Belföld
Budapest, 2014. március 25.
Turisták bőröndjeikkel egy zebránál állnak Budapesten, a Rákóczi úton 2014. március 25-én.
MTI Fotó: Mohai Balázs

Az már kevés, hogy „gyere haza, finom a Túró Rudi”

Borovitz Tamás
Kovács Márta
Borovitz TamásKovács Márta

2018. 11. 15. 10:43

Az alternatív ifjúságkutatási kötet szerzői a hatalmi paranoiáról, a kutatói szolidaritás eltűnéséről – és arról, mit tudtunk meg valójában a magyar fiatalok helyzetéről.
Korábban a témában:

Amint azt nemrég megírtuk, a Magyar Ifjúság Kutatás 2016 gyorsjelentés adatait bemutató kötet (Magyar fiatalok a Kárpát medencében) után Margón kívül címmel megjelent egy alternatív kiadvány is, amely a 2016-os ifjúságkutatás adatainak autonóm értelmezését tartalmazza. Erre azért is szükség volt, mert a 2000 óta négyévente végzett, 15-29 éves fiatalokat vizsgáló kutatások közül a 2016-os adatfelvétel volt az első, amikor az uniós forrásból finanszírozott kutatás adatbázisa nem volt elérhető, 2018-ig pedig semmilyen információt nem lehetett megtudni az adatokról.

Erről az anomáliáról – és persze a legfontosabb eredményekről – beszélgettünk a kötet három szerzőjével. Krémer Balázs szociológus, egyetemi docens, Tibori Tímea, a Magyar Szociológiai Társaság alelnöke és Nagy Ádám, a Selye János Egyetem docense, a Neumann János Egyetem kutatóprofesszora, az említett „underground” kiadvány szerkesztője válaszolt a kérdéseinkre.

Először is arra, hogy vajon mi lehetett az oka, hogy a leginkább érintett szakértők nem kaptak hozzáférést az adatokhoz. Netán valaki attól tartott, hogy lehangoló képet festenek az eredmények?

Nagy Ádám szerint egyszerű hatalmi paranoiáról van szó:

Szép példája a jogállam felszámolásának: egy uniós pénzből finanszírozott közadatot nem tesz hozzáférhetővé, évekig eltitkol a kormány. Nem az adatok milyensége lehetett ennek az oka, hanem az, hogy még egy demokratikus állam is szeret minél többet tudni a polgárairól, és minél kevesebb adatot kiadni nekik. Hát még a mienk. Tehát szerintem csak elmebaj.

Krémer Balázs hozzátette, hogy a felmérésnek nyilvánvalóan voltak kedvezőtlen tendenciákra utaló eredményei; de az adatok ki nem adása abból a szempontból is problémás, hogy az eredmények ütköznek más statisztikákkal, ami igencsak megkérdőjelezi vagy ennek a kutatásnak vagy más méréseknek a hitelességét.

Fotó: Farkas Norbert / 24.hu
Krémer Balázs
Fotó: Farkas Norbert / 24.hu

Mindhárom kutató egyetértett abban, hogy az egyik legszomorúbb tanulsága a történteknek a szociológus szakma megosztottsága, polarizálódása. Nagy Ádám például mindenhol elutasításba ütközött:

Régebben nagyon erős kutatói szolidaritás volt a jellemző, ez 2016-ra elporladt. A legfrissebb adatfelvétel után voltak sejtéseim, hogy kik dolgozhatnak az adatokkal, mindenkit igyekeztem megkeresni, de felrakott kezekkel találkoztam, a válasz mindenhol ez volt: bocs, de nem.

Hasonló tapasztalatról számolt be Krémer is:

A munkatársam azt mondta, hogy letette a nagyesküt a lánya életére, hogy nem adja ki az adatokat. Egy helyen dolgozunk, és ehhez képest én írtam az underground kötetbe, ő meg a kincstári kiadványba. (kincstári alatt Krémer a Magyar fiatalok a Kárpát medencében kiadványra utal – a szerk.)

A helyettes államtitkár könyvtára

Az általunk megkérdezett szakértők egyetértenek abban, hogy sok mindent nem tudtunk meg ebből a felmérésből, nem véletlen, hogy a kutatók ki vannak éhezve az adatokra – még a rosszakra is, Krémer Balázs szerint ugyanis ebben a mérésben volt gond a lekérdezéssel, a mintavétellel, a kérdezési technikával is.

Az egyik legkomolyabb a módszertani probléma azonban szerinte az összehasonlítások elmaradása: egyrészt rendelkezésre állnak olyan európai adatok, amelyekkel ezeket összehasonlíthatóvá kellett volna tenni, másrészt megvizsgálni, hogy a fiatalok világa mennyiben tér el az idősekétől, ez utóbbi azért is fontos lenne, mert ez

arra is alkalmas lett volna, hogy picit előre jelezze, merrefelé megy a világ.

Nagy Ádám szerint ha már a határon túli fiatalokat megkérdezték, érdemes lett volna a londoni és más diaszpórákban élőket is válaszra bírni (a becslések szerint 5-700 ezer külföldön élő magyarról lehet szó, akiknek jelentős része fiatal), még akkor is, ha ez módszertanilag nem lett volna egyszerű feladat. Ugyanis rendkívüli módon torzítja az eredményeket, hogy épp ők nem nyilatkoznak az elvándorlás, az elégedettség, a demokrácia kérdéseiről.

Emellett szólt a felmérés egy másik hiányosságáról is:

A 15-18 évesek talán 25 százaléka nyilatkozott úgy, hogy neki megfelelne a közmunka. Azért ezt óvatosan kezelném, mert nem biztos, hogy egy 16 éves ugyanazt érti a közmunka alatt, amit mi. Nem kizárt, hogy ez számára a rendőr, postás, vasutas, lehet, hogy a közfeladatot ellátó személlyel vagy a közalkalmazottal keveri. Ez nem a mostani kutatás hibája, de a survey nagy problémája, hogy nem tudja, mi van a fejekben.

Tibori Tímea egyetért: szerinte fontos lenne beszélgetni a felmérésben résztvevő fiatalokkal, mert sokszor a kérdőívre adott válaszokból nem derül ki, hogy mire gondolnak.

Fotó: Farkas Norbert / 24.hu
Tibori Tímea Fotó: Farkas Norbert / 24.hu

Megkérdeztük, van-e jelentős különbség a két kötet végkövetkeztetései között, de ezzel a kérdéssel úgy tűnik, mellélőttünk, Krémer Balázs szerint ugyanis

ilyen különbségeket nem fognak találni, lévén, hogy a kincstári kötet nem von le következtetéseket. Nem próbál értelmezni, magyarázni – leginkább csak „leírja” az adatokat, amúgy, jellemzően korrekten.

A hasonló kutatások egyik legnagyobb problémája Nagy szerint, hogy az eredményeknek többnyire nincs semmilyen következménye.

Az egyik célját sosem töltötte be az ifjúságkutatás: azt, hogy a döntéshozatalhoz szolgáltasson muníciót. A kötetek elkészülnek, helyes konferenciákat tartunk róla, és itt megáll a dolog. Nem láttam még helyettes államtitkárt ifjúságkutatási kötetet olvasni. Itt van egy csomó adat, eredmény, például arról, hogy kevesen beszélnek idegen nyelvet – ezeket a következtetéseket az államnak cselekvéssé kellene formálnia.

Tibori Tímea hozzátette, hogy régebben ez azért nem így volt:

A korábbi időszakban is voltak fanyalgások az eredményeket illetően, de az biztos, hogy a hatalom az általa megrendelt kutatást használta. És ha kapott tőlünk egy épeszű, elfogadható magyarázatot valamilyen jelenségre, akkor elfogadta, hogy azzal szembe kell néznie.

Finom a Túró Rudi, gyere haza!

Kíváncsiak voltunk, miket tartanak az eredmények alapján a legsúlyosabb problémáknak, illetve voltak-e olyan adatok, amik még a szakembereket is meglepték. Nagy Ádám először is a társadalmi meghatározottságot emelte ki:

A szülői státusz alapvetően, más országoknál erőteljesebben meghatározza a gyerek iskolai életútját. Ez egy riasztó jelenség, egy kultúrországnak ezzel kezdenie kell valamit,

emellett súlyos problémának nevezte a „tömegegyetemesedés” megtörését, ami nem is véletlen, hiszen látszik mögötte a kormányzati szándék.

Maradunk le Európától, távolodunk az európai szándékoktól.

A komoly gondok közé sorolta a kultúrafogyasztás helyzetét is:

Az art mozi, a színház, a komolyzene, az opera, a könyvtár – ezeknél a kulturális tereknél drasztikusan növekszik a soha nem látogatók aránya. Ezen intézmények egy része pillanatokon belül elveszhet a fiatalok számára, másik részük esetében a hosszú távú elképzelések bizonyosan újragondolást igényelnek. A fiatalok 40-45 százaléka még a mozikat sem látogat soha.

Tibori Tímea hozzátette, hogy néhány évtizede folyamatos a kultúrafogyasztásban, és a szabadidő eltöltésben az aktivitás csökkenése: a megkérdezetteknek alig egyharmada vesz részt valamiben, a közösségi terek átalakultak, mára döntően az IT-eszközök használatáé az elsőbbség.

Nagy Ádám szerint fontos és szomorú következtetés az is, hogy az adatok azt igazolják:

bizony van összefüggés a kilátástalanság és migrációs szándék között.

Ha valaki számára ez így nem lenne világos, a szakember megmagyarázza:

Magyarul nem azért megyek Londonba, mert olyan helyes a Regent Street, hanem azért, mert itthon nem jó nekem és nem is látom a perspektívát.

Nagy hozzátette: ezt nyilván eddig is tudtuk, de most, hogy ez az összefüggést tudományosan is igazolták,

el kellene gondolkodni, nem kell-e kicsivel több annál, hogy >>finom a Túró Rudi, gyere haza<<.

Krémer szerint ez európai összehasonlításban is tragikus, hiszen minden országban egyfajta migrációs igyekezet, de ezt máshol leginkább a pull-hatások (húzóhatások) mozgatják, azaz hogy máshol jobban élhetünk,

nálunk viszont eléggé erősen kimutathatók a push-hatások, tehát, hogy nekem innen el kell húznom – akárhova. E tekintetben a magyar adatok biztosan sokkal rosszabbak, mint az európai átlag.

A másik, ami világosan látszik az eredményekből: hogy a fiatalok vágyai nem passzolnak a racionális terveikhez:

Ha megnézzük, hogy a külföldi munkavállalási szándék befolyásolja-e az idegennyelv-tanulást, azt látjuk, hogy nem. Semennyire sem. Idegen nyelvet a jobb helyzetű szülők gyerekei tanulnak.

Fotó: Farkas Norbert / 24.hu
Nagy Ádám Fotó: Farkas Norbert / 24.hu

Köszönöm, én elvagyok, de…

Krémer Balázs úgy látja, hogy a felmérés eredményeinek nagy része inkább megerősítő, semmint sokkoló. A szociológus szerint 2016 érdekes fordulópont volt a fiatalok helyzete szempontjából: megkerülhetetlen kérdéssé vált a kivándorlás, az oktatási rendszerben elkezdett növekedni a lemorzsolódás – míg korábban a szakmunkás szülők gyermekei eljutottak az érettségiig,

mostanra a szakmunkások nagy része nem a szakmájában dolgozik, hanem őrző-védőként és más területeken, és jellemző lett, hogy a gyerekeik egy szakmát sem végeznek el.

Krémer szerint politikailag ciki meglátás lehet, hogy míg korábban inkább az „igaz, hogy nekem épp rosszabb a helyzetem, mert ápolónő, szociális munkás, tanár vagyok, de az ország nagy részében mindenkinek jobban mennek a dolgok” volt a közhangulat, ma pedig az a jellemző megítélés a fiatalok részéről, hogy

köszönöm, én elvagyok, de ami körülöttem zajlik, az azért elég szar.

A fiatalok magányosabbak, mint korábban, kevesebb a közvetlen személyes kontaktusuk, inkább a cybertérben élik az életüket – ezt eddig is mindenki tudta, de most az adatok meg is erősítették ezt

– mondja Krémer.

Rákérdeztünk a kilátástalanság problémájára is, a Margón kívül egyik fejezetének összegzésében ugyanis olvasható egy meglehetősen lehangoló mondat:

2016-ban – a 2012-es arányt is jócskán meghaladva – a fiatalok legégetőbb problémaként a kilátástalanságot nevezték meg: a megkérdezettek 57%-a jelölte meg problémaként ezt a tételt. (tegyük hozzá, hogy a válaszadók több tételt is megjelölhettek – a szerk.).

Krémer Balázs nem szépített ezen a képen:

Ma nem annyira jó fiatalnak lenni. A nemzetközi kutatási adatok szerint hosszú évtizedek óta először fordul elő, hogy a fiatalok jelentős aránya úgy gondolja, nem lesz jobb az élete, mint a szüleié volt.

Tibori Tímea ezen a ponton a Társadalmi Riport legutóbbi kötetére hivatkozik, amelyből kiderül, olyan módon jelentek meg a szakadások a társadalomban, hogy „nincs közlekedés” a rétegek között:

Aki leszakadt, tartósan leszakadt, a kvázi középosztály sem tud hová mozdulni; legkevésbé nem felfelé mobil, és az elitre, különösen a felső 3-4 százalékra jellemző, hogy se be, se ki a csoportjából.

Fotó: Farkas Norbert / 24.hu
Fotó: Farkas Norbert / 24.hu

Tévészékház-felgyújtás mint ifjúsági probléma

Az is kiderül az eredményekből, hogy a fiatalok jelentős része nem lát lehetőséget az érdekérvényesítésre. De vajon azért hallgatnak, mert nem találnak platformot, ahol kinyilváníthatnák elégedetlenségüket és kilátástalanságukat?

Nagy szerint jól látható, hogy a véleménynyilvánítás lehetősége, illetve a véleményartikulációs terek megléte hiányzik, és nemcsak a munkaerő-piacon, de sok más területen is:

Az iskolákban a demokráciajátékok futottak még kategóriába kerültek, tünedeznek el az ifjúsági házak, klubok, a véleménycserére lehetőséget nyújtó közösségi felületek. Jól látszik a társadalmi diskurzusok hiánya. Szerintem a 2006-os Szabadság téri kukaborogatás és tévészékház-felgyújtás alapvetően ifjúsági probléma – az előtte levő években ugyanis nem tanultuk meg, mik a véleménynyilvánítás, protest, érdekartikuláció legitim és nem legitim formái.

Tibori Tímea azért hozzáteszi azt is, hogy a fiatalokból sok esetben hiányzik is az igény a változtatásra, a beszélgetésre, diskurzusra, arra, hogy feltegyenek kérdéseket.

Sokszor még felbosszantani sem tudom a diákjaimat”. Nemcsak csendes ez a generáció, de szürke is. És nincs ötven árnyalata.

Krémer némiképp árnyalja a képet:

Nehéz azt mondani, hogy a fiatalok elfásultak, mert a gyerekeim generációja nem fásult el, és az egyetemen a hallgatóim sem. De a felmérés eredményei, a válaszok szintjén már tényleg kissé beszürkült, besüppedt emberekre utalnak. A fiatalok négyötöde tényleg úgy gondolja, hogy a jó munka tényleg csak a több pénzt jelenti? Tehát ha jól megfizetik, akkor nem baj, hogy a munkaadója droidként tekint rá?

A sok lehangoló adat és elemzés után adódik a kérdés:

javult-e bármi?

Krémer Balázs nem túl optimista képet fest:

A világ nagyon sok mindenben romlott, alapvetően a kiszámíthatatlanságban. Gondolhatunk a gazdasági válságra, a technológiai váltás kiszámíthatatlan hatásaira, az Unió válságára, a populizmusra és még rengeteg mindenre. Egy önmagában bízni tudó öntudatos középréteg csúszása és elbizonytalanodása zajlik – ehhez képest a fiatalok helyzete nem lényegesen, de romlott.

Az underground kötet

Margón kívül. Magyar ifjúságkutatás 2016
Szerk: Nagy Ádám
Letölthető itt.

Borovitz Tamás korábbi cikkei
Kovács Márta korábbi cikkei

Kiemelt kép: Farkas Norbert / 24.hu

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.