Kispályás kamudílerektől nagypályás alkukig: így néz ki a bulinegyed drogbiznisze

Hello! Hey, Sir! Want something? Cocaine, weed?

– ez az alap duma, amivel évek óta odalépnek a bulinegyed kamudílerei minden olyan emberhez, akinél éreznek hangyányi esélyt arra, hogy át tudják verni valami drognak kinéző anyaggal. Nem véletlen a tört angolság sem (Helló! Szia, uram! Szeretnél valamit? Kokain, fű?), ha magyarul szólunk nekik vissza, akkor egyből hagyják az egészet, és elsétálnak, mert ezek az alakok kifejezetten a turisták átverésére szakosodtak.

Ezzel tisztában van a rendőrség is: a tavaly nyáron hirtelen kirúgott VII. kerületi rendőrkapitány ezt is el akarhatta mondani egy erzsébetvárosi fórumon. Azonban ezt nem hagyták Kiss Szabolcsnak, a rendőri vezetés letiltotta a kapitány megjelenését az eseményen. Így nem mondhatta el a bulinegyed panaszkodó lakóinak, hiába tűnik úgy, hogy egyre rosszabb a droghelyzet a kerületben, akiket ők látnak ügyködni, azok valójában csalók. Információink szerint azért is szerepet játszhatott a kerületi főrendőr eltávolításában, hogy egy olyan problémát teregetett volna ki, amit a rendőrség nem akar az ablakba tenni, mert így saját működésük gubancaira derült volna fény.

Az elmúlt hetekben több erzsébetvárosi rendőrrel, bűnözővel, szórakozóhely- és kocsmatulajdonossal, üzletvezetővel beszéltünk, hogy választ kapjunk egy sor kérdésre:

• Miért nem söpri ki a csalókat a rendőrség a bulizó turisták kedvenc utcáiról?
• Egyáltalán kik ezek a csalók? Tényleg nincs közük droghoz?
• Ha nincsenek igazi utcai árusok, honnan szerzik be a kábítószereket a bulizók? Mert beszerzik: tánctereken látványosan kapkodják be a drognak látszó tablettákat, kristálydarabkákat; dohányzókban, sarkokon érezni a fűszagot; és WC-ből kettesével, hármasával kijövő szipogó emberekbe sem nehéz botlani.
• És végezetül: miért nincsenek a kerületben látványos akciók, amikor nyilvánvaló, hogy sok az éjszakában a kábítószer?

A gagyi speedtől a sütőporig

Budapest sosem volt egy Amszterdam, London vagy Berlin, ha azt nézzük, hogy turistaként mennyire könnyű droghoz jutni. Amszterdamban nyüzsögnek az utcai árusok, akik mindent terítenek, amit a coffee shopokban nem lehet legálisan megvenni. Londonban szintén, és az ott élő fogyasztóknak még SMS-ben is megírják a dílerek az aktuális menüt, aztán a rendelést házhoz viszik, akár egy pizzát. Aki pedig járt már a kreuzbergi Görlitzer parkban, és látta a szó szerint hemzsegő árusokat, az azon sem lepődik meg, hogy a berlini kerületi polgármester az erőteljes fellépés helyett inkább kinevezett egy „felügyelőt”, akinek annyi a feladata, hogy megakadályozza a bandaháborút, és betartassa az olyan szintű „szabályozást”, hogy ki, melyik padnál, fánál árulhat. Azaz ott lényegében feladták a drog elleni harcot.

De Budapest sem marad le abban más nagyvárosok mögött, hogy kiszolgálja a kábítószereseket, csak sokkal inkább a színfalak mögött zajlanak a dolgok. Óvatos dílerek, szűk vagy kevésbé szűk köröknek árulnak lakásokban, és néhány szórakozóhelyen is megvannak a bejáratott arcok, de az utcai terítés lényegében ismeretlen.

Ezért is csaphatta ki a biztosítékot az erzsébetvárosiaknál, amikor azzal szembesültek, hogy a köztereiken gyanús figurák szólítanak le embereket, ebből szűrhették le, hogy romlik a droghelyzet. Kiss Szabolcs elmondhatta volna nekik, hogy ez tévedés: tényleg sok drog van az éjszakai életben, de a csalóknak ehhez pont nem sok közük van.

A jelenség összefügg azzal, hogy Budapest buliturista-célpont lett. 2014 körül a Nagymező utcában szólítottak meg először utcai árusok, amikor még ott volt az Instant, ahová rengeteg külföldi járt. Egy agresszív, nagyobb darab férfi nyomkodott a kezembe egy nejlontasakot, hogy vegyem meg 20 ezer forintért, jóféle kokain, kóstoljam csak meg. Nem éltem a lehetőséggel, viszont az Instantban a drogozni akaró turisták rendszeresen panaszkodtak, hogy a legjobb esetben is felütött, gagyi speedet kaptak kokain helyett ilyen fickóktól az utcán. Tehát már ekkor is becsapásra utaztak az utcai árusok, de általában még drogot adtak el, csak sokkal rosszabb minőségűt, mint amit ígértek. Aztán később már nem.

Egy időben sokat jártam egy VII. kerületi kisboltba, a tulaj már haverként kezelt, ő háborgott azon, hogy

ezek az arcok megveszik az összes sütőport, aztán az üres zacskókat meg szétdobálják a bolt előtt.

Először csak néztem, nem értettem a sztorit, erre mondta a boltos, hogy beülnek egy kocsiba, tasakokba adagolják a sütőport, aztán a zacskókat meg kidobálják az ablakon. A környékbeli nagymamák meg mehetnek messzebb sütőporért.

Ezek a sütőporos csalók mozognak az összes hely környékén, ahol sok a buliturista. Az Akácfa utcában az Instant/Fogas/Lärm/Robot-komplexum előtt, a Kazinczy utcában a Szimplánál, a Wesselényi utcában és a Király utcában pedig le-föl sétálnak, illetve a Dob utcában a Gozsdu udvar bejáratától nem messze is ott szoktak lenni. Rendőröktől hallottam, hogy amikor még nem tudták, hogy csalók, és lekapcsolták őket, akkor sütőport, magnézium-citrát port és egyéb ártalmatlan, de drognak kinéző dolgokat találtak náluk. A legfontosabb összetevő viszont a lidokain, ami ugyanúgy lezsibbasztja az ínyt, mint a kokain, ezért ha valaki belekóstol a csalók árujába, ők akkor sem buknak le egyből. Ez még a jobbik eset, mert veszélyes dizájnerdrogokat, patkánymérget, ilyesmiket is árulhatnának, azok sem sokkal drágábbak – csak akkor már kinézhetne valami büntetés, míg pár gramm sütőporért senki nem kerül rács mögé.

Viszont a csalók óriási hasznot csinálnak a szerencsétlen turistákon: egy gramm „kokaint” 30 ezer forintért árulnak, de ha valaki drágállja, akkor 20 ezerig is lemennek, ami az olcsóbb kokain piaci ára, tehát nem tűnik úgy, mintha túl olcsón akarnának túladni rajta. Egy gramm sütőpor meg úgy öt forint, szóval nem rossz üzlet ez, csak balekok kellenek hozzá, akikből van bőven. Más droghamisítványokkal már nem is nagyon próbálkoznak, mert azokon nincs ekkora haszon.

Szerinted bejön feljelentést tenni a részeg angol hülyegyerek, hogy kokaint akartam venni, és átvertek?

– tette fel a kérdést egy rendőr, amire nem nehéz válaszolni. A turisták meg jönnek-mennek, és hiába figyelmeztetik egymást a csalókra, hiába szólnak erről TripAdvisor-fórumok, mindig lesznek elég sokan elég részegek és elég informálatlanok ahhoz, hogy hagyják magukat átverni. Nincs egy hónapja, hogy a Kazinczyban mellettem számolgatott egy csaló egy vaskos köteg pénzt, ránézésre simán volt egymillió forint nála.

A kamudíleré biztonságos, kiszámítható, jó megélhetést biztosító szakma

Ezek piti bűnözők, ismerünk közülük sokat. Nagy dolgokban nincsenek benne, nem véletlenül csinálják ezt, viszont ismerik őket, akik benne vannak, és fordítva

– tudtuk meg valakitől, aki jól ismeri a budapesti alvilágot. Ő hívta fel arra is a figyelmet, hogy ezek a csalók sokszor mennek oda olyan kocsikhoz, amikben a nehezebb fiúk ülnek, akik azért vannak kint esténként, mert a prostituáltjaikat figyelik. Ugyanis a VII. kerületben az utóbbi időben a prostitúció is látványosan jelen van, sokkal inkább, mint pár évvel ezelőtt. Az sem volt korábban mindennapos, hogy BMW-k, terepjárók parkoljanak le az utca közepén, blokkolva a forgalmat, miközben az autók utasai röhögcsélve beszélgetnek a járművek mellett, mintha bármit megtehetnének.

Adódik a kérdés, hogy miért nem kezdenek ezzel a helyzettel valamit a kerületben, miközben nyilvánvalóan árt az üzletnek, ha zűrös, balhés figurák jelennek meg azokon a helyeken, ahová a turisták mennek?

Egyrészt nem igaz, hogy nem kezdenek, mert minden be van kamerázva, sok a járőr, sok a kerületi rendész, pluszban a Valton biztonsági céggel  is szerződést kötött a kerület. Egyre több az igazoltatás, de az elfogások, előállítások, biztonsági intézkedések számai még vissza is estek.

Ameddig nem drágul az alkohol, addig marad minden a régiben

Megnéztük, mennyit változott egy év alatt a sokat emlegetett Belső-Erzsébetváros. A lakók egy része most is véget vetne a bulinak, de a kocsmák és klubok összefogtak egy jobb bulinegyedért.

A garázdaságot, lopást, rablást kézben tartják a rendvédelmi szervek: egyáltalán nem lehet azt mondani, hogy veszélyes hely lenne a bulinegyed, sőt, kifejezetten biztonságos más városok hasonló negyedeihez képest.

A kerület éjszakai életében otthonosan mozgók között az a szóbeszéd járja, hogy a kábítószerekhez és a prostitúcióhoz kapcsolódó bűncselekményeket lazábban kezelik a bulinegyedben, mert ezek az ilyen negyedek „kellékei”. Összességében nem zavarják, hanem éppen hogy vonzzák az ide látogatókat.

Arra, hogy ilyen piszkos alkuk köttettek, természetesen semmilyen kézzel fogható bizonyíték nincs, csak arra hagyatkozhatunk, hogy többen, különböző oldalakról ugyanezt mesélték. A turista örül, mert vehet drogot, a vendéglátós örül, mert a bedrogozott turista könnyebben költi nála a pénzét. A drogosok pedig nem fognak hangosabban óbégatni, mint a részegek, agresszívabbak sem lesznek, úgyhogy a helyieknek ebből a szempontból mindegy. És sokak szerint a rendőrök is örülnek, mert nem kell macerás drogügyekkel foglalkozniuk.

De mi a helyzet a kamuárusokkal? Ők ugyanis rontják a bizniszt, mert az átveréseikkel rossz hírét keltik a bulinegyednek.

Elkapni nem tudják őket, mert illegális szer a legtöbb esetben nincs náluk. Egy szervezett bűnözéssel kapcsolatos kutatás eredményeit Bezsenyi Tamás kutatásvezető úgy látja, hogy a kerületi rendőrök ezeket az elárusítókat nem akarják összefogdosni, hiszen ezzel a kábítószer-terjesztés felderítése nem javulna, viszont  droggyanú esetén meg kell pisiltetni és vért is kell venni mintáért a gyanúsítottól, és amit nála találtak, azt is meg kell vizsgáltatni. Ezekben az esetekben kötelező házkutatást is lefolytatni, amihez Bezsenyi interjús tapasztalatai alapján nincs elég nyomozó, valamint folyamatosan drogra kiképzett kutyákat kell alkalmazni, ami megnehezíti, elhúzza a házkutatás lefolytatását és tervezését. A megtalált minták a Nemzeti Szakértő és Kutatóközpontba kerülnek, ahol nagy a túlterheltség: van, hogy 2-3 hónap, mire sorra kerülnek a minták. Aztán ha kiderül, hogy egy adag magnézium-citrátot vizsgáltak be, annak nem örülnek, mert csak az idő ment ezzel is.

Komolyabb maffiózók jöttek

Mindez nem jelenti azt, hogy helyismeret hiányában ne lehetne kábítószerekhez jutni viszonylag könnyen a környéken. Budapestieknek persze könnyebb, mert nekik ott vannak a kialakult ügyfélkörrel rendelkező, bejáratott dílerek, akikhez a külföldiek nem fognak eljutni, hacsak nincs helyben ismerősük, aki összeköti a potenciális vevőt az eladóval.

Akiknek nincs ilyen pesti kapcsolata, azoknak maradnak a szórakozóhelyek dílerei, merthogy a valódi drogkereskedelem nem az utcán, hanem a helyeken belül zajlik.

A legegyszerűbb leülni azokkal, akikről egyébként is látjuk, hogy árulnak, és megegyezni velük, mert így van ráhatásunk a dologra, és balhék sem lesznek

– magyarázta egy forrásunk, aki már több belvárosi klubban is dolgozott felelős pozícióban. Többen mondták, hogy vannak olyan klubok, ahol az a legáltalánosabb gyakorlat, hogy megegyeznek egy körrel, hogy ők nyugodtan árulhatnak, de nem nagyon feltűnően. Ezeket az arcokat ismerik az ott dolgozók, a biztonságiak, ezért nem kell félniük. Cserébe más dílereket nem engednek a helyre, hogy ne legyen harc a területért. És olyat is hallottunk már, hogy vannak dílerek, akik „helypénzt” fizetnek a kluboknak, bároknak.

