Belföld
Budapest, 2007. július 15.
Corvintetõ néven a Blaha Lujza téri nagyáruház tetején, "romszórakozóhely", óriásterasz nyílt. A tulajdonosok tervei szerint a forgalomtól függõen esetleg téliesítik is a vendéglátóhelyet.
MTI Fotó: H. Szabó Sándor

Drograzzia a Corvintetőn, többeket előállítottak

Horváth Csaba László
Horváth Csaba László

újságíró. 2018. 06. 22. 21:39

Hét személyt állított elő a rendőrség a Corvintetőn a Black Trap nevű bulisorozat csütörtök hajnali rendezvényén – írta az Index. Közülük ötöt kábítószer birtoklásának gyanúja, további kettőt kábítószer-kereskedelem gyanúja miatt hallgattak ki. A kábítószer-kereskedelem miatt előállított két embert őrizetbe is vették és előzetes letartóztatásukat kérték – közölte a rendőrség.

Helyszíni beszámolók szerint hajnali 3-kor kezdődött volna a főfellépő, fél három körül viszont egyszer csak elhallgatott a zene, felnyomták a reflektorokat és megjelent több rendőr.

A black trapes promóterek közül volt, aki azt mondta, hogy rutinellenőrzés van, más viszont azt mondta, hogy név szerint kerestek négy embert a rendőrök, a terasz meg a tánctér között már nem is engedték fel-le az embereket – mesélte egy szemtanú.

A Black Trap az eseményhez kiírta, hogy rutinellenőrzés van, és folytatódik majd a buli, de utána mindenkit kitereltek a rendőrök a helyről, át is kutatták őket, volt akit meg is motoztak. Később a Black Trap törölte is az eseményt a Facebookról.

Kiemelt kép: MTI / H. Szabó Sándor

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Budapest, 2014. január 24.
Kassai Dániel, a Lehet Más a Politika 15. választókörzeti országgyűlési képviselőjelöltje a párt budapesti országgyűlési képviselőjelöltjeit bemutató sajtótájékoztatón az LMP központi irodájában Budapesten 2014. január 24-én.
MTI Fotó: Marjai János
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.