Belföld

Öt percen belül két cserbenhagyásos balesetet okozott egy tiszaújvárosi sofőr

Három eljárás is indult egy tiszaújvárosi ittas sofőrrel szemben, aki 5 percen belül két közúti közlekedési balesetet is okozott,.

Segítségnyújtás elmulasztása, járművezetés ittas állapotban bűntett és cserbenhagyás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt is büntetőeljárást indított a Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság a 49 éves helyi lakossal szemben.

A gyanúsított autójával Sajószöged és Nagycsécs közötti útszakaszon 15 óra 29 perckor nekiütközött egy előtte közlekedő kocsinak, ami a vízelvezető árokba hajtott. A vétlen autóban utazó utas maradandó sérülést szenvedett. A baleset okozója segítségnyújtás nélkül elhagyta a helyszínt.

A sofőr négy perccel később Nagycsécs irányából Nyékládháza felé tartott, amikor az egyik kőrforgalomnál nem adott elsőbbséget egy másik autósnak így összeütköztek. A tiszaújvárosi férfi ezúttal is elhajtott a helyszínről.

A bejelentéseket követően a rendőrök rövid idő alatt azonosították, elfogták, majd a Tiszaújvárosi Rendőrkapitányságra előállították a bűncselekmények elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfit. A sofőrrel szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív értéket mutatott. Az őrizetbe vett sofőr vezetői engedélyét azonnal bevonták.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik