Belföld

Elképesztően fontos állomáshoz érkezett a lúgos orvos ügye

Tavaly november végén indult újra a per a lúgos támadással vádolt orvos ügyében, és most, február 22-én délelőtt ismét ítélet születik – immár negyedszer. A Fővárosi Ítélőtábla fogja kimondani a döntő – de vélhetően nem végső – szót a bestiális támadás kapcsán folyó perben. A védelem mindvégig a kórházigazgató ártatlanságát hangoztatta, a vád viszont – egyebek mellett – életveszélyt okozó testi sértés kísérletéért látná évekre rács mögött Bene Krisztiánt, míg az áldozat és ügyvédje az orvos bűnösségén túl azt próbálta kitartóan bizonyítani, a támadó – eshetőleges szándékkal elkövetett – emberölés kísérletét hajtotta végre, hiszen fennállt az esélye annak, hogy Renner Erika belehal a brutális bántalmazásba.

Gál András a 24.hu-nak azt mondta, a magyar bíróságoknak reagálnia kell arra, hogy az ilyen jellegű – lúggal, savval, maró anyagokkal elkövetett – támadásokat megfelelően kezeljék. Nem a börtönévek számának növelése a céljuk, példás büntetésre számítanak.

Csiha Gábor ügyész a legutóbbi tárgyalási napon – január 31-én –  meglepetéssel szolgált, hiszen az életveszélyt okozó testi sértés, a kifosztás, okirattal visszaélés, készpénz-helyettesítő fizetőeszközzel visszaélés és a magánlaksértés mellett személyi szabadság megsértésével is megvádolta az egykori kórházigazgatót. Renner Erika ügyvédje bízik benne, hogy az említett bűncselekményben is bűnösnek találják a férfit.

Hangosan követelték a lúgos orvos elengedését
Bene Krisztián előzetesben marad. Az ügyész szerint senki más nem követhette el a bűncselekményt, csak ő.

A megismételt per harmadik, egyben idei első tárgyalási napján egyébként  egy december 14-én lefolytatott helyszíni bizonyításról készült felvételt vetítettek le. A majdnem másfél órás videó egy vádlott általi két és fél órás helyszínbejárást mutat be. A védelem azt akarta vele igazolni, hogy Bene Krisztián, a Budai Irgalmasrendi Kórház volt igazgatója mit csinált, milyen útvonalat járt be az intézményben a bestiális támadás idején, 2013 márciusában – vagyis azt, hogy nem ő okozott életveszélyes sérüléseket aznap hajnalban Renner Erikának. Bene továbbra is azt bizonygatta, hogy ő a kórházban tartózkodott a támadás idején.

Renner Erika védője, aki ugyan formailag nem perbeszédet mondott, csak hozzászólt, részletesen támadta a védelmet. A védő egyetértett egy szakértővel, aki szerint legalább hat, halálhoz vezető folyamatot lehetett megállapítani a bűncselekmény kapcsán.

A megismételt per november 23-án kezdődött a Fővárosi Ítélőtáblán, hatalmas érdeklődés mellett,  a második tárgyalási napot december 5-re tűzték ki. Ekkor még többen jelentek meg a helyszínen, emiatt többen kint is rekedtek a teremből.

Elsírta magát meghallgatása után Renner Erika
A vádlott ügyvédje kereste a különbségeket a vallomásaiban. A nő„elnézést kért” tőle, mert nem szó szerint idézett a jegyzőkönyvből.

 

Az ügy egyébként döcögősen jutott el a bíróságig, a nő egykori szeretőjével szemben először megszüntették az eljárást, ám végül mégis vádat emeltek. Renner Erikát a vád szerint 2013-ban injekcióval kábította el támadója az asszony otthonában, majd lúgot öntött a nemi szervére, amit aztán szakszerűen lemosott róla. Az áldozat számos műtéten átesett azóta. A tettes igyekezett rablásnak beállítani a történteket, magával vitte a nő néhány holmiját. Első fokon a Fővárosi Törvényszék 2016 májusában négy év börtönbüntetésre ítélte és öt évre eltiltotta a hivatása gyakorlásától Bene Krisztiánt, míg másodfokon a Fővárosi Ítélőtábla kilenc év börtönnel sújtotta, és örökre eltiltotta attól, hogy orvos legyen. Előbbi esetben egyebek mellett testi sértés miatt ítélték el a doktort, ám a táblabíróság már életveszélyt okozó testi sértés bűntettében mondta ki bűnösnek, így nyílt lehetőség a harmadfokú tárgyalásra. Bene tehát fellebbezhetett és fellebbezett is, viszont még abban a hónapban előzetes letartóztatásba került. De a Kúria nem tett pontot az ügy végére, lesöpörte az ítélőtábla döntését. Felhívta a figyelmet arra, hogy valószínűségre nem lehet bűnösséget alapozni.

Az ügy tehát negyedszer került bíróság elé, a per másodszor zajlik a Fővárosi Ítélőtáblán.

Lúgos támadás – „Van mit mondanunk Bene Krisztiánnak”
Két tárgyalási nap, nyolc beidézett tanú – így indul újra másodfokon az egykori budai kórházigazgató pere. Renner Erikát ezúttal szembesíteni fogják a vádlottal. Erre eddig nem volt példa.

(Kiemelt fotó: 24.hu/Fülöp Dániel Mátyás)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik