Belföld

A Legfőbb Ügyészség kezdeményezi Simonka György mentelmi jogának felfüggesztését

A Legfőbb Ügyészség kezdeményezi a fideszes Simonka György mentelmi jogának felfüggesztését.

Az ügyészség közölte: bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt a Központi Nyomozó Főügyészség előtt folyamatban lévő nyomozás eredményeként Polt Péter legfőbb ügyész az Országgyűlés elnökénél Simonka György országgyűlési képviselő mentelmi jogának a felfüggesztésére tett indítványt.Az ügyben felmerült megalapozott gyanú lényege szerint Simonka tevékenysége a zöldség-gyümölcs termelői csoportok és termelői szervezetek (a továbbiakban TÉSZ) által igénybe vehető, az Európai Uniótól és a hazai költségvetésből származó támogatások jogellenes megszerzésére irányult.

A termelői szervezetek ugyanis az elismerési tervben szereplő beruházásokhoz, eszközbeszerzésekhez az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból, valamint az uniós támogatáson túlmenően a tagállami költségvetésből is támogatásban részesülhettek.Mivel Simonka tisztában volt azzal, hogy jelentős összegű pályázati források nyílnak meg, ezért 2009 év végén elhatározta, hogy mások segítségével, azok cégeinek a felhasználásával egy olyan személyi kört épít fel, amelynek az volt a célja, hogy a beruházások megvalósítása során a döntéshozókat megtévesztve, egymással összehangoltan, európai uniós, illetve a hazai költségvetésből származó, vissza nem térítendő támogatás igénybevételével jogtalan vagyoni haszonhoz jussanak.

A politikus ügyleteiről már számos alkalommal beszámolt a 24.hu:

Egymás után gyanúsítják meg a fideszes Simonka György üzlettársait
A fideszes országgyűlési képviselőt érintő nyomozásban többeket elővett az ügyészség. A kár megközelíti az egymilliárd forintot.

Simonka György és társai a beruházásokat és az eszközbeszerzéseket felülárazták, vagyis a kérelmekben valótlan adatokat tüntettek fel azért, hogy jogellenesen megnövelt összegű támogatásokat vegyenek fel. Az ingatlanokat olcsón megszerezték, majd azokat minimális fejlesztéssel, fiktív értékbecsléssel szerepeltették az elismerési tervekben. A beszerzett eszközök döntően használtak voltak, amelyek csak töredékét képviselték az értük kifizetett összegnek.

Simonka György meghatározta azt is, hogy az egyes beruházásokat megvalósító cégek képviselői a nekik átutalt, vagyis felülárazott vállalkozói díj mekkora részét – általában 45%-át – szolgáltassák vissza neki készpénzben.

Az eddig beszerzett adatok alapján a Simonka György rendelkezései szerint lebonyolított beruházások kapcsán okozott vagyoni hátrány meghaladja az 1 milliárd 400 millió forintot.

Az ügyészség szerint Simonka György országgyűlési képviselő cselekménye:

  • két rendbeli, felbujtóként, bűnszervezetben elkövetett különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettének,
  • két rendbeli, bűnszervezetben, gazdálkodó szervezet részére tevékenységet végző, önálló intézkedésre jogosult személlyel kapcsolatban elkövetett vesztegetés bűntettének,
  • két rendbeli vesztegetés elfogadása bűntettének,
  • két rendbeli, társtettesként bűnszervezetben elkövetett, kötelesség megszegésére irányuló hivatali vesztegetés bűntettének,
  • két rendbeli folytatólagosan, és felbujtóként elkövetett hamis magánokirat felhasználása vétségének megalapozott gyanúja megállapítására alkalmas.
Letartóztatták egy fideszes képviselő üzlettársát
A férfi egy felszámolás alatt álló céget birtokol Simonka Györggyel közösen, költségvetési csalás ügyében hallgatták ki.

Az ügyben a NAV Dél-alföldi Regionális Bűnügyi Igazgatósága 2014. július 14. napján rendelt el nyomozást költségvetési csalás bűncselekménye miatt. A Legfőbb Ügyészség Kiemelt, Korrupciós és Szervezett Bűnözés Elleni Ügyek Főosztálya 2016. február 4-én a nyomozás lefolytatására a Központi Nyomozó Főügyészséget jelölte ki.A Központi Nyomozó Főügyészség az ügyben eddig 29 személyt (ügyvezetőket, alvállalkozókat, hozzátartozókat, bizalmi embereket, vesztegetéssel érintetteket) hallgatott ki gyanúsítottként, akik valamennyien szabadlábon védekeznek.

A mentelmi jog felfüggesztése esetén nyílik lehetőség Simonka György gyanúsítotti kihallgatására.

Említésre méltó, hogy néhány nappal ezelőtt számoltunk be arról, hogy a Simonka György köre még azon is százmilliókat keresett, hogy a felszámolás alá került cégük földvagyonát bagóárt vásárolták vissza azok eredeti értékéhez képest:

Nagyot kaszáltak a fideszes Simonkáék a 973 milliós kárt okozó cégük felszámolásán
Kirívóan olcsón került vissza a becsődölt társaság ingatlanvagyonának egy része a politikus köréhez.

Kiemelt kép: MTI / Rosta Tibor

Ajánlott videó

Olvasói sztorik