Belföld

Climathon Debrecenben és Budapesten(x)

Meglepő válaszok a klímaváltozás kérdéseire a 24 órás ötletbörzén.

Idén október végén két magyarországi város is otthont adott a Climathon nemzetközi klímavédelmi eseménysorozat programjának, amely során egyetemi hallgatók és fiatal vállalkozók kis csapatokba szerveződve keresnek innovatív megoldásokat a saját településüket érintő, klímaváltozással kapcsolatos kihívásokra. A mindenki számára nyitott és ingyenes, 24 órán át tartó Climathon ötletbörzéken a fővárosban a Duna-part élhetőbbé tétele míg Debrecenben a légszennyezettség, a forgalom és a szálló por csökkentése volt a központi téma.

Budapesten az október 25-26-án megrendezett Climathonon úszó szigetek, kerékpárhasználatra ösztönző mobilalkalmazás, folyóparti közösségi irodák és megújuló energiával működő közösségi terek szerepeltek az ötletek között, amelyek közül végül a Beyond elnevezésű csapat akár rakpartok fölé is építethetőközösségi tere nyerte el legjobban a zsűri tetszését. A győztesek által megálmodott építmény helyet adhatna kis közösségi kerteknek, lakossági összejöveteleknek, a tetején található napelemek pedig biztosítanák, hogy akár a mobiltelefont is fel lehessen tölteni miközben megpihenünk a Duna-parton. Egy nappal később Debrecenben a fatüzelés és a megnövekedett közúti forgalom miatt a várost egyre jobban sújtó szálló por és légszennyezés kérdését feszegették mentorok segítségével a csapatok, amelyek közül a legígéretesebb koncepcióval a Szmogirtók álltak elő. Ők olyan integrált ökotetőt helyeznének fel a hajdúsági megyeszékhely panelházaira, amelynek része a napelem rendszer mellett egy madárházakból, odúkból valamint szárazságtűrő pozsgásnövényekből álló kert is, ami évente akár 100 kg port is képes megkötni.

A győztesek ötleteiket nemzetközi szinten, az EIT Climate-KIC Climate LaunchPad klímainnovációs inkubációs programja keretében fejleszthetik tovább.

Évről évre nő a Climathon részvevőinek száma

Az Európai Innovációs és Technológiai Intézet klímainnovációval foglalkozó részlege, az EIT Climate KIC kezdeményezésére szerveződő eseménysorozat azzal a céllal indult útnak, hogy a klímaváltozás legégetőbb kérdéseit nem csupán a téma profi szakemberi és hivatalos fórumai tárgyalják, hanem olyan friss szemléletű fiatalok is, akik bár nem foglalkoznak hivatásszerűen a tárgykörrel, de mégis kiemelten törődnek azokkal a környezeti hatásokkal és változásokkal, amely közvetlen lakóhelyüket érinti, és készek hasznos ötletekkel hozzájárulni a problémák megoldásához.

A 2015 óta megrendezésre kerülő eseménysorozat évről évre egyre több fiatalt vonz: kezdetben még csupán 19 város csatlakozott a programhoz, tavaly azonban már 104 településen több mint 4500 résztvevő jelent meg a 24 órás ötletbörzéken.

„A Climathon egyik legfőbb erénye, hogy nem sablonfeladatok megoldására ösztönzi a résztvevőket, hanem olyan kérdések megválaszolására törekszik, melyek valóban égető problémát jelentenek egy-egy város számára. Az idei év megoldandó feladatait épp ezért a Fővárosi Önkormányzattal és a Budapesti Műszaki Egyetemmel, Debrecenben pedig az EDC Debrecen Város- és Gazdaságfejlesztési Központ munkatársaival, valamint a Debreceni Egyetem képviselőivel közösen dolgoztuk ki” – mondta el Barna Orsolya, az EIT Climate KIC magyarországi irodájának képviselője.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik