Belföld

A Jobbik a Wikipédia adataival cáfolt rá Kósára

A Jobbik arra kéri Kósa Lajos tárca nélküli minisztert, hogy tisztázza a sajtóban felmerült vagyonkezelési ügyet.

 Z. Kárpát Dániel, az ellenzéki párt alelnöke keddi budapesti sajtótájékoztatóján a Magyar Nemzetre hivatkozva arról beszélt, a kormánypárti politikus hatalmas összeget érintő kezelési jogot kapott egy ismeretlen megbízótól.

El kell számolnia arról, milyen ügyletről van szó és kié az 1340 milliárd forintnak megfelelő pénz

– fogalmazott.

Vitatta, hogy az összeg egy németországi örökségre lenne visszavezethető, amit azzal magyarázott: a Wikipédia 2012-es összesítése szerint 21 németnek volt akkora vagyona, ami fedezhette volna az összeget, azonban egyikük sem lelte halálát az érintett szerződéses dátum előtt.

DK a Kósa-ügyről: ennyi pénzt csak Bill Gatestől lehet örökölni
Magyarázatot követel és mindent tudni akar arról a hatalmas összegről a DK, amiből Kósának kellett kötvényeket vennie.

Z. Kárpát Dániel számításai szerint az összeg megfelel a teljes egészségügyi kasszának, illetve adott esetben Montenegró egész éves GDP-jének. Ez államkötvényvásárlás esetén a magyar piacon is komoly változásokat hozott volna – emelte ki.

Az alelnök a választások tisztaságának alapfeltételeként hivatkozott arra, hogy ilyen vádak ne lebeghessenek. Mint mondta, a Jobbik kormányra kerülése esetén mindenre kiterjedő feltárást végezne.

Kósa: Soha semmi nem valósult meg ebből, szerintem szélhámosság
Reagált a Magyar Nemzet hétfői cikkére.

A jobbikos politikust kérdezték a 24.hu információiról is, miszerint Matolcsy György fiának cége több mint 400 milliós ingatlant vásárolt, amelyben a jegybankelnök lakik. Azt felelte, ezt az ügyet is tisztázni kell. Z. Kárpát Dániel azt javasolta, hogy aki ingatlanakvizícióban gondolkodik, az tegye saját maga vagy családtagjaival közösen, továbbá tegye átlátható módon. Szerinte az MNB elnökének elemi érdeke, hogy a gyanú árnyéka se vetődjön rá.

400 milliós luxusvillába vette be magát Matolcsy és családja
Matolcsy György fiának cége megvette, Matolcsy György unokatestvérének bankja meghitelezte, Matolcsy György pedig használja a 430 millióért hirdetett II. kerületi luxusrezidenciát.

Kiemelt kép: MTI/Ujvári Sándor

Ajánlott videó

Olvasói sztorik