Felszámoló és Gazdasági Tanácsadó Kft. végzi, amely a cég vagyonát többször hirdette meg árverésen:

  • Kunágotán egy 1855 négyzetméteres belterületi ingatlant.
  • Balkány településen egy 11640 négyzetméteres belterületi ingatlant.
  • Medgyesbodzáson egy 15099 négyzetméteres külterületi ingatlant.
  • Pusztaottlakán egy 33016 négyzetméteres külterületi ingatlant.
  • Továbbá a társaság eszköz- és ingóvagyonát.

Az értékesített területek közül a két legérdekesebb tétel a kunágotai és a pusztaottlakai földterület. Mindkét ingatlant a BMKP Békés Megyei Kitörési Pont Nonprofit Kft. vette meg, ami több szálon is kötődik a Fidesz Békés megyei politikusához, ráadásul a cég maga is tulajdonrésszel bírt a Magyar Termés TÉSZ-ben. A társaság a pár száz fős Pusztaottlakára van bejegyezve, ahol korábban Simonka volt a polgármester.

Ami ennél is érdekesebb, hogy a BMKP tulajdonosa – a pusztaottlakai önkormányzat mellett – egy olyan alapítvány, amelynek kuratóriumi elnöke Simonka György testvére, Tóth Pálné. Tehát közvetett úton a kormánypárti politikus közeli rokona által vezetett Pusztaottlaka Fejlődéséért Közhasznú Alapítvány szerezte meg a területet.

De ez még nem minden, a két földterületet korábban összesen 464 millió forintért vásárolta meg a Magyar Termés TÉSZ Kft. Az egyiket Simonka György cégétől, a másikat a politikus egyik üzlettársának cégétől. Ugyanakkor a felszámoló árverésén mindössze 160 millió forintért szerezte meg a területeket a fideszes politikushoz több szálon köthető nonprofit kft.

Nem mellékes, hogy a pusztaottlakai 33 ezer négyzetméteres területet időközben külterületből belterületté minősítették át, és nyolc különböző részre szabdalták fel, ami jelentősen megnövelhette a terület értékét.

A négy ingatlan közül a harmadik, a balkányi terület is igen olcsón kelt el. A felszámoló 200 millió forintra becsülte a több mint 11 ezer négyzetméteres ingatlan értékét, ám ennek negyedéért, mindössze 50 millió forintért akadt rá vevő, aki szintén ismerős. 

Az ingatlan tulajdoni lapjából kiderül, hogy az új tulajdonos egy olyan cég – a Champion Fuirt Kft. –, amelynek tulajdonosa szintén Simonka üzlettársa volt a Magyar Termés TÉSZ-nél.

A balkányi ingatlan érdekessége, hogy azt eredetileg Simonka egy olyan üzlettársa adta el a Magyar Termés TÉSZ Kft.-nek még 2009-ben, aki a cégnél a különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmény miatt zajló büntetőügyben hónapig volt előzetes letartóztatásban, s az eljárás egyik gyanúsítottja.

Letartóztatták egy fideszes képviselő üzlettársát
A férfi egy felszámolás alatt álló céget birtokol Simonka Györggyel közösen, költségvetési csalás ügyében hallgatták ki.

A három ingatlanon kívül a felszámoló a cég eszközállományát is értékesíteni tudta, a becsült 10 millió forintnál alig kevesebbért, 8 millió forintért. Így a társaság javainak 80 százaléka elkelt. A felsoroltak közül mindeddig csak a Medgyesbodzáson található területet – ami korábban személyesen Simonka tulajdona volt – nem tudta értékesíteni a felszámolócég.

Ez pedig azt jelenti, hogy a felszámoló által 872 millió forintra becsült cégvagyonból mindössze 218 millió folyt be, a társaság által okozott kár viszont 973 millió forint. Az új tulajdonosok pedig – csakúgy mint korábban – egytől egyig Simonkához köthetők.

Közben a hvg.hu arról írt, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség mára 28 személyt hallgatott ki gyanúsítottként a Simonka Györgyhöz is köthető cégekkel szemben (Magyar Termés TÉSZ Kft., Paprikakert TÉSZ Kft.) indult büntetőeljárásban. A portál szerint a problémás, de áprilisban a kormánypárt jelöltjeként újra egyéni mandátumot nyerő képviselő kezét mára elengedhette a Fidesz, ugyanis a Paprikakert TÉSZ Kft.-nél is elindult a felszámolási eljárás. A társaságtól csaknem egymilliárd forintot kérnének vissza. így a szegedi Vadasparkban, uniós pénzből felhúzott kalandparkra elköltött pénzt is.

Kiemelt kép: MTI / Rosta Tibor

Ajánlott videó

Olvasói sztorik