Belföld

A fővégrehajtó cáfolja a százezres kilakoltatást

Szerinte csak hangulatkeltés folyik.

A Magyar Idők megszólaltatta a végrehajtók vezetőjét, aki szerint csak hangulatkeltés folyt kilakoltatási ügyben az elmúlt napokban. Április végén lejárt a kilakoltatási moratórium, a hazai végrehajtók intézkedhetnek a lakások kiürítéséről, egyesek már a kilakoltatottak tíz– és százezreit jövendölték. A Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke a becslésekről azt mondta,

sajátos hangulatkeltés zajlik a kilakoltatások ügyé­ben, amivel a legtöbbet a nehéz helyzetben lévő adósoknak ártanak a különféle politikai és más megszólalók.

Schadl György azt mondta, évente általában három-négyezer lakást ürítenek ki, de az utóbbi időben érezhetően javult az adósok anyagi helyzete és ezzel fizetési hajlandósága.

Nem kerül rengeteg adós utcára, a friss adatok arra utalnak, idén nem több, inkább kevesebb kilakoltatás lesz.

Az adósok egyre többször kérnek részletfizetést, a bankok pedig akár nagyobb összegekről is lemondanak, így érdemes a pénzügyi szféra szereplőivel megállapodásra törekedni.

Az utóbbi időszak tapasztalata éppen azt mutatja, hogy az adós nehezebb helyzetből is ki tud szabadulni, ha megpróbál egyezségre jutni a hitelezővel.

Az elnök a megoldhatatlan esetek jelentős részét a devizahitelekre vezette vissza.

Szerinte azok még sokáig gondot jelentenek, a probléma súlya az idő múlásával csökken. Az idei év újdonságának azt nevezte, hogy a meghirdetett ingatlanokra már az ország keleti részén is érkeznek ajánlatok.

Egyre több vidéki családot tesznek utcára
A fővárosiak kálváriája jobban szem előtt van, több a tüntetés, nagyobb a figyelem.
„Az egész életem ehhez a házhoz köt” – 200 ezres tartozás miatt kerülhet utcára egy súlyos beteg nő
Ellátogattunk Pusztaszabolcsra, a beteg nőhöz, akit alig 200 ezres tartozása miatt lakoltathatnak ki. Videó.
Leszavazta a Fidesz a gyerekes családok kilakoltatásának tilalmát
Az önkormányzatok kötelezettségévé tette volna az ellenzék a kilakoltatással fenyegetett családok elhelyezését.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik