Belföld

Gyanúsítottként hallgatták ki Simonka Györgyöt

A Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön délután közleményben tudatta, hogy

gyanúsítottként hallgatták ki Simonka György országgyűlési képviselőt.

Mint írták, november 12-én megérkezett az ügyészségre az Országgyűlés Elnökének értesítése Simonka György mentelmi jogának felfüggesztéséről hozott országgyűlési határozatról.

A Központi Nyomozó Főügyészség a héten a Nemzeti Nyomozó Iroda különféle egységeinek közreműködésével több helyszínen hajtott végre összehangolt nyomozati cselekményeket. A hatóságok számos ingatlanban tartottak kutatást, amely intézkedések során bizonyítási eszközöket, vagyontárgyakat foglaltak le.

Simonka György a csütörtöki gyanúsítotti kihallgatásán panasszal élt a gyanúsítás ellen, tagadta a bűncselekmény elkövetését és a későbbiekben tesz vallomást. A NAV Központi Hivatal Pénzmosás Elleni Információs Iroda feljelentése alapján indult ügyben az ügyészség eddig 34 személyt hallgatott ki gyanúsítottként, akik valamennyien szabadlábon védekeznek.

Ahogy korábban megírtuk, október 29-én az Országgyűlés 163 igen szavazattal, nem szavazat és tartózkodás nélkül megszavazta azt az indítványt, amely alapján felfüggesztették Simonka György fideszes képviselő mentelmi jogát.

Kiemelt kép: MTI Fotó/Rosta Tibor

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik