A Független Hírügynökségnek a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének elnöke azt mondja, törvénysértő a kormány 15-20 százalékosra tervezett létszámleépítésének előkészítése. Az elbocsátottak száma nagyobb is lehet, mint azt Gulyás Gergely miniszter (kiemelt képünkön) bejelentette, márpedig a titkos „halállisták” jogsértők Boros Péterné szerint. Az előkészítő munkába a szakszervezeteket is be kéne vonni, de ez sehol nem történt meg.
Szerinte már krízis van, a terület jóváhagyott, költségvetésben biztosított létszáma 680 ezer fő, de az alacsony bérek miatt százezren hiányoznak a humán közszolgáltatások területéről.
A legtöbb helyen – a leglátványosabb a sürgősségi ellátás – már komoly katasztrófák is előfordulnak, mert munkájukért az orvosok már nem tudnak felelősséget vállalni. Ugyanilyen megoldhatatlan helyzetekbe kerülnek a tanárok, a rendőrök, a hivatalnokok, akik a vállalt és kifizetett munkaidejük sokszorosát kénytelenek ledolgozni. Feladataik folyamatosan nőnek, emiatt a munkájuk minőségéért már ők sem tudnak felelősséget vállalni. Közben a legmagasabb kormányzati pozíciókból cinikusan, kirúgással fenyegetik őket, ami létbizonytalanságot okoz, stresszel jár. Ennek pedig minden esetben az ország lakói isszák meg a levét.
A szakszervezeti vezető lázálomnak nevezi az átképzésekről szóló terveket, a közszférában ugyanis két hónap a felmentési idő, három hónap a munkanélküli segély, ennyi idő alatt ilyen tömeg átképzése megoldhatatlan.
Nincs rá kapacitás. Ráadásául nincsenek előkészített, s megvalósítható átképzési tervek. Ezekről még időben kellett volna gondoskodni.
A kormány nagy hibát követ el, ha a mai krízisben egészségügyi dolgozókat, rendőröket, alkalmazottakat válogatás nélkül utcára tesz. A szakszervezet olyan munkaerő-piaci programot javasolt volna, amellyel áthidalhatták volna a sokkot, amit a hirtelen kirúgási hullám előidézhet.
A most bejelentett 15-20 százalékos létszámleépítést is hatásvizsgálat nélkül kezdi el a kormányzat.
A bürokrácia csökkentésével a szakszervezet teljesen egyetért, de a kormánnyal ellentétben úgy vélik, az emberek előtt az intézmények felesleges feladatait kell leépíteni.
de jelezte, inkább az együttműködésben hisznek, ráadásul attól is megbénul az ország, ha nem működik az oktatás, az egészségügy, a szociális ellátás. Hiú remény, hogy a versenyszféra emberhiányát a közszféra létszámcsökkentése oldja meg.
Fotó: Karancsi Rudolf/24.hu