Ezek a dílerek általában a terjesztői lánc legalján vannak, nincsenek komoly alvilági kapcsolataik, nincs olyan kemény világ a bulinegyedben, mint a Hajógyári-szigeten volt a Vizoviczki-érában.

Volt olyan, hogy bejött négy-öt kigyúrt kopasz. Az egyik letett a pultra egy szamurájkardot, kért egy sört, aztán megkérdezte, hogy szeretnénk-e, ha visszajönnének?

– mesélte egy VII. kerületi kocsma tulajdonosa, régebben hogyan szedtek tőlük védelmi pénzt. Ezek a jelenetek mára megszűntek, a vendéglátós szerint azért, mert „komolyabb maffiózók jöttek helyettük”. Akivel beszéltünk, arra utalgatott, hogy

jó politikai kapcsolatokkal rendelkező emberek nyerészkednek a bulinegyeden. Neveket természetesen senki nem szívesen mond, csak személyes tapasztalatokról meséltek, hogy milyen módokon csatornázódik át rengeteg pénz egyes érdekkörökhöz.

A hallott történetek széles skálán mozognak, de a két leggyakoribb, hogy a tulajdonosok bizonyos százalékot fizetnek a bevételből azért, hogy hosszabban tarthasson nyitva egy hely, ne menjenek arra gyakran a különféle hatóságok ellenőrizni; és bizonyos vállalkozókkal, cégekkel kell szerződéseket kötni különféle szolgáltatásokra azért, hogy „barátok maradhassanak” a hely tulajdonosai a „fontos emberekkel”.

Így viszont nyugalom van a kerületben, nem harcolnak egymással látványosan alvilági csoportok a területért, mert ők is tudják, hogy náluk nagyobb hatalmú emberek vannak a játékban.

Razziázni felesleges

De vajon a rendőrség miért nem tart nagy razziákat a bulinegyedben, olyanokat például, mint júniusban a Corvintetőn? Ha az éjszakai életben mindenki tudja, hogyan zajlik a drogkereskedelem, miért nem takarítják el a dílereket a klubokból, bárokból?

A válasz nem az, hogy a rendőrség is benne van a játékban. Senki sem úgy beszélt a helyzetről, mintha a bulinegyed olyan lenne, mint a hetvenes évek New Yorkja, ahol egyedül Frank Serpico-szerű zsarukban bízhatnánk.

A valóság az, hogy razziákkal legfeljebb fogyasztókat és kisstílű terjesztőket lehetne megfogni. Ami látványos, javítja a statisztikákat, a jogtisztelő állampolgárok örülnek neki, csak éppen nem sok értelme van.

A rendszer mozgatóit, elosztókat, nagykereskedőket, igazán súlyos alvilági figurákat nem fog így találni a rendőrség, mert ők nem jelennek meg ezeken a helyeken. Akiket pedig elkapnak, azok annyira a rendszer alján vannak, hogyha köpnének, akkor sem jutna sokkal beljebb a hatóság, mert ezeknek a kishalaknak nem sok fogalmuk van arról, kik a nagyhalak. Kábítószeres ügyekben nem nyomoz a rendőrség, hanem felderítést végez, mert így lehet eljutni a komolyabb figurákhoz. Ha kisöprik az alsó szinteket, azzal komoly, sokáig tartó felderítőmunkát tehetnek tönkre. Tehát a stratégia papíron az, hogy a kicsiket hagyják élni, hogy a nagyokhoz eljussanak. Egy-egy razzia lyukakat ütne a rendszerbe, de pont olyanokat szedne ki, akiket egy szempillantás alatt lehet pótolni. Ha pedig gyakoriak lennének az ilyen akciók, akkor egy fokkal kevésbé lenne vonzó a bulinegyed.

A kerületbe jól láthatóan nem engedték be a szervezett alvilág különböző csoportjait abban a formában, mint ahogy például a Hajógyári-szigeten ment korábban a biznisz. Hiába lenne ez hatalmas üzlet – vélekednek a források –, megfelelő erejű szereplők elérhették, hogy ne legyen háborús helyzet a bulinegyedben. Azt pontosan nem tudja senki, hogy kihez érnek a kábítószer-terjesztői lánc végén a szálak. De a lényeg, hogy fennmarad a status quo a VII. kerületben, viszonylagos nyugalom van, és a buliturizmus termelheti az érdekelteknek a nagy pénzeket.

Kiemelt kép: Farkas Norbert/24.hu