Belföld

Halálra verték, majd lefeküdtek a holttest mellé aludni az útpadkára

Az Egri Törvényszék tárgyalja a férfi ügyét, aki – társával együtt – halálra vert egy embert még 2014 tavaszán a Heves megyei  Zagyvaszántón. Egyedül áll bíróság elé, cinkosa ugyanis időközben elhunyt. Neki azonban különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt kell felelnie – egyebek mellett.

A férfi 2014. április 23-án 19 óra körül érkezett meg a helyi presszóba, és inni kezdett társával. Ott tartózkodott későbbi áldozatuk is, aki már reggel óta döntötte magába az alkoholt, így estére lerészegedett és sértő megjegyzéseket tett a vendégekre. Többször rászóltak, de hiába. Később nekiesett a vádlottnak is, fejbe vágta egy sörösüveggel. Ezután a páros nekiesett, az áldozatnak az ütésektől vérezni kezdett az orra. A vádlott és cinkosa  egy másik betérő vendéget is bántalmazott, többször arcon vágták őt.

Záróra után az érintettek elindultak haza, mindannyian erősen ittas állapotbanl Az áldozat tovább sértegette, provokálta későbbi támadóit, a vádlott pedig dühében előbb az úttest mellé dobta a férfi biciklijét, majd körülbelül húsz méter megtétele után leütötte a kötekedő vendéget.

Miután az áldozat földre került, a vádlott többször fejbe illetve mellkason rúgta. A férfi összeesett az úttesten. Ezután együtt tovább bántalmazták a már magatehetetlen állapotban lévő embert:  többször megrúgták és megütötték, végül elaludtak az útpadkán. Fél öt körül ébredtek fel, odamentek az áldozathoz, aki ekkor már nem élt. Letépték róla a kabátot, majd elhagyták a helyszínt. A a vád szerint a férfi

tekintettel a sérülések nagyobb számára, a bántalmazás kitartó, durva jellegére a vádlott az ölései cselekményt a szokásosnál lényegesen nagyobb embertelenséggel, a
sértettnek az átlagosat meghaladó fájdalomérzetet okozva követte el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik