Belföld

Kósa Lajos azt állítja, átverték a négymilliárd eurós megbízással

Szerinte a szocialistákkal ápolt szoros kapcsolatot az a csengeri háztartásbeli, aki megkereste azzal, hogy a paksi bővítés harmadának megfelelő összeget örökölt.

A Facebook-oldalán közzétett videóüzenetben próbálja megmagyarázni Kósa Lajos a Magyar Nemzet által kedden közölt közjegyzői okiratot, ami arról szól, hogy a fideszes minisztert 2013 januárban megbízta egy magyar állampolgárságú személy (az ő nevét és adatait a lap kitakarta), hogy devizaszámlája terhére 4 milliárd 353 millió euró értékben vásároljon magyar államkötvényeket, és helyezze el azokat a megbízó nevén vezetett befektetési számlán.

Összehasonlításképpen: a paksi bővítés becsült költsége 12 milliárd euró, Magyarország idei költségvetésének kiadási főösszege pedig 64,5 milliárd euró, vagyis ebből a pénzből majdnem egy hónapig működne az ország.

Kósa azt állítja: 2012 őszén kereste fel ügyvéd társaságában egy hölgy, aki „Csengerben háztartásbeli”, és elmondta, hogy nagyon nagy összeget örökölt, amit szeretne jól felhasználni. A politikus elmondása szerint azt javasolta neki, hogy fektessen magyar állampapírba, és kelet-magyarországi munkahelyteremtő beruházásokba. Ehhez azt is hozzátette, hogy „2012-ben még itt volt az IMF, nem voltunk nagyon jó helyzetben a szocialistáknak köszönhetően”.

A videóban azt mondja: négy évvel később gondolt arra, hogy ha valós ez a történet, akkor már kellett volna történnie valaminek, és később más információk alapján azt gondolta, hogy megtévesztették. Közölte: a nővel beszüntette kapcsolatát, soha egy fillérhez nem nyúlt hozzá és nem fogadott el. Azt is állítja:

Vannak ilyen megkeresések, én próbáltam a közösség javára ezt fordítani, most ez lett belőle.

Szerinte a nő másokat is becsapott és eljárást is kezdeményeztek ellene, és azt állítja róla, hogy 2010 előtt a szocialistákkal ápolt szoros kapcsolatot.

Érdekes, hogy délelőtt a kormánymédia még megpróbálta kétségbe vonni a közjegyzői okirat létezését, azt állítva, hogy a Magyar Nemzet szándékosan levágta a bélyegzőt és az aláírást. Erre a Magyar Nemzet azt is közzétette, és a történet folytatását ígérte a szerdai lapszámban.

Az ellenzéki média lejárató kísérletéről mindent, egyben

Ez egy szélhámoskodás, lejáratás-kísérlet. Ha ma valaki azt mondja, hogy van egy rakás pénze, ma is azt mondanám, hogy fektessen be Magyarországon, vegyen rajta Államkötvényt. Ma is ezt mondanám, mert nekem Magyarország az első! Az ellenzéki média szerint ez bűn, amit megértek, mivel ők szinte minden esetben külföldi vagy egyéb idegen érdekeket képviselnek.

Közzétette: Kósa Lajos – 2018. március 13.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik