Belföld

48 órán belül meg kellett volna műteni a kirúgott szívsebész betegét

Pénteken délelőtt a Népszava nyomán írtuk meg, nem igaz, hogy a kardiológiai intézetben ne tudtak volna arról a betegről, akit az intézményből elbocsátott szívsebésznek, Székely Lászlónak kellett volna megoperálnia.

Andréka Péter, a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet főigazgatója a hvg.hu megkeresésére most azt mondta, a sajtóban keringő híreket cáfolja és etikai bejelentést tesz a kórház.

A főigazgató tájékoztatása szerint a beteg július 30-án járt először vizsgálaton az intézetben, és a mai napig ez az egyetlen dokumentum róla a kórház számítógépes rendszerében, amiben az őt látó orvos szívsebészeti konzíliumot kezdeményezett.

Már program sincs, csak a botrányok érik egymást az egészségügyben
Április óta semmi előrelépés nem történt, noha a sürgősségi osztályok válságát már a 2011-es Semmelweis Terv leírta. Az államtitkár már elbukott, az orvosminiszter még programmal sem állt elő.

Andréka úgy fogalmazott, a beteg vitt magával egy korábbi CT-felvételt, amin a főverőér hatalmas tágulata látszott, emiatt 48 órán belül meg kellett volna műteni, de ez nem történt meg.

A beavatkozás igénylése helyett Székely informálisan és illegálisan elindíttatta egy személyre szabott érprotézis legyártását kb. 6,5 millió forintért, ami a beteg haláláig, 66 nap után sem érkezett meg, ráadásul erről a vezetőséget sem értesítette

– közölte a főigazgató.

Hozzátette, a beteg nem volt várólistán, mivel nem is kellett volna várnia, szinte azonnal megműtötték volna.

A GOKI azért tesz bejelentést a MOK Etikai Bizottságánál, mert dr. Székely László főorvos a beteg állapotát és a választandó műtéttechnikát rosszul felmérve, hatalmas szakmai hibát követett el, ami sajnálatosan a beteg halálához vezetett.

Az MSZP feljelentést tett az elbocsátott szívsebész betegének halála miatt
A tízparancsolat azt mondja, hogy ne ölj. Az MSZP meg azt mondja: Kásler Miklós, takarodj!

Kiemelt kép: MTVA/Bizományosi: Róka László

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik