Belföld

Feljelentették egy budai gimnázium igazgatóját, mert titkolja az alapítvány pénzügyeit

Mivel a szülők többszöri kérése ellenére sem hozta nyilvánosságra a Budai Nagy Antal Gimnázium alapítványa a 2016-os éves beszámolóját, ezért a szülői választmány feljelentést tett az iskola és egyben az alapítvány vezetője, Manolovitsné Erdőközi Orsolya ellen.

Az alapítvány oldalán látható is a 2014-es, 2015-ös, bevétel, viszont a 2016-ast már nem lehet nyomon követni. Pedig ez fontos egy iskola számára, hiszen ebből a pénzből lehet a többi között tanulmányi versenyeket, utakat szervezni.

Az igazgatónőnek először tavaly jelezték a szülők, hogy szeretnének belenézni az alapítvány költségvetésébe. Akkor azt mondta a szülői választmány elnökének, Lukácsi Krisztinának, hogy kérjen egy időpontot és megmutatja neki a beszámolót, ám ez végül nem történt meg. A februári választmányi ülésre a szülő ismételt kérésére sem vitte magával a dokumentumokat. Az igazgató ígéretet tett ugyan, hogy két héten belül nyilvánosságra hozza, de ez sem következett be. Végül a szülők egy utolsó, 24 órás haladékot adtak neki, de az alapítvány elszámolását továbbra sem láthatták, ezért feljelentést tettek a rendőrségen.

Azt, hogy az iskola alapítványával valami nem stimmel, az is bizonyítja, hogy

az iskola évek óta működő alapítványát kizárták az 1 %-os felajánlásokra jogosult szervezetek közül, ami komoly anyagi hátrányt okozott az alapítványnak.

A Budai Nagy Antal Gimnázium
Fotó: Manek Attila / MTI

Miért lehet kizárni egy alapítványt?

Az adóhatóság minden évben felülvizsgálja, hogy a személyi jövedelemadó 1%-os felajánlásában részesült kedvezményezett jogosult-e a támogatásra. A kedvezményezettek három feltétel nem teljesítése miatt kerülhetnek tiltólistára:

  • A kedvezményezett nem küldte meg az adóhatóságnak a rendelkező évet megelőző 3 évre vonatkozóan az átutalt 1 százalékos összeg felhasználásának adatait tartalmazó elektronikus közleményt.
  • A kedvezményezett a közleményében számszaki hibás adatokat közölt, vagy nem az elszámolandó összeget szerepeltette, és az adóhatóság által az adatok javítására kitűzött határidőt elmulasztotta.
  • Az adóhatóság az átutalt szja 1 százalékos összeg közcélú tevékenységnek megfelelő felhasználásának ellenőrzése során megállapította, hogy a kedvezményezett a közleményében valótlan adatot közölt.

A fent említett pontok egyike sem vet túl jó fényt az iskolára, Lukácsi Krisztina szerint a helyi Fidesz mégis kiáll az iskola igazgatója mellett. A többi között azzal próbálták védeni, hogy a dokumentumok szerint nem is Erdőközi Orsolya az alapítvány vezetője. Az alapítvány oldalát elnézve ez az állítás jogosnak is tűnhet, csakhogy a Budai Nagy Antal Gimnázium szervezeti és működési szabályzatának 8. oldalán az áll, hogy

a gimnázium mindenkori igazgatója a Budai Nagy Antal Gimnázium mellett működő alapítvány kuratóriumának elnöke.

Lukácsi Krisztina elmondta, hogy miután egy fideszes önkormányzati képviselő ezzel próbálta menteni az igazgatót, később már Erdőközi Orsolya is azt tanácsolta a szülőknek, hogy az alapítvánnyal kapcsolatos kérdéseiket az illetékesnek tegyék fel – ne neki.

Kíváncsiak voltunk arra, miért nem tájékoztatják a szülőket az alapítvány pénzügyi helyzetéről, ahogy arra is, mennyi pénz van jelenleg az alapítvány számláján. Az igazgatónő kollégájával üzente meg lapunknak, hogy ha nyilatkozni szeretne, akkor majd keres minket. Ez egyelőre nem történt meg.

Kerestük a Dél-Budai Tankerületi Központ vezetőjét is, hogy mit gondol az esetről. Gálné Csabai Klára is azzal kezdte, hogy olvastuk-e az alapítvány alapító okiratát, abban ugyanis nincs benne az igazgató neve. Mikor jeleztük neki, hogy a szervezeti és működési szabályzatban viszont egyértelműen azt írják, hogy az iskolaigazgató az alapítvány elnöke, azt mondta, hogy nem ismeri az összes iskola működési szabályzatát. Kérdeztük arról is, hogy a feljelentésről hallott-e, de ezután a tankerületi vezető azt jelezte, hogy inkább írásban küldjük el kérdéseinket.

Erdőközi Orsolya először akkor került be a sajtóba, amikor 2015-ben annak ellenére nevezték ki a gimnázium élére, hogy pályázatát sem a szülői, sem a diák-munkaközösség, sem a tantestület nem támogatta. (Erdőközi és Czunyiné Bertalan Judit akkori köznevelési államtitkár a korábbi hírek szerint egyetemi barátok és évfolyamtársak voltak.)

Később plágiumbotrányba keveredett, a szülők ezért többször is lemondásra szólították fel, de ő azt mondta, pályázatának minden szavát a sajátjának tartja.

Az új igazgató kinevezése óta kilenc tanár távozott az iskolából tavaly szeptemberig.

Kiemelt képünkön Manolovitsné Erdőközi Orsolya, a budapesti Budai Nagy Antal Gimnázium jelenlegi igazgatója magyaráz a diákoknak az írásbeli matematika érettségi előtt 2009. május 5-én
Fotó: Czimbal Gyula / MTI 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik