A Püspökladányi Járásbíróság már az előkészítő ülésen ítéletet hirdetett annak a két vádlottnak a büntetőügyében, akik többször is betörtek áprilisban az egyik püspökladányi ingatlanba, valamint más bűncselekményeket is elkövettek. A bíróság elfogadta a vádlottak beismerő nyilatkozatát, így a tényállást a vádiratival egyezően állapította meg.
Szilvási László bíró az elsőrendű vádlottat 2 év börtönre, a másodrendű vádlottat 1 év börtönre – 4 év próbaidőre felfüggesztve – ítélte. Másodrendű vádlott mellé a bíróság pártfogó felügyeletet is elrendelt. Elsőrendű vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható.
E. I. néhány hónappal a szabadulása után, párfogó felügyelet hatálya alatt követte el a bűncselekményt, ezért a korábban kapott 1 év és egy 8 hónap felfüggesztett büntetését is le kell ülnie.
A két férfi többször is betört ugyanabba a püspökladányi ingatlanba, mivel tudták, hogy a tulajdonosa külföldön él. Április 9-én éjjel megjelentek az ingatlannál, majd a melléképület bejárati ajtaját betörték és bemásztak a lakásba. A két férfi a házban több belső ajtót megrongált, mielőtt felfedezték volna, hogy a házban van áram. Ruhaneműket is égettek és azzal világítottak a sötétben.
A két férfi több bútort is kivitt az udvarra, majd azokat átvitték a szomszédban lakó elsőrendű vádlott házába. Az elkövetkező napokban a két férfi visszajárt az ingatlanba, ahonnan elektronikai eszközöket és további bútorokat tulajdonítottak el, amelyek egy részét értékesítették. A bűncselekményről három nappal később érkezett állampolgári bejelentés, melyet követően a rendőrök a két férfit azonosították és elfogták. A vádlottak a bűncselekmény elkövetésekor kábítószertől befolyásolt, bódult állapotban voltak, amelyet kihallgatásukkor beismertek.
A bíróság határozata nem jogerős. Az ügyész mindkét vádlott ítélete vonatkozásában három nap gondolkodási időt tartott fenn, míg az elsőrendű vádlott és védője fellebbezéssel élt enyhítés végett. A másodrendű vádlott és védője tudomásul vette az ítéletet.