Belföld

Kövér László: Nem a kormánynak kell gesztusokat tennie

A házelnök az MTI-nek adott terjedelmes interjút, amely jobbára kimerült az ellenzék pocskondiázásában.

Kövér László leginkább akkor hevült bele a nyilatkozásba, amikor az állami hírügynökség megkérdezte tőle, hogy el tud-e képzelni olyan témát, amelyben az ellenzék és a kormányoldal konszenzust tud kialakítani. Azt válaszolta, mást sem tesz 28 éve, csak ezt elképzeli. „Erről álmodom, erre vágyakozom, és aztán soha nem érkezik el az a pillanat, hogy ilyet lehet találni” – mondta. Szerinte, ha az elmúlt 28 év legsúlyosabb válságainak egyikében, a migránskrízisben sem sikerült egyetértést kialakítani, még a Jobbikkal sem, amely „fél téglával a mellét döngetve magát a legnemzetibb erőnek titulálta”, akkor nem biztos, hogy reális erről beszélni.

Aki pedig úgy érzi, túl sokat változott a világ az elmúlt húsz évben, az biztos pontra lelhet abban, hogy Kövér most is ugyanúgy hazaárulózik, mint az első Orbán-kormány idején.

Szerinte ugyanis vannak olyan kérdések, amelyekben kötelessége lenne minden parlamenti erőnek felsorakoznia a kormányzat mögött, ilyen az ország szuverenitása, és „aki ezt aláássa külső fórumokon, az egyszerűen hazaáruló, akkor is, ha ez adott esetben csak egy erkölcsi minősítés, és nem lehet mellé jogi szankciót fűzni”.

Ha jól értjük, az ellenzék bűne az is, hogy a magyarok nem vállaltak több gyereket az elmúlt két kormányzati ciklus alatt.

„Innen kezdve az a legnagyobb kérdés, hogy el lehet-e érni egy, a gyermekvállalást, a családalapítást a társadalom értékrendjében a megfelelő helyre tévő mentális fordulatot”, mert hogy lelki és szellemi változás nélkül nem lehet a demográfiai kérdést megoldani. „Ebben az ellenzéki pártok, rosszul felfogva a saját szerepüket, súlyos károkat okoztak az elmúlt nyolc esztendőben is.”

A házelnök nehezményezi azt is, hogy ellenzékiek folyamatosan felemlegetik a magyar munkavállalók elvándorlását, mert ezzel felerősítik a negatív hangulatot.  

Kövér úgy véli, a társadalom kettéosztottságának fenntartása a választások után is célja a kormánypártokkal szemben álló hazai és nemzetközi erőknek. „Csakhogy egyre jobban látszik, hogy a fagyi visszanyal vagy a kígyó a farkába harap, mert már olyan transzparensek is megjelennek a tüntetéseken az Orbán takarodj! mellett, hogy az ellenzék is takarodjon.”

Szerinte a kormánnyal nem szimpatizáló emberek többsége is érzékeli, hogy nincsen alternatíva. „Az ellenzéki tábor intellektuálisan üres, morálisan értékelhetetlen, szervezetileg pedig egyszerűen nem létezik.”

A fideszes politikus azonban nem csak szidalmazni tud, tanácsot is adott ellenlábasainak egy elmaradhatatlan focis allegóriával.

„Edzeni kell, készülni kell, taktikát kell kidolgozni, nem baj, ha a pályán intelligens játékosok is játszanak, nem pedig – hogy a lelátók szóhasználatával éljek – minden poszton egy bal bunkó áll”.
Ő úgy látja, nem a kormányzatnak kell a megosztottság felszámolása érdekében gesztusokat tennie.

Az ellenzék viszont jól tenné, ha a rombolásra való koncentrálás helyett megpróbálna konstruktívan bekapcsolódni az építkezésbe.

Beszélt még Orbán Viktorról is, szerinte csak azokat érhette váratlanul, hogy a kormányfő 2030-ig tervez, akik nem ismerik őt eléggé, és azokat, akik nem gondolnak abba bele, hogy az európai politikának éppen az a legnagyobb rákfenéje, hogy olyan politikusai vannak, akik csak a következő választási kampányig terveznek. „Ilyen politikusokkal van tele Európa és ettől olyan Európa, amilyen” – jelentette ki. „A miniszterelnök kivételes képességű személyiség, aki nem tud mást adni, mint önmagát.”

Kép: Bruzák Noémi, MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik