Belföld

Az államosítás előtt is sikeres céggel bizonygatja Lázár, hogy az állam jó gazda

A Mezőhegyesi Ménesbirtok pont nem szorult állami segítségre, mégis megvették és milliárdokat öntöttek bele.

Lázár János szerint a mezőhegyesi Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. a példa arra, hogy a magyar állam jó tulajdonos lehet. Ezt pénteki mezőhegyesi sajtótájékoztatóján mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Az MTI tudósítása szerint hangsúlyozta, hogy a 425 embernek munkát adó tangazdaság nemcsak a térség, hanem a határon túli szórványban élők számára is munkalehetőséget jelent. Szerinte Mezőhegyes a fejlesztések révén Európa egyik legjobb mezőgazdasági vállalkozása és Magyarország legerősebb agrárcége lehet.

Felszólalt Farkas Sándor, a Mezőhegyesi Állami Ménesbirtok újjászervezésének koordinálásáért felelős kormánybiztos is, aki elmondta, hogy a társaság vagyona 19,5 milliárd forinttal nőtt. A cég saját tőkéje a 2016-os 4 milliárd forintról idén a tervek szerint 23 milliárdra emelkedik. Kijelentette: a legmodernebb technológiát szeretnék alkalmazni a tervezett fejlesztések során, és a 2200 hektárnyi, egyszerre öntözhető földterület nagyságát megkétszereznék.

Milliárdos bánatpénzzel vágtak neki

2016-ban az akkor még nem kormánypártira hangolt Figyelő hetilap írta meg, hogy a kormány 15 milliárd forintot költött arra, hogy megszerezze és saját elképzelései szerint fejlessze a ménesbirtokot, amely egyáltalán nem szorult volna állami mankóra. A korábban magántulajdonban lévő társaság tulajdonosainak 2,1 milliárd forintot fizettek.

Mindezek tetejébe a kormány visszavette az új bérlőktől az alig néhány hónappal azelőtt kiadott földeket Mezőhegyes határában, és hektáronként 150 ezer forint bánatpénzt fizettek, ami a nyolcezer hektár után összesen 1,2 milliárd forintot jelent. Jutott a bánatpénzből a fideszes Simonka György unokatestvérének, és egy Mezőhegyestől 260 kilométerre lakó minisztériumi dolgozónak is.

2016 végén a gazdaság feltőkésítésére és működőképességének fenntartására több milliárdos támogatást ítélt meg a kormány. A Figyelő megszólaltatta a nagygazdaság egyik partnerét is, aki elmondta, hogy a cég magántulajdonban is nyereséges és kiváló állapotú volt, jó és korszerű gépparkkal. A cégadatok szerint még azelőtt, hogy az állam megvásárolta volna, jól alakult az árbevétel és a nyereség is, a saját tőke megduplázódott.

Akkor az LMP-s Sallai R. Benedek azt mondta: a piaci alapon működő rendszerből csinálnak olyat, ami milliárdjaiba kerül az adófizetőknek. Törvényjavaslatot is készített annak érdekében, hogy a közpénzen feltőkésített társaságot később ne lehessen a Fidesz holdudvarába tartozó vállalkozóknak kijátszani.

Csökkenő nyereség

Mindezek ellenére Lázár a pénteki sajtótájékoztatón azt is kijelentette: ha nem a magyar állam működteti Mezőhegyest, az egész szétesik. Farkas Sándor pedig elárulta, hogy a 2017-es 903 millió után idén vélhetően félmilliárd forintra csökken az adózás előtti eredmény, amit annak tulajdonít, hogy a Limagren vetőmagcég eredménye a jövőben nem tartozik a gazdasághoz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik